Immár nem kérdés, mérlegelés kérdése, nem kell az árnyalatokra vigyázni: amit és ahogy Orbánék a Közép-Európai Egyetemmel tettek és ezzel párhuzamosan amit és ahogy a civilszervezetekkel tesznek az a putyini diktatúra ideiglenes magyarországi állomásoztatása. Szinte másodlagos a végeredmény szempontjából, hogy csak “megtetszett a minta”, vagy olyan fokú a volt KGB-snek Orbán kitettsége, hogy diktálásra cselekszik.
Látjuk, hogy az egészségügyet versengve rombolják az oktatással együtt és tudjuk azt is, hogy miközben a középosztály valóban kedvezményezettje Orbánéknak, onnan lefelé tudatos részvétlenség a politikai krédó. Ami pedig az adó- vagy épp hitelezési szempontból kedvezményezett választói réteget illeti: ők is azt tapasztalják, hogy mindezt egy folyamatosan lecsúszó, mind rosszkedvűbb és nemzetközi megítélésében folyamatosan romló országban élhetik meg, ahonnan gyerekeik, unokáik tömegével áramlanak ki. Sokat mondó adat, hogy immár minden hatodik magyar gyermek külföldön születik meg.
A kormányzat által uralt, direkten és áttételesen adóforintokból fenntartott média folyamatos hazugságait hallgatva a régi vicc jut eszünkbe:
Hruscsov óvodalátogatásra készül. A látogatás sikere érdekében az óvónők megtanítják a kicsiket, hogy bármit kérdez majd Hruscsov bácsi, ők minden kérdésre kórusban azt válaszolják, hogy „A nagy Szovjetunióban!” Megérkezik Hruscsov, és a vezető óvónő megkérdezi:
– Hol a legboldogabbak a kisgyermekek?
A gyerekek kórusban rávágják:
– A nagy Szovjetunióban!
– És hol vannak a világ legjobb óvónénijei?
– A nagy Szovjetunióban!
– És hol főzik a legfinomabb ebédet az ovikban?
– A nagy Szovjetunióban! – felelik ismét kórusban a gyerekek. Hruscsov el van ragadtatva. Egyszer csak az egyik kislány keserves sírásban tör ki:
– Úgy szeretnék én is a nagy Szovjetunióban élni!
A Fidesz rombolása a legpesszimistább forgatókönyveknél is erősebb ám hatalom-politikai potenciáljuk és hatalommegtartó képességük mindezek mellett valóban igen erős. Így fordulhat elő, hogy egy évvel a választások előtt kitűnő liberális és baloldali értelmiségiek sorra kezdik kész tényként kezelni, hogy 2018-ban “mesterhármassal” újra jön a Fidesz, s ami még nagyobb baj: ha nem beszélnek is róla, de egyre inkább így gondolják a baloldali pártok egyes vezetői is.
Ezzel párhuzamosan a Fidesz/OV volt pénztárosának plakáthelyein a Jobbik kampányplakátjai láthatóak a jelenlegi Fidesz/OV pénztárosról, a régi közpénz-magánosító támogatásával tolvajozzák az újat és a milliárdos jelezte is: szimpátiája a Jobbiké. Eközben némi bepillantást is nyerhetünk e világ színvonalába, ha óvatlanul odáig süllyedünk, hogy elolvassuk, miképp beszélnek egymásról az egykori harcostársak.
A Jobbik térnyerése ugyanúgy megállítandó, mint a Fidesz ismétlése. Meglátásom szerint - ha kétségtelen jóakarattal is -, de rémes hibát követnek el mindazok, akik arra biztatják a demokratikus ellenzék pártjait, hogy álljanak össze a széljobbal Orbán leváltása érdekében. A hiba nem csupán ott van, hogy a Jobbik erre sosem lenne hajlandó, de ennek a témának már a megnyitása is hiteltelenítheti a demokratikus alternatívát kínáló politikai szereplőket. Arról nem szólva, hogy a Jobbik éppoly vállalhatatlan mindenkinek, aki szabad, szellős, nyugodt és európai Magyarországot akar, mint a Fidesz.
Látva, érezve a magyar közállapotokat, a mérésekből és statisztikai adatokból is elemezhető formában jelen lévő elégedetlenséget (ma a magyar társadalom több mint 60 százaléka gondolja azt, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és még a közvetlen állami fennhatóság alatt álló KSH adatai is kb. 3 millió szegénységben élőről számolnak be), és tudva a ma már minden hiteles szakmai elemző álláspontját a Fidesz hibahatáron túli felülméréséről, fontosnak tartom rögzíteni, a Fidesz igenis legyőzhető már a 2018-as választások során - mégpedig a Jobbik nélkül.
A Jobbikra persze annyiban figyelniük kell, hogyha Simicska jóvoltából a párt intenzíven jelen lesz eközben, az európai normákat valló ellenzék pedig folyamatosan bénázik, számos kormányváltást akaró, bennük csalódott választót vonzhat magához Vona Gábor pártja.
Holott valóban megnyerhető 2018: nem kéne mást tenniük a demokratikus térfélen lévő politikai erőknek, mint normálisan viselkedni, no és dolgozni.
Először is egészséges halmazokba kéne rendeződniük. A rendszerváltás óta jelen lévő pártoknak és személyeknek, akik következetesen magukénak vallják a rendszerváltás, a szabad Magyarország minden értékét, miközben tisztán látják a ’89-2010 között elkövetett hibáikat, egy listát kéne állítaniuk. Ehhez önmagában is kell némi kompromisszumkészség és kormányváltó akarat, hogy kezdjük a legnehezebbel: Gyurcsány Ferencnek le kell mondania arról, hogy ezen a listán szerepeljen. Nem azért, mert enged a többi rendszerváltó párt zsarolásának, hanem azért, mert személye - minden kutatás szerint - többet árt, mint használ, többeket taszít, mint vonz. Tehát egyszerű, száraz számítás szól e döntés mellett.
