Fogorvosok - Ma még lehet az ellátás látszatát kelteni

Publikálás dátuma
2017.05.03 07:03
A kép illusztráció FOTÓ: Thinkstock
Forduljanak az orvosi kamarához - kommentálta lapunknak az egészségügyért felelős államtitkárság, hogy már 800 közfinanszírozott fogorvos helyezett kilátásba munkalassítást, ha nem javítják az állami finanszírozásukat.

Az illetékes államtitkár hamarosan fogadja a Magyar Orvosi Kamara képviselőit - állították a Népszavának a szaktárcánál. Hermann Pétert, a köztestület fogorvosi tagozatának vezetőjét kérdeztük, mivel szembesítik a kormányt, ha hozzájuk is megérkezik a jelzett meghívó.

- Tudja már, mikorra várja önöket az államtitkár?

- Még nem tudom, nem kaptunk meghívást.

- Ön is adta aláírását az alapellátó fogorvosok tiltakozásához?

- Nem írtam alá, de támogatom az akciójukat. Az aláíróknak tagadhatatlanul igazuk van; vannak gondok, de hogy a kilátásba helyezett munkalassítás a legjobb megoldás-e, arra nem tudom a választ. Tény, hogy a fogorvosi praxisok díjazása és a fenntartási költségek között nagy a rés. Amikor mi számoltuk tavaly, akkor éppen a dupláját kellett volna kapniuk a körzeti rendelőknek, mint amennyi jut nekik havonta. Ez a különbség pedig folyamatosan nő és nyilván ez az oka annak, hogy elmennek az orvosok a körzetekből. Mostanra már több mint 300 praxisban nincs gyógyító. Ez egyben azt is jelenti, hogy mind többen csak nehézségekkel, vagy hosszabb várakozás után juthatnak térítésmentes fogmegtartó kezelésekhez, rák-megelőző vizsgálathoz.

- Mi a magyarázata, hogy az alapellátó háziorvosok az elmúlt két évben 10-10 milliárd forint többletet kaptak, az összeg szétosztásakor viszont a fogorvosokat nem sorolták az alapellátók közé?

- Egy félreértés, miszerint a fogorvosoknak a bőre alatt is pénz van. Miután a közfinanszírozott rendelőkben is vannak térítési díjas kezelések - például a fogpótlások készítése - ezért a köztudatban ez az ellátási forma összekeveredik a magánrendeléssel. Amiről mi folyamatosan beszélünk, és akiknek a problémáit bemutatjuk, ők a közfinanszírozást végző fogorvosok, akiket élesen el kell választani a magánszolgáltatást nyújtóktól. A kamara többször is szóvá tette, hogy az alapellátásban dolgozók között a finanszírozást arányosabban kellene elosztani. Erről eddig nem sikerült meggyőzni a döntéshozókat. Legutóbb egy hónapja írtunk levelet Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárnak. Ebben is sürgettük, hogy segítsen rendezni az ügyeinket.

- Mi a megoldás?

- Pénzt kell beletenni a rendszerbe. A kormányzat azért három fontos dolgot tett a fogorvosokért: tavaly kaptunk 2 milliárd forintot. Az a mi pechünk, hogy az év eleji kötelező minimálbér emeléssel ez a többlet lényegében "elolvad". Örültünk, hogy a háziorvosoknak járó letelepedési támogatásra már a fogorvosok is pályázhatnak és jelentős segítséget jelent, hogy kaphattunk 36 helyet a rezidensképzésben, ami azt jelenti, hogy évente ennyi orvos szakképzését az állam finanszírozza, eddig ennek a költségeit az érintettek maguk, vagy az őket foglalkoztató rendelő fizette.

- Az aláírásokat gyűjtők 17 milliárdot kérnek, ez ön szerint mennyire reális összeg?

