AfD;Frauke Petry;

2017-04-24 07:36:00

Még szélsőségesebbé válik az Alternatíva

Eldőlt a hatalmi harc a németországi jobboldali radikális pártnál, az Alternatívánál (AfD). Frauke Petry társelnök szinte totális vereséget szenvedett a szombati kölni kongresszuson.

Petry új irányvonalat akart kölcsönözni a tömörülésnek, felvetését azonban a mintegy 560 küldött többsége nem támogatta, így a javaslatot még csak napirendre sem tűzték. Célja az volt, hogy az Alternatívát egy esetleges kormányzásra is felkészítse, ami mérsékeltebb irányvonalat sejtet. A párttagság és a regionális vezetők többsége azonban ki akar tartani az erőteljesen radikális irányvonal mellett. Miután a javaslatot elutasították, a társelnök kijelentette: a párt ezzel komoly hibát követ el. Ám nem mondott le. Elmondta ugyanis, a következő hónapokban vizsgálja majd, milyen irányban halad tovább az AfD. Később a ZDF televízióban azt közölte, sok tag nem értette meg, miért tartotta ennyire fontosnak ezt a döntést. Kifejtette, sokan befelé tekintenek, miközben az Alternatívának komoly célokat kellene kitűznie maga elé. Szerinte a pártban a reálpolitikai szárny áll szemben a fundamentalistákkal. Ő az előbbi csoporthoz sorolja magát. Úgy vélte, a 2021-es parlamenti választáson ugyanis a kormányzati részvételt kellene célként meghatározni.

Petry legnagyobb ellenfele – s ez a kongresszuson is kikristályosodott – Alexander Gauland elnökhelyettes, aki a pártelnök indítványát a plénum előtt is élesen bírálta. A pártelnök azonban egy másik vereséget is elszenvedett: a küldöttek többsége úgy döntött, hogy ne legyen azon két politikus között, akik a szeptemberi választás listavezetői lesznek. Gauland és Alice Weidel közgazdász irányíthatja a felkészülést.

A pártkongresszus előtt Kölnben baloldali tüntetők csaptak össze rendőrökkel. Többen megsérültek. Mintegy 10 ezren vonultak fel a szélsőjobb ellen.