Czene Gábor;
egyház;református;államkincstár;Bíró Zsoltné;
2017-04-28 07:04:00
Az egyik falu református lelkésze a közeli kisváros éttermében rendezte fia bankettjét, máskor onnan rendelte az ételt, ha családi ünnepséget tartottak. A számlát azonban nem saját zsebből, hanem a szociális szolgálat pénzéből fizette ki - állítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon élő Bíró Zsoltné, aki szakképzett szociális munkásként évekig dolgozott a református egyháznál. Sok hasonló történetet tud, és az említett eset messze nem a legnagyobb volumenű ügy. A református házi segítségnyújtás rendszerében szerinte rutinszerű gyakorlattá vált, hogy etikátlanul vagy szabálytalanul, gyakran súlyosan jogsértő módon használják fel az állami támogatást.
A református egyház 2011-ben fogadta el azt az ajánlást, amely arra hívta fel az egyházközségeket, hogy hozzanak létre saját szociális szolgálatot - idézi fel Bíró Zsoltné. A megyéjében működő mintegy hetven egyházközségből néhány kivétel akadt csak, a túlnyomó többség eleget tett a felkérésnek. Valószínűleg országos szinten sincs másként. A szociális szolgálatok feladatkörébe tartozik a házi segítségnyújtás is (lásd Otthoni vészhelyzet című keretes írásunkat). Az egyházak ehhez a tevékenységhez az alapnormatíván kívül az úgynevezett kiegészítő normatívát is megkapják az állami költségvetéstől. Az, hogy mindenhol jöjjenek létre szociális szolgálatok, elméletileg pozitív kezdeményezés. Addig ugyanis - magyarázza Bíró Zsoltné - esetlegesen és eltérő intenzitással végeztek ilyen munkát a református közösségekben.
A megvalósítással azonban már akadtak gondok. A szociális szolgálatok telephelyét jellemzően a parókiákra (lelkészi hivatalokba) jelentették be, vezetőnek általában a helyi lelkészt nevezték meg. Bíró Zsoltné több tucat településen dolgozott, nemcsak Szabolcsban, dunántúli megyékben is. Úgy tapasztalta, a lelkészek egy része lelkiismeretesen vezeti a szolgálatot, másik - nem jelentéktelen - részük viszont puszta jövedelemszerzési lehetőségként tekint a feladatra: érdemi munkát nem végeznek, csak felveszik a pénzt.
"Az elején én is lelkes voltam, teljes erőbedobással dolgoztam. Szakmai vezetőként segítettem beindítani a szolgálatokat. Amikor már minden flottul ment, úgy gondolták, nincs rám szükség. Még több profit kellett. Nem kívánatos személy lettem, mert túl sokat tudtam" - mondja Bíró Zsoltné.
A lelkészek bére döntően a gyülekezet létszámától és a hívek anyagi körülményeitől függ. A szociális szolgálat létrehozása előtt az elmaradott, perifériára szorult falvakban a református lelkipásztorok nem ritkán mindössze 60-70 ezer forintot kerestek havonta. Ehhez jött még az állami bérpótlék és az egyházi szolgáltatásokért (temetés, esketés) kapott "stólapénz". Jövedelmük így se nagyon haladta meg a minimálbért, ami akkor is méltatlanul kevés, ha figyelembe vesszük, hogy a rezsiköltség java részét a gyülekezet állja. A szociális szolgálatoknak köszönhetően a szegény településeken nagyjából megduplázódott a lelkészek javadalma. Bíró Zsoltné a rossz anyagi helyzetet nem tartja elfogadható érvnek: erkölcstelen, ha valaki munka nélkül jut jövedelemhez az adófizetők pénzéből. Ráadásul ismer jómódú gyülekezetben szolgáló - nagy fizetéssel, több ingatlannal és drága autóval rendelkező - lelkészeket is, akik szintén semmit nem tettek járandóságukért.
Az egyházban is érezhették, hogy valami nem stimmel. Erről tanúskodik a református szeretetszolgálati iroda 2013-ban kiadott belső körlevele. A házi gondozás támogatása - olvasható a dokumentumban - jelentősen csökken, ellátottanként évi 166 ezerről 145 ezer forintra. A szükségletek alapján tényleg nehezen indokolható az a jelenség, hogy a házi segítségnyújtásban részesülők száma néhány év alatt 48 ezerről 111 ezerre nőtt: "Valóban számos esetben tapasztaljuk a csak papíron működő szolgáltatások gyakorlatát, és arra egyáltalán rá nem szoruló ember ellátását". A kormány diagnózisa tehát helytálló, a megoldás ugyanakkor nem a támogatás csökkentése, hanem a fokozott ellenőrzés lenne, amit "számos alkalommal javasoltunk valamennyi döntéshozónak" - állapítja meg a belső körlevél. A megtakarítási lehetőségeket számba véve a dokumentum megemlíti, hogy "egyes szolgálatok költségvetésébe" a lelkipásztorok személyi jellegű kiadásait is beépítették. Ezek csökkentése vagy törlése olyan megtakarítást eredményezhet, amely a szociális szolgálatok működésére nézve nem jelent kockázatot.
