MSZP;Gyurcsány Ferenc;

2017-05-03 13:20:00

Kiosztotta egymást a DK és az MSZP

Gyurcsány Ferenc és a DK csak színpadi beszédekben hangoztatják az ellenzék együttműködését, ám a gyakorlatban most az ellenkezőjét látjuk tőlük - rótta fel az ellenzéki pártnak a szocialista párt. A Demokratikus Koalíció válaszában azt üzente az MSZP-nek, hogy ezt a pávatáncot hagyják meg a Fidesznek.

Az MSZP, ahogy Zuglóban, úgy a józsefvárosi időközi önkormányzati választáson is közös jelöltben gondolkodott, de az erről szóló megállapodást egy nap alatt felmondta a DK országos elnöksége. Most az MSZP azt javasolta, hogy a debreceni időközi választáson egy közös jelölt legyen – akár azon az áron is, hogy a saját jelöltjét visszalépteti. Erre a DK semmilyen érdemi választ nem adott.

Amikor pedig az MSZP konkrétan és egyértelműen felvetette, hogy visszalépteti a jelöltjét a győzelem érdekében, Gyurcsány Ferenc pártja mereven elzárkózott ennek a felvállalásától. Az MSZP őszintén sajnálja, hogy a DK elnöke, csak május elsejei beszédében tartja fontosnak az együttműködést, a háttérben viszont eddig ellökte a segítő kezet - írta az MSZP közleményében, de hozzátették: még nem késő!

Az MSZP, a maga részéről az utolsó pillanatig fenntartja tárgyalási szándékát és ajánlatát azért, hogy Debrecenben egy közös ellenzéki jelölt induljon, a Fidesz jelöltjével szemben. A labda, ha úgy tetszik, a DK térfelén pattog - fogalmazott a szocialista párt.

DK: Az MSZP ne futamodjon meg!
Azt javasoljuk az MSZP-nek, hogy a pávatáncot hagyja meg a Fidesznek. Értelmetlen dolog bennünket vádolni azzal, hogy csak szóban kívánunk összefogást, amikor lassan 5 hónappal ezelőtt ti akasztottátok meg Botka bejelentkezésével az addig ígéretesnek tűnő tárgyalásokat és azóta sem kerestetek meg minket - reagált az MSZP közleményére a DK.

Most azzal vádoltok bennünket, hogy a debreceni időközi választáson mi zárkózunk el a közös indulástól. Lássuk a tényeket: ebben a választókerületben még soha nem nyert baloldali jelölt, 3 évvel ezelőtt a Fidesz 57 százalékot kapott, a DK 10-et, az MSZP 7-et. Ez tehát olyan választókerület - mint amilyennel fogunk találkozni az országgyűlési választásokon is - amely a baloldal szempontjából nem nyerhető, ezért 27 ilyen helyen majd akkor is egymással szemben fogunk indulni.
Ne kerülgessük a forró kását, ezek a helyek a felkészülés szakaszában erőpróbát jelentenek, megmérik, hogy mennyi az MSZP és mennyi a DK támogatottsága. Ti ettől most féltek, jó okkal - fejtették ki, hozzátéve: úgy emlékszem, nem voltatok ilyen nagyvonalúak Dunaújvárosban, amelyet megnyerhettünk volna, ráadásul következmény nélkül hagytátok, hogy a korábbi megállapodás ellenére velünk szemben indultatok. Most inkább hátrább az agarakkal. Hetek óta intenzívebben kampányoltok ellenünk, mint a Fidesz és most, amikor minden jel szerint nagyobb támogatásra számíthat a DK, mint az MSZP, hirtelen összefogást akartok. Ne futamodjatok meg, ne lépjetek vissza - írták válaszlevelükben.