A munkásosztály kakálni megy

Reggel az óvodába menet el szoktunk menni egy családi ház előtt, amelynek udvarán úgymond nagyszabású rendezési munkálatok folynak: kisebb-nagyobb sziklakertek épülnek, amelyek közt kikövezett, kicsiny ösvények kanyarognak; a mesterséges halmok tetejére a legkülönfélébb pozsgás és más délszaki növények kerültek, míg körben, a drótkerítés mentén ritka fajú facsemeték, köztük fügék álltak csatarendbe, s ezek az új hódítók úgy feszítenek a régi kertben, mint a diadalmas jövőt sejtő hadvezérek.

A kertrendezés öt-hat munkásember műve. Úgy reggel hét óra tájt szoktak kezdeni, ezt onnét tudom, hogy nyolc körül, amikor a négyévessel reggelenként elhaladunk előttük, már izzadtak és törődöttek. Nem láttam még őket jókedvűnek, én se lennék az, ha köveznék, ásnék, betonoznék, cipekednék reggel héttől délután ötig-hatig. Kislányomnak megtanítottam, hogy ezeknek a derék embereknek előre köszönni kell, mert nekik, és a hozzájuk hasonló munkásoknak köszönhetjük, hogy épül ház, ahol lakni lehet, és épülnek utak, ahol járunk.

Minden nap új izgalommal várjuk, hogy mennyit haladt a brigád, s vajon lesz-e a kertben tavacska. A kislányomat ez érdekli a legjobban, hogy lesz-e vajon a sziklakövek között búvópatak, amely aranyhalakkal teli tavacskába torkollik, s habár a munkások már felvilágosították róla, hogy a tervrajzon tavacska nem szerepel, a négyéves újra és újra megkérdezi őket, hátha a tervbe tegnap óta kerti tó is került.

De nem, tavacska nyomát egyelőre nem látni, az egyetlen újdonság egy kék-fehér színű, műanyag mobil WC, amelyet pár napja állítottak a kerítés mellett üzembe. Ebből azt sejteni, hogy jó pár hét még, mire a kert elkészül, ennek nagyon örülünk, mert reggelente lesz mit nézni: a szemünk előtt épül az új világ.

A minap, amikor oviba mentünk, a kislányom egy új feliratot fedezett föl a mobil WC ajtaján, s mivel a legapróbb változásra is fölfigyel, tőlem kérdezte izgatottan, hogy mi van odaírva. De nem mondtam meg neki, hiszen a számokat már mindet ismeri, elég szépen elszámol százig, s már a legtöbb nagybetűt is fölismeri. A múlt héten, amikor a Világló részleteket olvastam, mellettem feküdt az ágyban, cumizott, és egyszerre csak a szövegre bökött: nézd csak, apa, ott van egy nagy V betű, a következő szóban pedig a nagy I. Roppant büszke voltam, mert éppen Vas István nevének kezdőbetűire mutatott rá.

Szóval nem olvastam el helyette, hogy a munkásemberek mit firkantottak a mobil WC ajtajára, gondoltam, kiolvassa ő maga, ha nagyon akarja. És nagyon akarta.

- Apa, az ott egy nagy D!

- Igen, Lilike.

- Aztán jönnek a számok!

- Igen, Lilike.

- Egy kettes, egy nulla, és egy kilenc. Ugye, ügyes vagyok?

- Igen, Lilike - válaszoltam, s gondoltam, ennyi elég is lesz mára. De faggatott a négyéves tovább.

- És ez mit jelent, apa? Ez a D-209?

De erre persze csak legyintettem:

- Kicsi vagy még ehhez, nem tudom elmagyarázni.

Csalódott volt, de nem volt egyedül. Csalódott voltam én is. S kissé neheztelőn néztem a derék munkásemberekre. Ilyen régi poént. Azért ez a D-209-es sztori több mint tízéves. Hogyan és miért tapadt meg a fejükben éppen ez a szám? Mit hordoz magában ez a kód, hogy úgy érezték, ezen a műanyag bódén is meg kell örökíteni? Mi van mögötte? Hogy utáljuk a „komcsikat"? Jó, lehet utálni a „komcsikat", úgy értem, mindenki élhet a szabad önkifejezés számára rendelkezésre álló eszközével, s ha nekik csak egy filctoll meg egy WC jutott, hát éljenek azzal. De mi a poén e 2002-es ügyben most, 2017-ben?

Másnap, amikor megint oviba mentünk, a kislányom egy új feliratot fedezett föl a mobil bódé hátsó oldalán, s mivel abban a korban van, amikor a legapróbb változásra is fölfigyel, tőlem kérdezte izgatottan, hogy mi van odaírva. Én azonban nem mondtam meg neki, hiszen a nagybetűk java részét már ismeri, a parkoló autók rendszámát már sok esetben le tudja olvasni. Az X és az Y még nem megy neki, de a gyakorta használatos betűket kívülről fújja. Szóval nem olvastam el helyette, hogy a munkásemberek mit firkantottak a mobil WC hátuljára, gondoltam, kiolvassa ő maga, ha nagyon akarja. És nagyon akarta.

- Apa, az ott egy nagy S, utána egy O, aztán jön a pörgetős betű. (Pörgetős betűnek az R-t hívja, mert azt megpörgetni a kis nyelvével nagyon szépen megtanulta.)

- S mi jön a pörgetős betű után?

- Jön egy O, és a végén még egy S!

- Ügyes vagy, Lilike. És mi a következő betű?

- A következő az anyabetű és a Lilibetű, ugye? (Anyabetűnek a nagy A-t hívja, Lilibetűnek pedig az L-t.)

- Igen, Lilike. Ügyes vagy.

S így mentünk a betűkön szépen sorba, míg a két, amúgy eléggé könnyű szó összes betűjét ki nem olvasta, kivéve a szóvégi Ypszilont, mert azzal nem tud mit kezdeni.

SOROS ALAPÍTVÁNY.

Ez van a műanyag mobil bódé hátuljára írva.

A munkásoknak a saját szarukról először a D-209 ugrott be, majd a Soros Alapítvány. Nem helyeslem, de ez van, ezt el kell fogadni. Jó pár hét még, mire a kert elkészül, s ha a dekorációt a munkásosztály nem hagyja abba, akkor minden reggel lesz mit nézni: szemünk előtt épül az új világ.