– Hogyan viszonyulnak a vajdasági magyarok az államfővé választott miniszterelnök elleni tüntetéskehez? A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Vucicot támogatta, más magyar párt nem állított önálló jelöltet. Kire szavaztak a magyarok?
– A vajdasági magyar társadalom megosztott, és nem csak a tüntetésekhez való viszony tekintetében. Az április 2-i választáson három markáns vonulat mutatkozott meg. Az egyik tűzön-vízen át követi a VMSZ-t, pontosabban a VMSZ lépéseit támogató Orbán Viktort. Ők voltak azok, akik hajlandóak voltak, esetleges ellenérzéseiket is leküzdve, Vucicra szavazni. A másik vonulatba azok tartoznak, akik számára Orbán ugyan tekintélynek számít, talán még VMSZ-szimpatizánsnak is mondhatók, de még így sem voltak képesek a sötét múltú Vucicra voksolni, ezért inkább otthon maradtak. A harmadik vonulatot azok képezik, akiknek a többsége a volt ombudsmanra, Sasa Jankovicra szavazott, a Magyar Mozgalom vagy a Demokrata Párt támogatói ők, nyilván a tüntetésekre is szimpátiával tekintenek, többen közülük el is járnak tüntetni. Friss közvélemény-kutatási adatok nem léteznek a vajdasági magyarok politikai preferenciáiról. Ám a magyar többségű önkormányzatok választási eredményeinek elemzéséből az következtethető ki, hogy Vucicra legfeljebb 30.000-35.000 vajdasági magyar szavazhatott. Ezt egyfelől az országos átlagnál 10-20 százalékkal alacsonyabb választási részvétel, másfelől Jankovic és Vucic támogatottságának nagyobb kiegyensúlyozottsága mutatja.
– Népszerű Vucic a magyar lakosság körében, vagy diktátornak látja a többség, mint ahogy a tüntető egyetemisták is?
– A fentebb soroltak alapján is kimondható, hogy Vucic a magyar lakosság körében népszerűtlen. Kérdés azonban, hogy kizárólag a szélsőjobbos, soviniszta politika miatt, amelyet a 90-es években és a 2000-es évek első felében képviselt, vagy azért is, amivel ma vádolható: a sajtószabadság elnyomása, a félelem légkörének megteremtése, a pártokrácia tökélyre fejlesztése és a személyi kultusz építése miatt. Ha arra gondolok, hogy Orbán Viktor az itteni magyarok többsége számára megfellebbezhetetlen tekintély, míg Vucic maga az ördög, akkor talán nem tévedek, ha azt mondom: a többség még mindig a múltbéli bűnök miatt érzi vállalhatatlannak a megválasztott szerb államfő személyét, orbáni attitűdje nem igazán zavarja.
– Miért épp most robbant ki ez az egész, miután úgymond szabad választáson első fordulóból nyert Vucic, tavaly pedig parlamenti választáson győzedelmeskedett?
– Többen megkérdőjelezik az úgymond post festum zajló tüntetések létjogosultságát, indokoltságát. Én magam is ezek közé tartoztam. Lezajlott egy végtelenül mocskos kampány, az ellenzéki jelöltek szinte be se kerülhettek az országos médiába, vagy ha mégis, többnyire negatív kontextusban. A Vucicot támogató pártok – erre több bizonyíték is van – nemtelen eszközökkel igyekeztek befolyásolni a közvéleményt.
– Mint például?
– A végtelenül szervilissé tett médián keresztül sugárzott propagandán túl volt itt minden: házalók jöttek előre kinyomtatott listákkal, hogy név szerint összeírják, ki kire szándékozik szavazni; állami vállalatok dolgozóit, illetve köztisztviselőket arra kényszerítettek, beszéljék rá barátaikat, ismerőseiket, hogy Vucicra szavazzanak, és bizonyítékképpen a „helyesen” kitöltött szavazólapot is fényképeztessék le velük; „hadrendbe állították” a városi tömegközlekedési vállalat autóbuszait, hogy azzal szállítsák Vucic kampányrendezvényeire a peremvárosi fizetett csápolókat… Vagyis az ellenzéki jelölteknek minden okuk meglett volna rá, hogy bojkottálják ezt a – finoman szólva – egyenlőtlen megméretést. Ehelyett azonban belementek a „játékba”. A választás napján sem a független megfigyelők, sem a választási bizottságok ellenzéki tagjai nem számoltak be komolyabb, szisztematikusan zajló csalásról. Mindezeket figyelembe véve politikailag valóban problematikusnak tarthatjuk a most folyó tüntetéseket. Azonban társadalmilag vagy lélektanilag nagyon is érthető mindez: Vucic első körös győzelme volt az utolsó csepp a pohárban az elkeseredett tömegek, legfőképp a kilátástalansággal szembesülő fiatalok számára.
