Bayern München;Szalai Ádám;Bajnokok Ligája;Hoffenheim;RB Leipzig;

2017-05-02 07:52:00

Bajnok a Bayern, Szalaiék a BL-ben

Megszakítás nélkül ötödször is a Bayern München lett a bajnok, a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim pedig három fordulóval a vége előtt biztosította helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

A müncheniek a Wolfsburg vendégei voltak, és nem sok kétséget hagytak afelől, hogy megszerzik a három pontot, hiszen az első félidő után 3-0-ra vezettek. A második játékrészben további három alkalommal vették be a teljesen alárendelt szerepet játszó Wolfsburg kapuját. Az aranyéremhez ez azonban nem volt elég: ehhez az is kellett, hogy az üldöző RB Leipzig Gulácsi Péterrel a kapuban hiába játszott végig óriási mezőnyfölényben a kiesés elől menekülni próbáló Ingolstadt ellen, egyik támadását sem tudta góllal zárni a 0-0-val végződött találkozón.

A Hoffenheim a 91. percben szerzett góllal nyert 1-0-ra az Eintracht Frankfurt ellen, ezzel eldőlt, hogy a Szalai Ádámot foglalkoztató klub története során első alkalommal szerepelhet a BL-ben a 2017/2018-as szezonban. A magyar válogatott támadó a 74. percben lépett pályára a győztes együttesben.

A Hertha BSC Dárdai Pál vezetőedzővel 2-0-ra kikapott a Werder Bremen otthonában, a fővárosiak megszakítás nélkül kilencedik idegenbeli meccsüket veszítették el, ami negatív rekord a klub történetében. A brémaiak ezzel szemben egymásután ötödik alkalommal nyertek hazai pályán, amire kilenc éve nem volt példa.

Bundesliga, 31. forduló: Leverkusen-Schalke 04 1-4, Mainz-Mönchengladbach 1-2, Bremen-Hertha BSC 2-0, Darmstadt-Freiburg 3-0, RB Leipzig-Ingolstadt 0-0, Dortmund-Köln 0-0, Wolfsburg-Bayern München 0-6, Augsburg-Hamburg 4-0, Hoffenheim-Frankfurt 1-0.

Az élcsoport: 1. Bayern München 73 pont, 2. RB Leipzig 63, 3. Hoffenheim 58.