- Nem tudom megmondani mekkora az az összeg, aminél visszafordul az a rosszirányú folyamat, ami miatt egyre kevesebb a közfinanszírozott körzetekben a fogorvos. Egyelőre még sokan gondolkodnak, kivárnak, de lesz egy pillanat, amikor majd azt mondják: megyek, mert elég volt. Most még körzet-összevonásokkal, helyettesítésekkel ideig-óráig lehet balanszírozni, az ellátást valamilyen szinten fenntartani, de az orvoshiány egyszer csak elér egy olyan kritikus tömeget, amikor a folyamatot már pénzzel sem lehet visszafordítani. Aki egyszer elment a magánszférába vagy külföldre, nem fog visszajönni. Az említett 17 milliárd forint onnan jött, hogy megnéztük 2000-től mennyi pénzt kapott a háziorvosi és mennyit az házi alapellátást végző fogorvosi rendszer. Ez a szám arányosítva a kettő különbsége.

Szerző

Erőforrásból is több jut a kormánypártoknak

Publikálás dátuma
2019.04.24 08:05

Fotó: LMP Facebook-oldala
A kormánypárt több tízezer, míg az ellenzék pár ezer aktivistával kampányolt az EP-választásra. Kamupártok kamu-aláírásgyűjtőivel nem találkoztunk.
Nemcsak a plakátokból van sokkal több a Fidesznek, mint az ellenfeleinek, hanem „humán erőforrásból” is. Lapunk körkérdéséből kiderült, hogy míg a kormánypárt több tízezer aktivistával népszerűsítette Orbán Viktort az EP-választási aláírásgyűjtésben, addig az ellenzéki pártok pár száz, maximum pár ezer szimpatizánssal tudták eljuttatni üzeneteiket utcai standjaikon a választópolgárokhoz.
A kisebb településeken gyakorlatilag csak a Fidesz aktivistáival és prominenseivel találkozhatnak a választók az uniós kampányban, a fővárosban viszont az ellenzék is labdába rúghat. A vidéki, ellenzéki kampányolás nehézségeire Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja hívta fel korábban a figyelmünket: „a kisebb falvakban nincsen mondjuk egy Nyugati aluljáró, és a főterek sem túl forgalmasak, ez megnehezíti a lehetőségeinket.” Budapesten ilyen gondja nincs az ellenzéknek, sőt konkrétan adott a Nyugati pályaudvar is. A közlekedési csomópontnál lévő aluljáró pedig egész héten tele volt különböző pártok standjaival. Érdeklődök is akadtak szép számmal, bár nem tudtak nem belefutni a politikába, hiszen tíz méteren belül sorakozott reggeltől-estig, a metró bejárat előtt közvetlenül a választék. Klasszikus kamupárt kitelepülésével nem találkoztunk, de láttuk például a Munkáspárt vezérét, Thürmer Gyulát, ahogy a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom „katonáit” is. A valóban komolyan vehető pártok közül a Fidesz érezheti, hogy a „bűnös városban” azért nem olyan könnyű, mint olyan helyeken, ahol csak az állami média érhető el. A kormánypárt ezt próbálja is ellensúlyozni, így pár méteren belül két ugyanolyan fideszes aláírásgyűjtő pulttal is találkoztunk. Egy fiatal aktivistától megtudtuk, a