Nem váltak be az ellenzék reményei. A nemzetvezér 2013-ban, a Tavares-jelentést tárgyaló ülésen még visszafogta magát. Most az Európai Parlamentben támadott. Olyan magabiztossággal, ahogy a magyar országgyűlésben. Elemében volt, tudta, egyelőre semmi rosszra nem kell számítania. Valósággal tetszelgett abban, hogy bemutassa, hogyan kell demokrata álarcban a demokrácia ellen lázadni. Szabadjára eresztette Soros ellenes demagógiáját is. A hatalmas szervezet pedig demokratikusan tűrte.
Az Unió nemcsak gazdasági, hanem értékközösség is, joggal. Az európai integráció eszméjének lassú megvalósulása az egyik legnagyobb horderejű esemény az euro-atlanti kultúra történetében. Ennek a kultúrának a politikai értékeit ma a felvilágosodásból kinőtt demokrácia képviseli. A demokráciában azonban minden nagyon lassan történik. Churchill az 1930-as évek közepéig, Chamberlain még 1938-ban is azt hitte, Hitlerrel lehet kezdeni valamit. Most is csak lassan fognak észbe kapni.
2017. április 26-án Brüsszelben olyasmi történ, mint 1938-ban Münchenben. A demokráciára jellemző esemény. Akkor a demokrata politikusok jelentős része, remélve, hogy mérsékletre késztethetik Hitlert, nemcsak lemondott arról, hogy demokratikus módon, az összes érdekelt bevonásával keressen megoldást az etnikailag méltányos határok kérdésében, hanem Csehszlovákia mellett egy időre cserben hagyta a német zsidókat is.
Most nem történt hasonló tragédia. Csak a magyar demokratákat hagyták (egyelőre) cserben. Nem azt mondták, hogy „meglesz a béke számunkra”, mint 1938-ban. Most csak kötelességszegést megállapítva elindítottak egy hosszú jogi eljárást az orbáni állam ellen. A Néppárt barátságosan a lex CEU „módosítására” szólított föl, és húzza-halasztja, hogy kizárja soraiból a magyar vezér pártját.
Mindezzel (egyelőre) hallgatólagosan elismerik, hogy az orbáni politikai rendszer egyenrangú az európai demokráciák rendszerével, ahogy a müncheni szerződés aláírói akkor hallgatólagosan elfogadták, hogy a hitleri rendszer is kezelhető a megegyezéses külpolitikán belül. Most nem mondták, hogy béke lesz. Csak ennek szellemében cselekedtek. Egy olyan rendszerrel szemben, amelyről már lerí, hogy csak látszatra demokratikus. Amelyről az EU demokrata politikusai már pontosan tudják, hogy a kétsebességes Unió segítségével meg fognak tőle szabadulni.
A többi a magyarok dolga.
Ez azonban még odébb van. A CEU melletti tüntetések, Botka László szélsőbaloldalisággal kacérkodó üzenetei arról, hogy „fizessenek a gazdagok”, a parlamenti odamondogatás és maffiázás a rendszer támogatottságán nem változtattak. Hiszen még a magyar ellenzék jelentős része is úgy látja, ahogy az EU politikusai. Ahogy minap a tiszteletre méltóan küzdőképes Gulyás Márton: „…ha valaki fegyverrel szervezkedne ellene, én lennék az első, aki a testemmel védeném.” Orbán Viktort. Nyilván: Orbán is (még, ugye, de azért, lényegében) a demokrácia keretén belül van. Az is belefér, hogy a demokrácia ellenségét is védeni kell. Talán egy nyilas politikust is ugyanígy megvédett volna az esetleges erőszak ellen 1939-ben? Vagy akkor könnyebb volt valamit felismerni?