Kevésbé bonyolultan fogalmazva: a reformátusok maguk is elismerik, hogy a szociális szolgálatoknál a lelkészek nem dolgoznak meg a pénzükért, jelenlétük nem befolyásolja az ellátás színvonalát. A belső körlevelet amúgy a szeretetszolgálati iroda vezetője írta - az a Czibere Károly, aki ma az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkára.
Mivel nem érzékelte, hogy a körlevélnek lett volna hatása, Bíró Zsoltné maga lépett. Első körben "házon belül" próbálta elintézni a dolgot, a református egyház több képviselőjének is jelezte, milyen visszásságokat észlelt. Semmi sem történt. Az egyik lelkész ellen munkaügyi pert indított, de végül őt marasztalták el. Aztán a Magyar Államkincstár számára kezdte leírni panaszait. Ekkor olyasmi történt vele, amit addig csak kémfilmekben látott. Feladó nélküli borítékot talált a levélszekrényében, a küldeményt Kisvárdán postázták. A boríték az államkincstárnak szóló bejelentése vázlatát tartalmazta. Bíró Zsoltné a saját szövegszerkesztőjén írta, és csak saját e-mail címére küldte el, senki másnak. Valaki tehát feltörte a gépét, kinyomtatta a szöveget, majd postázta a szerzőnek. Bíró Zsoltné máig nem tudja eldönteni, hogy az ismeretlen feladó fenyegetésnek, vagy inkább jóindulatú figyelmeztetésnek szánta a borítékot. Annyi biztos, hogy nagyon megijedt. Feljelentést tett a rendőrségen, és elhatározta, hogy a sajtóhoz fordul. Nem bátorságból adja nevét és arcát a nyilatkozathoz, hanem jól felfogott érdekből. "Bevallom, hogy félek. Azóta, hogy kibontottam azt a borítékot, úgy érzem, bármi előfordulhat. A férjem és a két fiam mellettem áll, de megvédeni csak a nyilvánosság képes" - hangsúlyozza.
Ha már elkezdte, végigcsinálja. Folyamatosan írja bejelentéseit az államkincstárnak, településenként összegzi, hogy a református szolgálatoknál milyen módon élnek vissza az állami támogatásokkal. Bíró Zsoltné szerint a gondozási és helyettesítési naplókkal is trükköznek. Úgy becsüli, hogy - mivel országos jelenségről van szó - a jogsértő módon felhasznált összeg mértéke az elmúlt évek során bőven elérhette a milliárdos nagyságrendet.
Pár éve a Baptista Szeretetszolgálatnál tört ki hasonló botrány. A Magyar Államkincstár arra a következtetésre jutott, hogy a szervezet a házi segítségnyújtás keretében végzett munka során több mint 3 milliárd forintot számolt el szabálytalanul. A református egyház keményebb dió, hisz Orbán Viktor miniszterelnök és - többek között - Balog Zoltán miniszter is református vallású. Bíró Zsoltné ennek ellenére azt reméli, hogy a "dominót, amit elindítottam, már nem lehet megállítani".
(Cikkünk folytatásában a bejelentésekben szereplő konkrét ügyekről írunk majd.)
Kincstári vizsgálatok
A gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi intézmények munkatársait is beleszámítva közel ötezren dolgoznak a reformátusok szolgálatoknál. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott adatok szerint a református fenntartók az igénylések alapján tavaly 10 milliárd forintos állami normatív, illetve mintegy 6 milliárdos egyházi kiegészítő támogatásra voltak jogosultak.
A minisztériumhoz - legalábbis a Népszavának küldött válasz szerint - "nem érkezett jelzés" visszaélésekről. Az Emmi javasolta, keressük meg az "ügyben illetékes" Magyar Államkincstárat. Utóbbi megyei igazgatósága arról tájékoztatta lapunkat, hogy a reformátusoknál tervezett ellenőrzést a bejelentésekre tekintettel a "rendelkezésre álló erőforrásaink átcsoportosításával" a lehető legkorábbra előrehozzák.