VI. és a XIII. kerületi Fidesz is kivonult kampányolni. Azt viszont nem árulta el, miért nem mennek kicsit arrébb egymástól. Állítása szerint ingyen, „meggyőződésből” kampányol a kormánypárt mellett. Négy társával váltja egymást. Amikor ott voltunk, délelőtti műszakban volt, azaz 10 órától kettőig promotálta kedvenc pártját. A Fidesz egyébként – hiába függesztette fel európai pártcsaládja – az Európai Néppárt kabátjában kampányolt több helyszínen is. A Nyugati téren mi csak NER-kompatibilis kormánypárti ruhákban lévő aktivistákkal találkoztunk, akik, miután közöltük, hogy nem aláírni szeretnénk, nem voltak bőbeszédűek. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője velünk ellentétben fővárosi helyszínen is találkozott néppárti kabátba öltöztetett Fidesz-kampányolóval. Ungár kérdésére, hogy mit keres rajta ez a ruha, egy fiatal kormánypárti csupán annyit mondott, nem érti a problémát. Az ellenzéki politikus egyébként úgy látja, sokan már annak is örülnek, hogy nem csak Orbán Viktorról lehet beszélni a Nyugat aluljáróhoz hasonló kitelepüléseken, hiszen szerinte hiba a magyar kormányfő és Európa szembeállítása az ellenzéktől. Az LMP standjához – ott tartózkodásunk alatt – főképp a 40-50 éves korosztály fordult érdeklődve. Azért a beszólásokból sem volt hiány, Ungárt főképp édesanyja miatt támadták. – Elmondom nekik mindig, hogy igen, Schmidt Mária az édesanyám, és amikor a további velem való gondjaikról kérdezem őket, akkor csöndben maradnak – állította a politikus. Egy pedagógus - miután aláírt az LMP-nek - lapunknak azt mondta, az összes ellenzéki pártnak szignózza az íveit, még akkor is, ha konkrétan például az LMP nem is a „szíve csücske”. – Budapesten több az ellenzéki, ez nem is kérdés, de amíg a vidék nem veszi észre, milyen országban él, addig teljesen mindegy, kinek és mit írok alá, úgysem lesz változás – fogalmazott lemondóan. A legjobb hangulat nem túl meglepően a Magyar Kétfarkú Kutya Párt standjánál volt, ahol egy nyugdíjas aláírót kérdeztünk ennek okairól. – Én már sok mindent megéltem, de ilyen szar mentális állapotban nem volt még az ország. Orbán tragikus, az ellenzék komikus – vont mérleget az asszony, aki az egészségügyből ment nyugdíjba. Hozzáteszi azt is: ő az ellenzéken is, a kétfarkúakon is nevet. Utóbbiakkal együtt mosolyog, míg az ellenzékieket csak „kiröhögi.” A szocialisták standjánál egy középkorú asszony gyűjtötte a szignókat, és beszélgetett a választópolgárokkal. Elmondása szerint beszólásokkal nem találkozott, a szavazók főképp Orbánt és rendszerét ekézték. Kérdésünkre azt mondta, más pártok standjainál álló aktivistákkal nem igazán beszélgetett, de a köszönés legalább mindig megtörtént. Egy kivételével. – A fideszes fiatalok még a köszönésemet sem fogadták...
Frissítve: 2019.04.24 08:05

