Szerintem;antiszemitizmus;

2017-04-26 08:24:00

Hiteltelen mondatok

Orbán Viktor 2013-ban a Zsidó Világkongresszus közgyűlésének megnyitóján azt mondta: "mivel nincs szabadság emberi méltóság nélkül, e nemzedék nem fogja eltűrni, hogy Magyarországon bárkit is származása vagy vallása miatt megsértsenek emberi méltóságában.” A napokban megerősítette, hogy az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdettek, „a zsidó közösség a kormány védelme alatt áll”.

Ezzel szemben a kormányzat nem tesz semmit az olyan rendezvények betiltásáért, ahol dicsőíthetik a Waffen SS-t. A miniszterelnöknek nyilvánosan kellene elítélnie Bayer Zsolt rasszista, antiszemita, gyűlölködést szító megnyilvánulásait. Ő maga is felelős volna azért, hogy ilyen személyek ne kaphassanak állami kitüntetéseket. Amíg tettekkel nem lép fel a rasszizmus ellen, mondatai hiteltelenek maradnak!