- Van mit ünnepelni a munka ünnepén?
- Hét év orbáni kormányzás után, 2017. május elsején, a munka ünnepének tradicionális értékei talán fontosabbak, mint bármikor korábban. Az Orbán-kormány az elmúlt években évtizedes, sőt, évszázados munkavállalói és szakszervezeti jogokat épített le. Ma Magyarországon a munka, a munkaerő-piac, a dolgozói lét, tehát többségünk életének minden szintjén igazságtalanság van. Éppen ezért áll az én programom középpontjában az igazságosság, a ma Magyarországot eluraló igazságtalanságot kell orvosolni. Elég csak felidézni, hogy 2011-ben megszüntették az addigi Munka törvénykönyve rendelkezéseit, hoztak egy új törvényt, de abból kihúzták azokat a munkavállalói jogokat, amely az európai demokrácia vívmányaként védték a magyar dolgozókat. Ma Magyarországon a bérből és fizetésből élők mindegyike kiszolgáltatott: jóval könnyebb kirúgni valakit, jóval könnyebb utómunkát elrendelni, a munkahelyek jelentős részén évtizedekkel fejlődött vissza a dolgozói mindennapok színvonala, minősége, a szakszervezetektől elvették a valódi érdek-képviseleti eszközöket, a sztrájk jogát, miközben a szakszervezeti vezetők védelmét megszüntették, ezzel is megfélemlíteni és elriasztani akarva azokat, akik a melósok jogaiért szót kívánnak emelni. Tehát az a tradicionális, évszázados érték, amit május elseje történelmileg hordoz, ma Magyarországon soha nem látott mértékben aktuális. Ezért fontos az is, hogy idén a Városligetben ne csak kifejezzék a szakszervezetek az elégedetlenségüket, de hogy mi, a politikai rendezvényünkön világos alternatívát állítva pontosan meg is fogalmazzuk azt, hogyan akarjuk rendbe hozni az orbáni rombolást. És megvan a válaszunk, megvan a javaslatunk erre. Ráadásul május elsejének Magyarországon van egy másik fontos jelentősége is: az Európai Unióhoz való csatlakozásunk évfordulója ez; 2004. május 1-jén, 13 évvel ezelőtt a magyar nép nagy többségének akaratából léptünk be a legerősebb európai szövetségbe. Hét év orbáni kormányzással azonban az uniós tagságunk is veszélybe kerülni látszik, holott a mai napig minden felmérés és tapasztalat azt mutatja, hogy a magyarok nagy többsége Európában képzeli el a jövőjét, s nem a putyini Oroszországban.
- Megjelent a munkaügyi programja, amelyben állítja: egy markáns baloldali politikának a munkavállalók jogérvényesítése kell, hogy a központjában álljon. Visszaadná az elvett, csorbított jogokat, vagy az elmúlt hét évhez képest is többletet ígér?
- Még több jogot kell adni. Azokat a munkavállalói jogokat, amelyeket évtizedes, évszázados harccal vívott ki a munkásmozgalom, egyetlen tollvonással vette el Orbán Viktor arra hivatkozva, hogy a dolgozókat nem védő munkajogi rendszer majd befektetőket vonz Magyarországra. Csakhogy XXI. századi nyugat-európai példák sora azt mutatja, hogy éppen ott van gazdasági növekedés, prosperitás, ahol a legerősebbek a munkavállalói jogok. Emiatt én a 2010 előttihez képest is több munkavállalói jog biztosítására teszek javaslatot. Sőt, a munkaügyi programunkban több olyan, konkrét kormányzati intézkedés tervét is megfogalmaztuk, amelyek jelentősen túlmutatnak a 2010 előtti időszakon, s így valóban az igazságosság és a jogegyenlőség alapértékeit helyezzük előtérbe.
- Ezt ellenzékből könnyű mondani, de vajon lehet kormányon is képviselni?