– Kívülről nézve spontán ifjúsági tüntetésnek tűnik ez a tiltakozási hullám. Ki szervezi, ki-kik állnak e hetek óta tartó demonstrációk mögött?
– Hangsúlyoznunk kell: a tüntetéseket nem ellenzéki pártok vagy az ellenzéki jelöltek szervezték. Valószínűleg őket ugyanúgy meglepte a közösségi hálókon szerveződő, spontán utcára vonuló tömeg látványa, mint a hatalmat. A közösségi média segítségével önmagát szervezi a tiltakozó ifjúság, nem állt mögéjük egyetlen ellenzéki párt sem.
2011. június 24 –én a vajdasági magyar nemzetiségi önkormányzat testülete, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) leváltotta az egyetlen szerbiai magyar nyomtatott napilap, a Magyar Szó főszerkesztőjét, Pressburger Csabát. A több órás viharos ülés alatt a szabadkai Magyar Ház előtt tüntettek az újságírók és a mellettük kiállók a főszerkesztő menesztése ellen.
A Pásztor István vezette VMSZ, amely az MNT képviselőinek döntő többségét is adja, az Orbán kormány 2010-es hatalomra kerülése után látványosan vált Fidesz-Orbán-szatelitpárttá és kezdte követni egyre inkább az orbáni mintát a vajdasági magyar közösségen belül. Ezen az úton fontos momentum volt a kisebbségi magyar média és a kulturális intézmények totális megszállása, alárendelése, pártkatonák vezetése alá helyezése. Pressburger volt az egyike az első "áldozatoknak". A Magyar Szó pártfaliújsággá tétele miatt tavaly a szerkesztőség szétszakadt, a kiválók létrehozták a Szabad Magyar Szót, amely azonban nyomtatott formában nem jelenik meg.
Vucic nem tart a tüntetőktől
Ha békésen teszik, akár tíz évig is sétálhatnak, jelentette ki húsvét vasárnapján Aleksandar Vucic kormányfő. A megválasztott elnök azt hangsúlyozta, hogy Szerbia polgárai békésen tiltakozhatnak, mindaddig, míg ezzel nem veszélyeztetik mások jogait, de az állam reagálni fog, amint erőszakba torkollik a békés tüntetés. Ő maga, mint fogalmazott, támogatja a békés tiltakozásokat, hiszen ez a demokrácia része.
A Vucic elleni tüntetések az elnökválasztás másnapján, április 3-án robbantak ki és azóta is tartanak. A belgrádi diákság vonult elsőként utcára nagyobb számmal, de minden nagyvárosban megmozdultak a fiatalok, akik rövidesen összehangolták kéréseiket és a szociális kérésekkel kiálló szakszervezetekkel közös programot állítottak össze. Vucic „diktatúrájának” megszüntetését, szabad és tiszta választásokat, a teljes politikai elit lecserélését, sajtó és véleményszabadságot, a közmédia vezetőinek leváltását követelik.
Az ellenzéki pártok egyelőre nem találják a hangjukat, szervezetten nem álltak a tüntetők mögé. Viszont az ellenzéki pártok és jelöltek egy része, mint például Jankovic és a Demokrata Párt kifejezte egyértelmű szimpátiáját és támogatását, néhány politikus rendszeresen el is jár a tüntetésekre, de nem próbálták "ellopni" a tüntetéseket, átvenni a szervezést. jelen körülmények között ez egyébként se tett volna jót sem a tüntetéseknek, sem maguknak az ellenzéki pártoknak.
A szerb ellenzék megosztott. Vucic első fordulós győzelmét is tulajdonképpen ez a megosztottság és felaprózottság tette lehetővé, egyetlen ellenzéki jelölt sem érte el a 20 százalékot sem.
