Rákosi nélkül nincs Kádár

Publikálás dátuma
2017.05.08. 07:47

Egy lakásfelújítás során kerültek elő Király István naplói. A Könyvfesztiválon zsúfolt teremben vitázott a könyv fontosságáról az irodalomtudós közgazdász lánya, Király Júlia, György Péter esztéta és Katona Ferenc irodalmár.

„Ungvári Krisztián volt az első akinek szóba hoztam: itt vannak ezek az '56-ban kezdődő naplók, mit csináljunk velük? Ő gondolkodás nélkül azt válaszolta, hogy ki kell adni. A nővéremmel sokat hezitáltunk azon, hogy szabad-e, kell-e, lehet-e nyilvánosságra hozni annak a naplóját, aki erre nem adott felhatalmazást. A döntő érv az volt a kiadás mellett, hogy a feljegyzésekben és a vívódásokban nem találtunk meglepetést, vagyis apánk évtizedeken át azt írta, amit mondott, és azt mondta, amit gondolt.” - meséli Király Júlia.

„Ez tipikusan az a fajta kézirat, amitől egy profi kiadó már hírből megrémül, mert túl hosszú és túl speciális, túl sok hibalehetőséggel. Még jó, hogy nem voltam profi, így igent mertem mondani” – teszi hozzá a kiadás kapcsán Nyáry Krisztián, aki most a Líra kreatív igazgatója, abban az időben pedig a Magvető kiadó igazgatója volt, végül a könyvet már Dávid Anna, a mostani igazgató adta ki.

György Péter az ELTE Médiaelméleti Intézetének igazgatója számos könyvet írt már arról a korszakról, amelyben a Király-naplók születtek. Példa nélkülien fontos szövegről van szó szerinte, egy olyan ember tollából, aki az életét saját döntéséből a hatalom kellős közepében élte le.

„Naplót természetesen nem őszinteségi vágyból írnak az emberek, hanem azért, hogy az őszinteség kiváló látszatát keltsék, és egy olyan emléknyomot hagyjanak maguk után, mely azt bizonyítja, hogy jól döntöttek az életükről. Királynál nem nőügyekkel és fodrászpletykákkal van tele a szöveg, hanem azzal, hogy mit csinálok én, miért csinálom és ki vagyok. A hatalomban ennél nem lehet beljebb lenni – hacsak nem vagyunk professzionális politikusok. Van egy tűpontos vezérfonál a kötetben. Erről a naplóról nagyon éles és vehemens viták lesznek, de az elvitathatatlan, hogy ő nem gondolja azt, hogy az ötvenes éveknek ne lenne közük a hatvanas évekhez. Rajta kívül mindenki a Kádár-korszakkal kezdi el a történelmet. Magyarországon a Kádár-korszakról úgy szokás beszélni, mint ami lenullázta az időt, ami előtte volt, az más időszámításba tartozik, és arról nem kívánunk beszélni. A felülről irányított kommunista forradalom megváltoztatta a magyar társadalom osztályszerkezetét és szociológiai összetételét.

Rákosiék nélkül hiába lett volna a kádári konszolidáció, hiszen nem lett volna mit konszolidálni. Ebből a könyvből ez világosan kiderül. Király nem is érti, hogy ezt miért kellene elfelejtenie. Azt mondja, hogy mi kommunisták vagyunk, akik ezt az egészet végigcsináltuk, nem csak a hatvanas évektől vagyunk kommunisták.” - összegzi a könyv értékeit György Péter.

„Szokás azt kérdezni, hogy mikor dőlt meg a rendszer, mikortól volt látható, hogy vége lesz. Király akkor veszi észre, hogy recseg a rendszer, amikor az addigi ellenfeleivel, Pándi Pállal, Nagy Péterrel, Szabolcsi Miklóssal együtt kezdenek kiszorulni a rendszerből. Unikális mű, elsőrendűen fontos forrásmű a kor megértése és feldolgozása szempontjából.”

Király Júlia szerint az a kor, amelyikről a Magvető által újraindított Tények és tanúk sorozatban most kiadott visszaemlékezések szólnak, feldolgozatlan, ezért is döntöttek apjuk naplójának nyilvánosságra hozatala mellett. „A leggyakrabban hozzánk intézett kérdés, amit kapunk, hogy mennyit hagytunk ki a feljegyzésekből. A legfontosabb szerkesztői koncepciónk éppen az volt, csonkítatlanul és változtatás nélkül kell kiadnunk, vagy sehogy. Az eredeti példányok le vannak adva az MTA kézirattárában. Kizárólag személyiségi jogok miatt maradt ki ez-az, de olyankor filológiai pontossággal feltüntetik a szerkesztők. Apánk 1989. október 19-én halt meg, a rendszerváltás pillanatában, ott zárul a története.” - egészíti ki Király Júlia. Katona Ferenc Amerikából hazatelepült irodalmár szerint „A fülszövegen szereplő szöveggel szemben Királyt az sem ismeri, aki ismerte. Ha leülnénk beszélgetni, nyilván megértené, hogy miért szaladtam egészen Amerikáig az elől a rendszer elől, amelynek ő oszlopos tagja volt, mert megértő ember volt. Az MTA-ban le lesznek téve a naplók, köztük az angol nyelvűek is, érdemes megnézni. Az én dolgom nem csak annyi volt, hogy angolról magyarra fordítsam, hanem az is, hogy rájöjjek az általunk King’s english-nek elnevezett nyelv kódfejtő titkára. Király István németes volt, és mint a naplókból kiderült számomra, nem tudott angolul, hanem kreált egy angol nyelvet a német alapján. Ebből kellett átfordítanom angolra, és azt magyarra, összevetve a napló többi füzetével.

