hulladék;Országgyűlés;napirend előtt;

2017-04-21 08:10:00

Hiénák

Az Országgyűlésben felszólalni komoly felelősség. Különösen az, ha napirend előtt kell megtenni. Felkészülést igényel, erős koncentrációt, rendezett gondolatokat. Aki ilyenkor megzavarja a képviselőt, ne számítson semmi jóra. Most már az a riporter is bizonyára tudja ezt, aki a napirend előtti beszéd ihletett pillanatában igyekezett szóra bírni a Fidesz frakcióvezetőjét. Kérdésére persze nem kapott választ, viszont első menetben Kósa Lajos még arra biztatta őt, hogy "legyen picit ember". Ám amikor csak folytatta zavaró repülését, kiderült, hogy az újságíró egy olyan állat, aki a ragadozók rendjébe és a macskafélék alrendjébe tartozik. "Semmi baj - így a megzavart politikus - önöknek az a dolga, hogy hiénák legyenek".

Persze mindannyian tudjuk, hogy ez baj. Első menetben felmerül Kövér László felelőssége is, hogy a sok szigor és rendszabály és kitiltás dacára még mindig bejuthatnak zavarkeltők a Parlament épületébe. Nem különben mélységesen elítélendők azok a sajtószervek, amelyek azzal a feladattal juttatják be különítményeseiket a T. Házba, hogy információkat szerezzenek. Nyilvánvaló, hogy ezek a minden lében kanálnak látszódó emberek, akik a valóságban diverzánsok, összehangolt akcióikkal igyekeznek megakadályozni pártunk és kormányunk tagjait országépítő munkájukban. Egyszer majd az is kiderül, hogy a megbízást (és a vele járó nagyobb összeget) személyesen Soros Györgytől kapták.

Megtanulhatná már mindenki, hogy mindennek megvan a maga ideje. Kósa Lajos például nagyon szívesen beszél bármiről, még kérdésekre is válaszol, ha nem váratlanul - és a munkahelyén, dolgozni igyekezve - dugják az orra alá a mikrofont. Ha fel tud készülni, akkor ezer örömmel mond zöldségeket. Sajtótájékoztató, sőt interjú is jöhet, csak azt tessék figyelembe venni, hogy sosem lép ki a jól begyakorolt válaszok köréből. Ha kell, ezerszer elismétli a fideszes propaganda gyöngyszemeit és még el is hiszi őket. Mint oly sok, hasonló szerepben tetszelgő kollégája.

A hiénák meg jobban teszik, ha más vadászterületet keresnek maguknak. Még mielőtt végképp elintézik a fajtájukat.