Előfizetés

Parlamenti atomvillanás: Kocsis István ismét a felszínen

Publikálás dátuma
2017.05.02. 16:30
Fotók: Tóth Gergő
Kocsis István ma váratlanul megjelent a parlamenti páholyban, mégpedig a Paks2-ügyi miniszteri eskütételére készülő Süli János mellett, más energetikai szakértők társaságában. Ezzel már nyilvánosan is igazolni látszik azokat a korábbi mendemondákat, hogy a paksi bővítés mögött a háttérben Kocsis István keveri a kártyákat, látja el tanácsokkal Orbán Viktort, aki leginkább őrá hallgat. 

A pletykák szerint Kocsis István készítette elő a paksi bővítésre kötött Orbán-Putyin-paktumot is, miközben korábban szakértők egyértelműen versenytárgyalást szorgalmaztak. Kocsis Istvánt tízmilliárdos nagyságrendű hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolják.

A vád szerint az állami MVM Magyar Villamos Művekből Kocsis István elnök-vezérigazgatósága idején tízmilliárdok tűntek el nyomtalanul különböző kamuszerződések révén. Kocsis István alapvetően azzal védekezik, hogy ezek a szerződések nem értek el az ő szintjére. (A per egyik „mellékszálaként” az azóta elhunyt Kiss Ernő volt rendőr-dandártábornokot börtönbüntetésre ítélték, mert több tízmilliónyi kenőpénz fejében az ügy elsikálását ígérte Kocsiséknak.)

Az első fokú bíróság két éve Kocsis Istvánt felmentette. A stróman-jellegű szerepben feltűnő feleségét viszont elítélték. A másodfokú bíróság ellenben tavaly új eljárást rendelt el az ügyben. Jelenleg tehát a paksi bővítés kapcsán önmagát ismét reflektorfénybe állító Kocsis István büntető eljárás alatt áll.

Az állami privatizációs szervezet egykori vezére – aki később éveken át az általa is magyar energiacégekhez segített német RWE Csoportnál helyezkedett el – MVM-es kinevezése előtt a Paksi Atomerőművet vezette. (Ezalatt, 2003-ban radioaktív szennyezéssel járó baleset történt.) Miután Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején felmentették MVM-es tisztségéből, a BKV vezetője lett és maradt 2011-ig a Fidesz-kabinet alatt is. Ezután régi mentora, Csányi Sándor OTP-vezér támogatta meg: az OTP Bank igazgatóságából ugyan a büntető eljárás miatt kikerült, ám megkapta a bankcsoporthoz tartozó Merkantil Bank egyik igazgatói tisztségét. Arra, hogy „tanácsadóként” Kocsis István áll a paksi atombővítés mögött, tavaly az azóta megszüntetett Népszabadság hívta fel a figyelmet.

Bejelentették: lemond a cseh kormány

Publikálás dátuma
2017.05.02. 16:12
Bohuslav Sobotka FOTÓ: Dan Kitwood/Getty Images
Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását.

Döntését Sobotka azzal indokolta, hogy nem tudja tovább vállalni kormányában Andrej Babis kormányfőhelyettest, pénzügyminisztert, a koalíciós partnerpárt ANO elnökét, akit adócsalással vádolnak és Sobotka szerint a gyanút mindeddig nem tudta eloszlatni.

A legegyszerűbb megoldás, a miniszter menesztése azért nem lenne jó megoldás, mert ez lehetővé tenné Babis számára, hogy a mártír szerepében tetszelegjen, ami fél évvel a parlamenti választás előtt árthatna a többi pártnak - magyarázta Sobotka, aki egyben a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke is. Babis megmaradása a kormányfőhelyettesi és pénzügyminiszteri tisztségében azonban számomra elfogadhatatlan. Miután a pénzügyminiszter vagyoni ügyeit a neki alárendelt adóhivatal vizsgálja, nincs semmi biztosíték arra, hogy objektív eredmény szülessen - tette hozzá.

"Kész vagyok benyújtani a köztársasági elnöknek lemondásomat, feltételezem, hogy még e héten. Szeretnék ezzel szabad kezet adni a koalíciós pártoknak, hogy tárgyalhassanak a kialakult helyzet megoldásáról" - jelentette ki Bohuslav Sobotka, aki három éve áll a hárompárti cseh koalíciós kormány élén.

Úgy vélte: amennyiben a CSSD, az ANO és a kereszténydemokraták (KDU-CSL) megegyeznének a kormánykoalíció folytatásában, meg kellene oldani a pénzügyminiszter személyének kérdését. Andrej Babis hivatalban maradása ellentétben van az összeférhetetlenségi törvénnyel - mutatott rá a kormányfő.

Sobotka előrehozott parlamenti választást sem tart kizártnak. Milos Zeman cseh államfő október 20-21-re írta ki a képviselőházi választást. A felmérések szerint a választás nagy esélyese az ANO, amelynek támogatottsága meghaladja a 30 százalékot, míg a szociáldemokratáké tartósan tíz százalékkal alacsonyabb.