A kíváncsiság nagy úr, és ha valami különleges és titokzatos, akkor ez fokozottan igaz – mondta a világutazó Kiss Róbert Richard legújabb, izgalmas kalandozásának bevezetőjében a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum utazási klubestjén. Mert Amerikában utazván van úgy, hogy az ember kicsit megcsömörlik New York pörgésétől, vagy Las Vegas csillogásától. Felkerekedik, hogy valami egészen mást ismerjen meg. Például az amish-ok titokzatos világát, amiről persze kiderül, hogy nem is annyira titokzatos, csak egyszerűen más. Nagyon más.
A száguldó, csillogó, technikai kütyükkel körülbástyázott XXI. században csendesen és komótosan poroszkálnak egylovas kocsijaikon Ohio vagy Indiana államban. Itt nem számít különlegesnek, ha a modern nagyváros forgalmas közútján egy lovas szekér döcög, egyszerűen csak amish embereket láttunk. A szó Jakob Amman nevéből ered, aki prédikátor volt Európában, a Rajna folyó svájci szakaszán. Vallásukat tekintve keresztény felekezet, amely a protestáns anabaptisták (újrakeresztelők) egyházából vált ki a 17. század végén. Úgy látta, hogy a mennoniták túlságosan világi életet kezdtek élni, ezért gyülekezetével kivált közülük, és azóta önálló protestáns egyházként működnek. Lélekszámuk eléri a 260 ezer főt világszerte.
Persze lehet őket úgy nézni, mintha egy skanzen kiállítási darabjai lennének, de egy turizmussal beoltott újságíró számára mindez nem elég. Aki viszont közelebbről akarja megismerni egy amish közösség életét, az bizony kemény fába vágja a fejszéjét, hiszen ez a közösség függetlensége mellett a zárkózottságáról híres. Nem egyszerű szóba elegyedni egy amish-sal. A Washingtonból mindössze néhány órányi buszozással megközelíthető Lancaster megyében mintegy 30 ezren vannak, és ezzel ők az Egyesült Államok legnagyobb és legrégebbi amish közössége. Persze, a külsőségek és a kulturális másság kézenfekvő. Ezekből sok dologra lehet következtetni is. Nem kérnek az elmúlt évszázadok technikai és társadalmi vívmányaiból, amelyek nélkül a legtöbb ember nem is tudná elképzelni az életét. Ez nincs benne a Bibliában, tehát nem kell vele foglalkozni. Ezért nem járnak autóval, ezért nem lépnek be a nyugdíjrendszerbe, sem a hadseregbe. A szociális rendszer számára kész főnyeremény a létezésük, ugyanis még azokat a szociális juttatásokat sem kérik, amelyekre egyébként jogosultak volnának. De éppen ezért adót sem fizetnek. A hivatalokkal sem igazán foglalkoznak – ha mégis, azt valamelyik vallási vezető jelenlétében. Egyszerűen öltözködnek. Nem használnak villanyt, a pajtába járnak telefonálni, és nincs autójuk sem.
Természetesen egy amish-nak is élnie kell, éppen ezért rengeteget dolgoznak, hiszen a közösség fennmaradásának éppen ez az alapja. Fel is merült a kérdés, ha nem használnak bankkártyát, áramot vagy mobiltelefont, akkor vajon mitől él és gyarapodik a közösség? Meglepő lehet, de az USA-ban készült bútorok 10 százalékát amish mesterek készítik évszázados módon, akkurátusan. Virágzik ez a fajta naturális háziipar. Jellemző, hogy míg egy iparilag készült sorozatgyártott paplan pár óra alatt elkészül, addig egy ugyanilyen, amish kézimunka elkészítése akár három hónapig is eltart. Viszont 2600 dollárt is elkérnek érte. Ugyanezt vonatkozik a bútorokra, sajtokra és minden egyébre, amit az amish háziipar előállít. Pennsylvániában egymás mellett él a modern Amerika és az 1700-as évek látható valósága. Az amish-ok persze igyekeznek minél kisebbre korlátozni a kapcsolatot a két kultúra között, de azért nem a Holdon élnek. Az adott szó szent. A külső világban érhetik őket pénzügyi csalódások, de ezekből soha nem lesz per. Legfeljebb egy üzleti partnerrel kevesebb. Talán éppen ezért szokás, hogy ha lehetőség van rá, fiatalon két évre megmerülhetnek a modern világban. Aki akar, kívül is maradhat, de a többség – miután kitombolta magát – visszatér az egylovas szekér és a szigorú vallási szabályok világába.
Az amish vállalkozások – melyekből 10 ezernél is több van – döntő többségében életképesek, éppen azért, mert minimális költséggel dolgoznak. Ha a telefon közösségi, ha nincs titkársági adminisztráció, drága közüzemi számlák, akkor ez érthető is. Puritánság a végtelenségig, ez az életfilozófia lényege. Mindez persze átitatja a hétköznapokat, és megjelenik a külsőségekben. Egyszerűen öltözködnek, kerülik a feltűnő ruhákat. Persze a nem amish-ok között éppen ezzel kelthetnek feltűnést, de a helyiek nyilván megszokták. A divat errefelé ismeretlen fogalom. Ruháikat kapcsokkal fogják össze, mert a gombok szerintük túl díszes elemek. A férfiaknál általános a szalmakalap, nőknél pedig a kendő. Ruháik színei a fekete, a fehér és a türkizkék. A nők nem viselnek ékszereket, hajukat nem vágják, hanem befonják. A férfiak, miután megnősültek, szakállt növesztenek, de a bajuszukat levágják. Egy amish családnál nem működik egész nap a tévé, a rádió sem bömböl, hogy jobban menjen a favágás vagy a kerti munka. Számítógép, telefon szintén tabu. De a gáz használata megengedett, például világításra. Ha mindenképp vonatra vagy repülőre kell ülniük, azt csak a közösség jóváhagyásával tehetik. Vannak persze szabadelvűbb közösségek. A partvidéki és az újmódi amish-ok közül néhányan villanyáramot is használnak, meg autót is tartanak. Nem kényeztetik agyon magukat, fürödni például hetente egyszer szabad, arra van a szombat. A többi napon csak kisebb mosakodás engedélyezett.
Amish emberrel szóba elegyedni egyszerű is meg nem is. Angolul vagy németül jól boldogul az idegen – persze, ha érti és beszéli a régi tiroli dialektust. Viszont barátságosak, minden zárkózottságuk ellenére. Nem tartják magukat csodabogaraknak vagy különleges embereknek. Kerülik a feltűnést, például nem szeretik, ha fényképezik vagy filmezik őket. Saját iskoláikban nyolc éven át tanítják a nagyszámú gyereksereget. Hogy mire? Leginkább arra, amire a Biblia szerint szükségük van: hogyan kell földet művelni, házat építeni, kereskedni. Ezt pedig elég jól csinálják. Lehet, hogy az órájuk késik pár száz évet, de az erkölcsi érzékük nagyon pontosan jelzi a helyes időt.