Másrészt e pártoknak igazságosan kell elosztaniuk az egyéni képviselőhelyeket, igazságosan, de legalább ilyen fontos, hogy mindenhol megtalálva a legsikeresebb jelölteket. (Erre lett volna jó a Republikonnak az ellenzék által hol dédelgetett, hol támadott, végül elengedett javaslata a az előválasztásokról.)
Ezzel párhuzamosan a magukat a rendszerváltás befejezőinek meghatározó, a generációs okokból is a “régiekkel” szemben kritikai attitűddel élő kis pártoknak érdemes lenne szintén egy listában egyesülniük az LMP-től az Együttön és Momentumon át a Párbeszédig.
Annak ellenére komoly előnye lenne ennek a megoldásnak, hogy magam személy szerint sohasem tudtam mit kezdeni az erőltetett generációközi konfliktusokkal, nem gondolom, hogy erény idősebbnek lenni, miképp azt sem, hogy önmagában rang, ha fiatal az ember. (Még ha az utóbbi szerencsésebb konstelláció is persze.)
Ám kétségkívül van egy jelentős réteg, amely oly mértékben köti a politikától való elidegenedését a régi establishmenthez, hogy helyes megadni nekik az esélyt arra, hogy úgy szavazzanak a kormányváltásra, hogy közben ne kelljen olyanokra voksolniuk, akikhez - erősen összemosva az elmúlt két évtized kisebb és nagyobb sorscsapásait - az ország jelenlegi hanyatlását ugyanúgy hozzákötik, mint a Fideszhez.
A kisebb pártok politikai elképzelései között számos erős különbség van az alapokban is: mást gondol például a piacgazdaságról az LMP és nagyon mást az Együtt. Azt is lehet, amit a Momentum mond, hogy ők nem 2018-ra készülnek és különben sem kívánnak senkivel összeállni. Ezeket a törekvéseket empátiával fogadhatjuk normális helyzetben. Ha azonban elfogadjuk azt a tézist, hogy csak egymást erősítve és közösen van esély a Fidesz megbuktatására, akkor érdemes újra fontolóra venniük az itt vázolt esélyt. Az LMP-nek is mindig fontos érték volt a különutassága, s most se merülhet fel, hogy identitásukból bármit engedjenek, ám végül ők is juthatnak arra, hogy eme egyszeri lista köré szerveződőtt formáció tagjaivá válnak.
Hiszen a kooperáció kovásza lehet annak felismerése, hogy külön-külön garantáltan elbuknak, de együtt nem csupán fennmaradhatnak, de ahhoz a kitüntetett célhoz is érdemben hozzájárulhatnak, hogy Orbánt leváltsák.
Ugyanez igaz persze az MSZP-DK-Liberálisok-MOMA "rendszerváltó" négyesre is. Nem csupán arról van szó, hogy a szocialistáknak összehasonlíthatatlanul nagyobb a tábora, mint a másik három pártnak együttvéve, hanem arról is, hogy szolidaritásról, újraelosztásról nyilvánvalóan eltér mondjuk Bokros Lajos és Botka László véleménye. Ám nekik is van egy erős fundamentumuk, amely összeköti őket: az az - arcokkal is megszemélyesíthető - hit, hogy az Orbánék által lerombolt, de egy generációval ezelőtt euforikus örömök között kivívott szabad, demokratikus, polgárosulni kívánó Magyarország minden sutasága, kurdarca dacára hatalmas és közös siker volt. Közös siker épp azokkal a választókkal, akiket megcéloznak, és akik értékelnék kompromisszumkészségüket, sokra tartanák, ha a rendszerváltás értékei felszabadítanák az országot Orbán roncsolt demokráciájából.
Mindehhez erő, elszánás, akarat kell, olyan megbeszélések, amelyeken mód van mindenki számára a megfelelő pozíciót elérni, de amelyeknek alapja a fent vázolt cél, és e célhoz kötötten tárgyalnak a felek. Először egymással a két így létrejövő kör, majd a két lista köré csoportosuló pártok egymással a koordinált egyéni jelöltállításról. Hiszen nem kérdés, hogy ezt meg kell tenniük, s ha nem evidens minden fél számára, hogy helyben ki a legjobb, a prudens megoldás az előválasztás lehet, amely után a győztest az összes párt feltétel nélkül támogatja helyi és országos szinten is.
Szerencsés helyzetbe került a Fidesz demokrata alternatívája azzal, hogy végre van potens miniszterelnök-jelöltje. A 2014-es hagymázas kiválasztósdi-show helyett meglelték azt a Botka Lászlót, aki sikeresen vezeti három ciklus óta a városát, soha nem keveredett semmilyen botrányba, példamutatóan emberien viselkedett a menekültkrízis idején, és hitelesen hangzanak tőle az erősen baloldali ígéretek. A közvéleménykutatások is azt mutatják, hogy Botkát egyre többen elfogadják potens vezetőnek. Ő sikeres miniszterelnök-jelöltje lehet a kormányváltóknak, miközben persze ettől még pro forma a fiatal generációt képviselő pártok is adhatnak miniszterelnök-jelöltet.
Ami bizonyos: belenyugvás helyett jobb állva meghalni; feltartott kezek helyett helyénvalóbb értelmesen és keményen küzdeni.
Ha mindenki normálisan végzi a munkáját, igenis megmozdítható az a többség, amelynek nagyon elege van Orbán cudar világából.