- Egy kormánynak nemcsak arra van joga, hogy szankciókkal, szigorításokkal, törvényi előírásokkal éljen, s az akarata szerinti mederbe szorítsa a munkavállalókat, hanem az is lehetősége és kötelessége, hogy az általa fontosnak tartott értékek - esetemben az igazságosság és az esélyegyenlőség értékei - gyakorlati megvalósulását pozitívan honorálja. Mert nem a haveri cégeknek, a Mészáros Lőrinceknek kell adókedvezményeket, vissza nem térítendő állami támogatásokat biztosítani, hanem azoknak, akik tisztességesen dolgoznak és dolgozatnak. Az én programomnak van egy, talán sokaknak meglepő, de szerintem épp az igazságosság felé vezető eleme: az ötven foglalkoztatottnál nagyobb létszámú cégek esetében azt szorgalmaznánk, hogy a munkavállalók és a menedzsment bére között ne lehessen hétszeresnél nagyobb a különbség. Ezt természetesen a magáncégek esetében nem tudjuk majd törvényi kötelezettségként előírni, erre csak a közszférában van lehetősége egy kormánynak, de a magáncégek ösztönzésére is lehet kormányzati eszköz: jó példaként lehet honorálni akár adókedvezményekkel, akár a közbeszerzési pályázatokon való feltételrendszerben biztosított előnyökkel a bérkiegyenlítésre törekvő cégeket.
- Ezek szerint a vagyoni egyenlőség felé lépés - amit korábban felvetett - a béregyenlőséget is jelenti?
- Azt is mondtam korábban, hogy nem egy erőszakos vagyon-kiegyenlítést szorgalmazok, hanem igazságosságot. Mert ma már a bérek olyan szinten szakadtak el egymástól, hogy az jelentős társadalmi feszültséghez vezet. A háborúk utáni Magyarországon a beosztotti és vezetői fizetések között ötszörös különbség volt, most ez átlagosan tízszeres, de akár százszoros is lehet. Ne mondja nekem senki, hogy ez a normális társadalom: nem értékelhetjük le ennyire azokat, akik elvégzik a melót.
- Nem is szólva arról, hogy a versenyszféra átlagbérei a politikusi fizetések töredéke.
- Éppen ezért valódi állami bérplafont szorgalmazok.
- Jól hangzik, a Fidesz is szorgalmazott. Sőt, 2010-ben elvileg meg is csinálták.
- A Fidesz ezt úgy csinálta, ahogy minden mást: nagy dérrel-dúrral bejelentette, hogy micsoda szigort vezet be magára, aztán a jogszabályban mindenféle nem is kiskapukat nyitott saját maga és haveri köre számára. Ma tehát a bérplafon, csak hogy egy példát hozzak, épp az állami intézmények, így például a jegybank vezetőire nem vonatkozik, vagy a jegybank által létrehozott, a közpénz közpénz-jellegét eltüntetni hivatott alapítványok vezetőire, és sorolhatnám, hogy még kiket mentesítettek. Én olyan egyértelmű bérplafont javaslok, mellyel a magyar állam egyetlen tisztségviselője se kereshetne többet, mint a magyar köztársaság elnöke. Ennek a szabálynak az adófizetői pénzen működő állami vállalatokra és intézményekre is vonatkoznia kell. Senki sem lehet egyenlőbb az egyenlőknél. A közszférában ezt roppant egyszerűen, kormányzati felhatalmazással ki lehet mondani. A magánszférában pedig - mint mondtam - lehet ösztönözni, hogy a bérkülönbségek mérséklődjenek, s az egyenlőség elve erősödjön. Erre is mondok konkrétumot: a Fidesz-kormányzás munkajogi szabályozásaival nagy mértékben leépítette a kollektív szerződések jelentőségét, mi viszont erősíteni akarjuk, s azt mondjuk, hogy ezt a Nyugat-Európában bevett gyakorlatot alkalmazni kell, méghozzá úgy, hogy ezekben a keretmegállapodásokban ne csak az egyszerű melósok béréről és béremeléséről legyen megállapodás, hanem a menedzsmentéről is. Ettől azt várom, hogy egy a tárgyalásos helyzet felszámolja az érdek-ellentéteket, s közös ösztönzést kapnak a vállalatok vezetői és foglalkoztatottjai az együttműködésre.
- Az egyenlőtlenség Magyarországon a nők és férfiak bérezése közötti különbségekben is súlyos probléma.
- Ez nem kérdés, pedig megvan a lehetősége a lehető legszigorúbb szabályozásnak. A Fidesz egyszerűen leértékeli a női munkavállalókat, ahogy a nőket is: semmilyen módon nem képviseli az érdekeiket a jogalkotásban vagy a kormányzásban, sőt, leépíti a nőjogokat. Hosszú évek óta mindenki esélyegyenlőségről és a nők megbecsüléséről beszél, miközben Magyarországon a nyugati világhoz méltatlan körülmények között élnek a nők, a munka világában pedig megalázó módon valóban óriási bérkülönbségek vannak az ugyanolyan munkát végző női és férfi munkavállalók között. Én igenis foglalkozni akarok a "nőügyekkel", mert van demokratikus jogalkotási lehetősége és kötelessége a kormánynak, hogy szankcionálja a diszkriminációt. A lehető legkeményebben kell fellépni, egy percig nem tűrhető tovább, hogy ugyanazért a munkáért, ne ugyanannyi bér járjon.
