magyar jégkorong válogatott;

2017-04-24 07:57:00

Rajt bravúros győzelemmel

A házigazda ukránok felett aratott bravúros 5-3-as győzelemmel kezdte el szereplését a magyar jégkorong-válogatott a divízió I-es világbajnokságon. 

A magyar együttes vezető első találata könnyen lehet, hogy az egész torna legszebb gólja volt: Bartalis István szorongatott helyzetben a lábai között húzta át a korongot, majd a háta mögül, fonákkal, két védő között a felső sarokba emelt a 15. percben, 1-1-re alakítva az állást. Vas János révén a vezetést is sikerült megszerezni a második felvonás elején, de a vendéglátók még ebben a húsz percben fordítottak, és 3-2-es vezetéssel várták az utolsó harmadot.

A vendéglátók fokozták a tempót, de a magyarok tartották a lépést, az 51. percben Sarauer Andrew egyenlített, majd két perccel később a vb előtt honosított Dansereau Keegan révén előnybe került Rick Chernomaz csapata. Az ukránok a hajrában a kapusukat is levitték, az ötödik magyar találatot Hári János szerezte, miután az üres kapuba helyezte a korongot.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a magyar válogatott szakvezetője azt mondta, büszke játékosaira. „Mindig nehéz győzni a nyitómérkőzésen, és most is 10-20 percig idegesek voltunk. Ekkor még nehezen járattuk a korongot, majd amikor 2-1-re fordítottunk, három kiállítást szedtünk össze a támadó harmadban. Ezzel esélyt adtunk az ellenfélnek, és élt is vele. Tovább kellett harcolnunk, a befejező harmadban visszatértünk az eredeti játéktervünkhöz, nyomást gyakoroltunk a hazaiakra, hibázásra kényszerítettük őket, és fordítottunk." – értékelt a szakember.

A magyarok következő ellenfele ma este – közép-európai idő szerint 19 órától – Ausztria lesz.