Tudomány;kutatók;A Föld napja;

2017-04-22 21:05:00

"Külföldről támogatott kutatók" vonultak Budapesten - Fotók!

March for Science Hungary - Séta a Tudományért címmel rendeztek felvonulást szombaton Budapesten: a kezdeményezéssel a magyar főváros is csatlakozott ahhoz a több mint 400 helyszínhez világszerte, ahol tudósok, tudománypártolók, tanárok és érdeklődők vonultak az utcára a tudomány melletti kiállás jegyében a Föld napján. 

A rendezvény kiindulóhelyszínén, a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt tartott beszédében Györgyey János növénybiológus, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatója elmondta, hogy a meghirdetett séta nem politikai rendezvény abban a tekintetben, hogy a témájának nincs köze a pártpolitikához, hiszen a "tudomány a pártok felett áll, a tudomány pártoktól független és annak is kell maradnia". - Ehhez képest volt, aki "külföldről támogatott kutató" feliratú táblával vonult, utalva a kormány "külföldről finanszírozott" civil szervezetek, vagy épp a "támogató" Soros György üldözésére.

Érdekesség: a (kormányszócső) MTI fotósa örökített meg egy demonstrálót, aki ezzel a transzparenssel vonult. (Lásd: fő kép)

A kutató elismerte, hogy a felvonulás ugyanakkor politikai rendezvény is, méghozzá tudománypolitikai rendezvény, amely "arról szól, hogy kiállunk a tudomány függetlensége mellett".

"A tudomány megkérdőjelez, kísérletez, bizonyít, érveket sorakoztat fel és mérlegel. Dönteni próbál a saját szabályrendszerének betartásával" - emelte ki Györgyey János. Kifejtette: a tudomány nem demokrácia, de mégis demokratikus, hiszen mindenkinek joga van művelni, belemélyedni, az már másik kérdés, hogy esélyt, lehetőséget kap-e rá a társadalomtól, de a tudományos közösség nem zár ki senkit abból, hogy a tudományt művelje, gyarapítsa és vitassa is. 

A kutató hozzátette, hogy a tudomány nem demokrácia abban az értelemben, hogy többségi szavazással döntse el tételei igazságát. "A tudományos gondolkodásnak egyszerre eleme a vita és a konszenzuskeresés" - fogalmazott a kutató, aki beszédében a felsőoktatási törvény megváltoztatása elleni tiltakozáshullámról is szót ejtett. 

A nyitóbeszédet követően a pár száz fős menet délután négy órakor indult el a Dorottya utca-Vörösmarty tér-Váci utca útvonalon a Fővám térig, ahol látványos tudományos bemutatót és beszédet tartottak a TudÁShow képviselői. A program zárásaként Palugyai István, a Tudományos Újságírók Klubja örökös tiszteletbeli elnöke, a Tudományos Újságírók Világszövetségének korábbi elnöke mondta el gondolatait.