- A munkaügyi programja azt is ígéri, minimálbért kell kapjanak a közmunkások. Miből?
- Munkáért munkabér jár, s ennek megvannak a feltételei a költségvetésben. De itt alapvetően két másik probléma van. Az egyik, hogy a közmunka továbbra is büntetésnek számít a fideszes logikában, így a közmunkások egy jelentős része legfeljebb évi hat-hét hónapig kap "lehetőséget" erre, holott százalékban alig kimutatható azoknak az aránya, akik a programból ki tudtak törni, s elhelyezkedni a valódi munkaerő-piacon. Eközben a kormány hazug módon arról beszél, hogy munkaerő-hiány van Magyarországon. Ennek alapvetően az az oka, hogy az Orbán-kormány nem is akarja engedni kitörni ezt a kétszázezer embert a közfoglalkoztatás börtönéből, jók ők kiszolgáltatottnak. Ezek az emberek a helyi kiskirályok, többnyire a fideszes településvezetők lekötelezettjeiként teljesen ki vannak szolgáltatva, s ez kényelmes a hatalomnak. A másik probléma, hogy a képzési, szakképzési rendszer nem ad ezeknek az embereknek lehetőséget arra, hogy normálisan el tudjanak helyezkedni, s ne szoruljanak bele a függőségi helyzetbe. Ezen gyökeresen változtatni kell. Aki pedig mégis közmunkára kényszerül, annak a mindenkori minimálbért meg kell kapnia, hogy megélhessen, ez nem kérdés. A minimálbért adómentessé kell tenni, mert a legkisebb jövedelmű dolgozókat nem lehet tovább sanyargatni. A közmunkásokat foglalkoztatókat pedig kötelezni kell arra, hogy igenis segítsék, hogy mihamarabb visszatérjenek vagy belépjenek ezek az emberek a valódi munkaerő-piacra.
- A programjában a dolgozói érdek-képviseletek megerősítéséről is szól. Minden ellenzéki párt szeret jóban lenni a szakszervezetekkel, aztán kormányon már nem kedvelik őket annyira...
- Ezen is változtatni kell, hiszen a prosperáló gazdaságokban, mint például Németországban, erős szakszervezeti érdekképviselet működik. Ehhez három dolog kell: egyszer erős munkavállalói jogok, amiket lehet védeni, másodszor az ehhez szükséges eszközök, amikkel harcolni, küzdeni lehet, amikor kell. Ez a kormány az első kettőt teljesen felszámolta: ma Magyarországon nem azért nincsenek nagy sztrájkok, mert mindenki roppant elégedett, hanem mert úgy módosították a sztrájktörvényt, hogy lényegében lehetetlenség munkabeszüntetést szervezni. A harmadik feltétele az erős érdek-képviseletnek az volna, hogy a szakszervezeti mozgalomban szerepet vállalók biztonságban legyenek, tehát ne érhesse őket retorzió, ha konfliktusos helyzetben védik a munkavállalókat a munkaadókkal szemben. Erről a feltételről, azaz ennek hiányáról egészen elképesztő tapasztalatokat szerezhettünk az elmúlt időszakban, hiszen alig néhány hete egy fővárosi tulajdonú cégtől lényegében a teljes szakszervezeti garnitúrát kirúgták, miután szót mert emelni a munkavállalók érdekében. Ilyen körülmények között melyik munkavállalótól várható az, hogy a többiekért konfliktust vállaljon? Én viszont hiszek abban, s a tények azt mutatják, hogy a jól működő országok jellemzője: senki sem lehet kiszolgáltatott, jog nélküli - sem a munkaadóval, sem mindenkori kormánnyal szemben. Meg kell erősíteni tehát a munkavállalói jogokat, a dolgozói érdekérvényesítés eszközeit, s újra kell biztosítani az érdekvédők munkajogi védelmét. Még egyszer: a gazdasági növekedés és fejlődés, a munkahelyek számának növelése és a minőség fejlesztése nem ellentétes az erős munkavállalói és szakszervezeti jogokkal, sőt, éppen az lehet vonzó a munkahely-teremtő beruházók és vállalkozók számára, ha stabil, kiszámítható munkavállalói környezet és jogvédelem működik Magyarországon. A dolgozó magyarok jóléte tehát lényegében az ország jövőjének feltétele.
