hulladék;Sneider Tamás;Ujhelyi István;

2017-05-03 18:54:00

Ujhelyi kontra Sneider: nincs bocsánat

Nem kértem bocsánatot, nincs miért - mondta lapunknak az MSZP alelnöke, miután békéltető tárgyaláson vett részt Ujhelyi István és az ellene magánvádas büntetőeljárást kezdő Sneider Tamás. 

Emlékezetes: a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke azért tett feljelentést rágalmazás miatt az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője ellen, mert Ujhelyi az ATV 2014. április 25-i Egyenes beszéd című műsorában korábbi sajtóhírekre hivatkozva felidézte, hogy Sneider - Roy néven - egy egri szkinhed banda vezére volt és egy roma férfi megütése miatt vádat is emeltek ellene. Ujhelyi akkor azt mondta: az egész ország szégyene lesz, ha egy olyan "fasisztoid múlttal" rendelkező ember, mint a jobbikos Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke lehet.

Most Sneider a bíróságon felajánlotta Ujhelyinek, hogy ha bocsánatot kér, eláll az eljárástól, ám a szocialista politikus közölte: "olyan kibékíthetetlen erkölcsi, politikai, világnézeti ellentét feszült közte, s a jobbikos politikus között, amely feloldhatatlan. Továbbra is úgy hiszem, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos bűncselekményért felfüggesztett börtönre ítélt Roy nevű szkinhednek nincs helye a magyar közéletben" - fogalmazott lapunknak Ujhelyi, hozzátéve: menjen a per, áll elébe, mindig is a rasszizmus üldözője volt, az is lesz mindig.