hulladék;nők;nemzeti lakáslottó;nemzeti otthonteremtési közösségek;

Lakáslutri

A Magna Charta Libertatumot, az 1215. június 15-én született Nagy szabadságlevelet gyakran tekintik az angol alkotmányfejlődés alapdokumentumának. Rendi jogokat teremtett: törvényesítette a korábban jogon kívüli kiváltságokat, vagyis azt, hogy az uralkodó osztály tagjai immáron szabadon gyarapíthatják a vagyonukat, míg a többség ebből kizáratott. Most attól tekintsünk el, hogy a britek néhány száz évenként azért tettek néhány lépést a Charta korrekciójára.

Történt pedig, hogy a mi kis maffiaállamunk parlamentjének korábbi döntése nyomán május 15-től megkezdheti tagjai toborzását a Central Nok Szervező Zrt., a mindmáig egyetlen olyan társaság, amely engedéllyel szervezhet nemzeti otthonteremtési közösségeket (nok). Az elődje nevét lecserélő társaság mindezt könnyedén megteheti, hiszen a törvényt kizárólag reája írták, illetve nem egészen, van egy még működését meg nem kezdett társa is, de mindkettő tulajdonosa azonos, a kormánypárthoz való kötődése pedig nehezen megkérdőjelezhető.

A nemzeti lakáslottó indulásának hajnalán érdemes, ha nem is a Magna Chartáig, de az 1990-es évek végéig visszatekinteni, amikor az úgynevezett vásárlói csoport szisztéma Dél-Amerikából begyűrűzött Magyarországra. A fő céljuk az volt, hogy azok is új otthonhoz jussanak, akiket a bankok hitelképtelennek minősítenek. Rendszeres havi befizetés mellett kisorsolták, hogy melyik hónapban kié lehet a lakás, így akár tíz év is eltelhetett anélkül, hogy valaki "nyertes" legyen. Sikertörténetről a legjobb indulattal sem beszélhetünk, az úgynevezett fogyasztói csoportok jelentős része tönkrement, megszűnt, számos olyan is akadt, amelyik eltüntette a saját vagyonát, lényegében tagjai befizetését. Több per indult csalás jogcímen. Így 2012-től újak létrehozását meg tiltották, a régiek azonban működhettek tovább. A kormányzati innováció nagy alakja, Rogán Antal javaslatára ezt a szisztémát törvényesítették. A sorsolás módja még titok, betétbiztosítási garancia nincs, a pénz nem kamatozik. De ne aggódjunk, a szervezőknek biztosan megéri!