kosárlabda;Körmend;Cole Dickerson;

2017-04-23 10:48:00

Lelépett egy kosaras Körmendről

Az Egis Körmend a vasárnap egy közleményt adott ki hivatalos Facebook-oldalán. A klub azt írja: „tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy Cole Dickersonra a továbbiakban nem számíthat klubunk. Sérülésére hivatkozva – információink szerint – vasárnap elhagyta a csapatot és a várost – adta hírül a nyugat.hu.

A játékos Körmendre érkezése után alapos orvosi vizsgálaton esett át, amely azt állapította meg, hogy egészséges, de megelőzésképpen a korábban sérült térdére olyan kezelést kapott, amely segítette az ízületek megfelelő működését. Ennek ellenére később Cole sérülésre panaszkodott és nem tudott pályára lépni.

"Szeretnénk hangsúlyozni, hogy klubunk minden, a szerződésében vállalt kötelezettségének maradéktalanul eleget tett Cole felé. Visszafelé viszont ez már nem mondható el. A kontraktusban szerepel, hogy sérülés esetén a klub magyarországi vizsgálattal tájékozódhat a játékos állapotáról, de ő ezen nem volt hajlandó részt venni, így csak az ő elmondására hagyatkozhattunk az állapotával kapcsolatban.

Mivel Cole elutazott a városból, ezért ügyvédi levélben fogjuk őt informálni hivatalos álláspontunkról, mely szerint szerződésszegést követett el. Erről tájékoztatni fogjuk a nemzetközi szövetséget is” – áll a közleményben.

Sajnáljuk, hogy így alakult a helyzet, mert az elmúlt évi teljesítménye alapján bíztunk abban, hogy a játékos segítségünkre lehet céljaink elérésében, de ő ebben most nem volt partner - tették hozzá.