Kövér László találkozása a valósággal

Mondanám, hogy szórakoztat, amikor Kövér László az Országgyűlés tekintélyéről beszél, de ez nem igaz: valójában mindig rám jön tőle a lábrázás. Hiába, túl sok éve záporoznak már a szirénázó honatya megregulázásához hasonló taslik ahhoz, hogy az embert ne frusztrálná a házelnöki szinten gyakorolt szisztematikus jogkorlátozás.

A koreográfia a megszokott: az ellenzéki képviselők megpróbálják azt tenni, amiért a választóik a parlamentbe küldték őket - lásd: kifejezni a nem-Fidesz véleményt -, mire Kövér László a direkt e célra kifejlesztett durcás hód arckifejezéssel méltatlan viselkedésről meg a közbizalom megingatásáról kezd papolni, majd büntetést foganatosít. Gondolom, alkalmazhatna botütéseket vagy kényszerhajnyírást is, de nem, ő mindig a fizetést csapja le. Jelezve mintegy, hogy ezeket a fránya ellenzékieket csak a bírvágy hajtotta a parlamentbe, és ne élősködhessenek a nép kenyerén, ha büdös nekik a NER.

A mind kevesebb jogot biztosító és az ellenzéket súlytalanítani hivatott házszabály ellen tiltakozók akcióit ráadásul nem egyszerűen lebohócozza és megtorolja Kövér László, hanem őszintén meg is sértődik rajtuk. És a történeti itt válik igazán érdekessé.

Mert odáig rendben van, hogy egy közjogi méltóság elkezdi magát kívülről, afféle testet öltött törvényességként látni, és ehhez igazítja a szerepet, sőt a külsőségeket is (pl. megszólíthatatlanság, rezidencia a Parlament egykori szolgálati épületében, stb.). De az már ijesztő, ha hiszi is, amit mond: hogy ennek az Országgyűlésnek van "tekintélye", létezik polgár, aki "szakszerűnek" látja a munkáját, és szirénázással lehet "súlytalanítani".

Könyörgöm, házelnök úr, ne csak a Habony-médiából tessék tájékozódni!