felmondás;Origo;

2017-04-19 18:13:00

"Vállalhatatlan" - Újabb emberek távoztak az Origótól

Vállalhatatlannak tartja az Origo fotórovatának vezetője, hogy a beleegyezése nélkül cserélték ki manipulatív képekre azokat a felvételeket, amelyeket egy munkatársa készített a Hősök terén tartott tüntetésekről, Ostyáni János ezért felmondott a portálnál – tudta meg a 24.hu. Ezután a lap újabb munkatársa, Varga Judit jelentette be, hogy a lejárató cikkek miatt ő is távozik az Origótól, Zsadon Béla, a lap vezető címlapszerkesztője pedig nyugdíjba vonul.

Mint lapunk is megírta a múlt héten, az április 13-ai tömegtüntetésről tartott beszámolókban központi vezérlésre váltott a kormánymédia, így az Origo is: bár a demonstrációra a portál fotósa is kiment, és kezdetben használták a helyszínről küldött képeit, rövid időn belül a teljes képcsomagot kicserélték egy másik galériára. Aztán ugyanezek a képek jelentek meg a Magyar Idők, a 888 és a Lokál felületén is, csak más-más szerzői név alatt vagy éppen név nélkül.

Ostyáni János ezért távozott a laptól, Varga Judit újságíró pedig a múlt héten Gulyás Mártont lejáratni próbáló cikk miatt, amiben azt találgatták, hogy az aktivista vajon homoszexuális-e. Az újságíró nem akart tovább egy levegőt szívni olyan emberekkel, akik kiszolgálói ilyesfajta lejáratókampányoknak.

Lásd még: Gulyás Márton üzent az Origo felmondott újságírójának - Videó!

A 24.hu szerda délután tudta meg, hogy Zsadon Béla, az Origo vezető címlapszerkesztője is távozik. A nyugdíjba vonuló munkatárs távozásának okaival kapcsolatban csak annyit mondott a portálnak, hogy megöregedett, arra pedig, hogy van-e összefüggés a távozása és aközött, ami az Origónál az elmúlt napokban történt, annyit mondott, “no comment”. A 64 éves Zsadon Béla korábban az Indexnél dolgozott olvasószerkesztőként. 2014-ben csatlakozott az Origo Mediához.