fékhiba;busz;Klik;

2017-04-27 20:00:00

Magyar diákokat szállított a fékhibás busz

Budapestről indult és Londonba tartott az a diákokat szállító autóbusz, amit súlyos műszaki hiányosságok miatt nem engedtek tovább az osztrák hatóságok. 

A busz ellenőrzése közben a hatóságok fékhibát észleltek és a jármű kormányművével is gondok voltak, ezért a járművet Hegyeshalom-Nickelsdorfnál tartóztatták fel még hétfőn - írta az Autószektor.  Kiderült: kirándulást egy utazási irodán keresztül nem az iskola, hanem egy pedagógus közreműködésével a szülők szervezték. A leállított busz helyett az iroda egy másik járművet küldött a csoportért, amellyel az angliai kirándulásra indulók folytatták az útjukat.

A Klebelsberg Központ csütörtöki tájékoztatása szerint az érintett iskola igazgatója nyilatkozatot kért és kapott is a busz üzemeltetőjétől arról, hogy hogy a jármű műszaki szempontból kifogástalan állapotban van, valamint az azt vezető sofőrök az egészségügyi és szakmai követelményeknek megfelelnek. Jelezték, az illetékes tankerületi központ megkezdte az eset hatáskörébe eső körülményeinek kivizsgálását. "A visszafordított autóbusz esete is jelzi, hogy szükség van ágazatközi komplex szabályozásra az iskolai kirándulások esetében, függetlenül attól, hogy az adott program szerepel-e az intézmény pedagógiai programjában" - tették hozzá.

Pontosítanák, mi számít iskolai kirándulásnak
Eddig azt tekintették iskolai kirándulásnak, amit tartalmazott az intézmények pedagógiai programja. A jövőben külföldi iskolai kirándulásnak az minősül, amit egy nevelési-oktatási intézmény legalább hét tanulójának részvételével szerveznek. A térítésköteles kirándulás nem a szomszédos országokban élő magyarokról szóló, 2001-es törvény alá tartozó államokba irányul. A köznevelési intézmény objektív kártérítési felelősségét azokra a káreseményekre korlátozza, amelyek elhárítására az intézménynek módja és lehetősége van.