Millei Ilona: A tarja

Publikálás dátuma
2019.04.22 16:16

A húsvéti sonkák, füstölt, főtt combok és a füstölt, főtt tarják között lépdelt a piacon, azt fontolgatva, vajon melyiket is válassza, mikor hirtelenül és váratlanul eszébe jutott a réges-régi történet a nagymamájáról, a Mamiról, és a tarjáról. Nem lehetett több tizenkét évesnél, amikor Mami arra kérte, hogy menjen le a henteshez, és vegyen neki tíz deka tarját. Se többet, se kevesebbet. Még a pénzt is kiszámolta rá. - Kicsikém, nagyon figyelj oda, hogy pontosan tíz deka legyen! - Miért? – kérdezte csodálkozva. - Mert ezt most én akarom egyedül megenni. - Miért? – akadt föl a szeme a meglepetéstől. - Mert én még sohasem ettem tarját. Senkinek nem akarok adni belőle!
Furcsa volt ezt attól a Mamitól hallani, aki az ötvenes évek elején, amikor egy héten csak egyszer ettek húst, még a tányérján lévő rizses húsból is kiválogatta a pörköltdarabokat, és áttette az övére, mert tudta, hogy az unokája nagyon szereti. Mikor csodálkozva ránézett, nagyanyja csak legyintett, nem kell már hús egy hetvenhárom éves öregasszonynak. Volt ez már hét éve is.
Nagyon szerette a nagymamáját, aki hatvannyolc évesen vette magához hat hónapos csecsemőként, és mivel a szülei elváltak, azóta is ő nevelte. Sokszor hallotta már tőle hogyan vitte magával őt, a gyomor-és bélhuruttal küzdő koraszülöttet, mert azt akarta, hogy életben maradjon. Sokszor elmondta azt is, hogyan cipelte nap, mint nap a „Zöldkeresztbe”, hogyan etette, itatta, hogy meggyógyuljon. De nem csak ezért szerette, hanem a meséiért is, amiket minden áldott este felolvasott neki a Benedek Elekből, vagy az Andersenből, egészen addig, amíg ki nem száradt a szája, vagy el nem aludt mesélés közben.
Szaladt hát a henteshez a tarjáért. Futás közben nagyon büszke volt magára, amikor arra gondolt, hogy tizenkét évesen rájött a majd’ nyolcvan éves nagyanyja titkára: sosem engedhette meg magának a luxust, de mielőtt meghalna, ki szeretné próbálni, milyen is az.
- Megérdemli a tarját - konstatálta magában -, hiszen tizenhárom évesen már cselédlány volt a grófnőnél, és ha valamit elrontott, hatalmas pofont kapott érte. Megérdemli, mert még sosem evett ilyet, és ez jár neki! Olyan világ kellene, ahol mindig mindenki ehet tarját – szögezte le magában, és belépett a hentesboltba. Nézte, ahogy a nagydarab férfi vékony szeletekre vágja a a tarját, becsomagolja, és átadja neki.
Hanyatt-homlok rohant vele haza, hogy nagymamája minél hamarabb megkapja. Mami lassan, óvatosan bontotta ki a kicsiny csomagot, és megbűvölten nézte a rózsaszínű, gusztusos tarját. Aztán finom mozdulattal beleharapott az első szeletbe, lehunyt szemmel ízlelgette, hogy végül az összes tarja eltűnjön a szájában.
Ő nem azért szomorkodott, mert sajnálta volna nagyanyjától a finom falatokat, inkább azért, mert megértette, milyen borzasztó az, ha valakinek majd’ nyolcvan éves koráig kell arra várnia, hogy egy ilyen pitiáner „luxust” megengedhessen magának. És ezt is csak azért, mert most egy kicsit jobban megy nekik. Az apja ugyanis ’56-ban asztalosműhelyt nyitott, maszek lett. A bolt beindult, ő pedig minden héten vitt apanázst az édesanyjának, és neki. Nem sok pénz volt, de a semminél több. Ez volt az egyetlen bevételük. Mami ugyanis nem kapott nyugdíjat, sohasem volt munkahelye. Nagypapa tartotta el, amíg élt. A Papi is asztalos volt, a Ganz-MÁVAGnál dolgozott. Sohasem keresett sokat.
Mami négy gyereket szült, három lányt és egy fiút. Az apját. Sokszor mesélte neki, milyen rossz gyerek volt, mert mindig sírt. Mami sokszor csak úgy tudott főzni, ha az egyik karjában tartotta, miközben a másik kezével kavargatta az ételt. A meséhez tartozott az is, hogy bár nagyon szegények voltak, de Mami büszke asszony volt, sohasem kért kölcsön semmit senkitől. Ha valami nem volt otthon, hát akkor az kimaradt az ételből.
Minden héten, amikor az apja megérkezett az ellátásukra szánt pénzzel, azzal lépett be az ajtón:
- Mami, maga még él? Meddig akar még élni?!
És Mami sohasem sértődött meg. Zavartan nevetgélt, aztán mindig megsimogatta a fia fejét.
A piacon nagy volt a sürgés-forgás. Mikor ő következett a sorban, a legkisebb kötözött sonkát kérte a hentestől.
- Húsz deka, elég lesz?
- Adjon még tíz deka tarját is – mondta lehajtott fejjel. Arra gondolt, milyen jó lenne megosztani a finomságokat az unokáival, de sajnos nem lehet. A gyerekei családjukkal együtt évek óta messze idegenben élnek, lassan már követni sem tudja, merre járnak. Jó, ha kétévente megengedhetik maguknak, hogy hazajöjjenek.
Frissítve: 2019.04.22 16:16