ÁNTSZ;Legionella;

2017-04-25 10:26:00

Az ÁNTSZ rástartol a legionellára – A gőzös vasalót még nem vizsgálják

Február 4-én lejárt a moratórium a tavaly hatályba lépett legionellarendelet alkalmazására, mostantól ellenőriz az ÁNTSZ.

A 2016 februárjától hatályos legionellarendeletben fokozott kockázatú besorolást kaptak a kereskedelmi szálláshelyek, valamint az aeroszol-előállító meleg vizű medencét üzemeltető fürdők, melyek február 4-ig kaptak moratóriumot. Eddig kellett elvégezniük a legionella-fertőzési kockázat egységes módszertan szerinti felmérését, valamint elkészíteniük a kockázatbecslési dokumentációt.

Az elmúlt időszakban már sor került néhány elég szigorú ellenőrzésre. A hatóság eddigi tapasztalatai alapján a legionella-kockázatbecslési dokumentációban, a monitoringvizsgálatokban, illetve az azok alapján megtett üzemeltetői intézkedésekben egyaránt voltak hiányosságok – olvasható a turizmus.com-on.

Cseh Istvánné közegészségügyi tanácsadó – aki korábban hosszú ideig hatósági feladatokat látott el az ÁNTSZ-nél – úgy gondolja, hogy a szállodák, fürdők legionellózis és egyéb fertőző (enterális, légúti) betegségek terjesztésében játszott szerepét komolyan kell venni, hiszen a leggondosabb üzemeltetés mellett is csak szerencse kérdése, mikor fordul elő a vendégek között ilyen jellegű megbetegedés.

A szakértő a jogszabály több, például a medencékre vonatkozó részét reálisnak, míg néhány másik előírást túlzónak tart. Míg a melegvíz-rendszert, a légkezelő rendszert és az aeroszolképző medencéket valós fertőző forrásként kell számításba venni, addig pl. a tűzivíz-tároló monitorozásának az ellenőrzését szerinte nem kellene túlhangsúlyozni, mivel az ezzel kapcsolatos kockázat minimális. Ilyen erővel a gőzölős vasalót is ellenőrizni lehetne, hisz ebben is maradhat pangó víz – hozott egy példát.