A naplókból kiderül, hogy gyakran csalódott volt. Arról a korszakról, melynek fontos szereplője volt, nem tudunk eleget, és amit tudunk, azt sem úgy tudjuk, ahogy kellene tudnunk, ezért fontos az ehhez hasonló visszaemlékezéseket változtatás nélkül közölni. Van egy 1976-os bejegyzés: Minden írást úgy kell tekinteni, mint palackba zárt üzenetet, hátha kihalásszák.” György Péter kiemelte: „Nagyon bonyolult szöveg ez, és mivel hosszú időt ölel fel, ezért döbbenetes azt látni, hogy mi marad ki. Például 1956 őszéről és 1968 nyaráról egy mondat sincs, holott nyilván volt róla gondolata.” Király Júlia azt is fontosnak tartja, hogy a naplón végigvonul az úgynevezett népies-urbánus ellentét, annak érintettjeivel. „Apám szövegét a korról együtt olvasni Nádas Péter Világló részletek című memoárjával döbbenetes élmény. Én a szövegben először két évesen játszom fakockával, a nővéremnek először 6 évesen vesznek tavaszi kabátot. Ennek a könyvnek az elsődleges főszereplője Aczél György, az ő említéseinek a száma háromszor akkora, mint az utána következő szereplőé. Ez a könyv tehát valóban arról a korról szól. Egyben egy fejlődésregény is, melyben egy harcos intoleráns emberből bölcs megértő gondolkodó lesz, aki kénytelen szembe nézni azzal, hogy mindent elveszít, amit fontosnak gondol.”

Soros, Orbán, Pozsgay
1987. július 26.
Csurgayval (az MTA főtitkárhelyettese) a téma a Soros-alapítvány. Megjelenik egy ember, akinek magyar gyökerei vannak, ezért létrehozott egy alapítványt az óhaza számára: az összeg, amit jelenleg Magyarországnak szán, évi négymillió dollár. Csurgaynak is az a véleménye, hogy a pénz a titkosszolgálatoktól ered. Megnézte az ösztöndíjasok névsorát, és nem a legtehetségesebbek kapták a pénzt.
Orbán és Pozsgay
1989. július 16.
Pozsgaynak nagyon el kell gondolkodnia ez után az ünnepség után: Orbán Viktor és Méray egyenesen rá célzott: Nem lehet hinni azoknak, akik politikai karrierjüket 1956 után csinálták meg. Nekik is el kell tűnniük, hiába törleszkednek.



Néhány név a naplóból:

Abody Béla – író, Abojmov – budapesti szovjet nagykövet, Csingiz Ajtmatov – író, Salvdor Allende – chilei elnök, Ancsel Éva – filozófus, Andropov – KGB-vezér, budapetsi szovjet nagyövet, SZKP-főtitkár, Ascher Tamás – rendező, Bächer Iván – író, Balczó András – öttusázó, Bárdy György – színész, Bartók Béla – zeneszerző, Leonard Bernstein – zeneszerző, Bors Jenő – a Hanglemez Vállalat vezetője, Marlon Brando – színész, Willy Brand – NSZK kancellár, Zbigniew Brzezinski – Carter főtanácsadója, Csengey Dénes – MDF-alapító, költő, Csoóri Sándor – költő, Donáth Ferenc – ellenzéki politikus, Esterházy Péter – író, Faludy György – költő, Fellini – rendező, Fischer Ádám – karmester, Gothár Péter – rendező, Grósz Károly – miniszterelnök, Gyárfás Tamás – újságíró, Gyurcsány Ferenc – politikus, Harangozó Teri – énekes, Horányi Özséb - tanár, Hruscsov – SZKP első titkár, Illyés Gyula – író, Ipper Pál – újságíró, Jordán Tamás – színész, Kádár Jánosné – a tájékoztatási hivatal vezető munkatársa, Kálvin – hitújító, Kerényi Imre – rendező, Kertész Imre – író, Klebelsberg Kunó – művelődéspolitikus, Kudlik Júlia – tévébemondó, Lezsák Sándor – költő, Sidney Lumet – rendező, Mester Ákos – újságíró, Igor Mojszejev – táncos koreográfus, Őze Lajos – színész, Pándi Pál – irodalomtörténész, Pátzay Pál – szobrász, Petri György – költő, Petrovics Emil – zeneszerző, Pozsgay Imre – politikus, Rejtő Jenő – író, Ruttkay Éva – színész, Schiff András – zongoraművész, Soós Imre – színész, Szinetár Miklós- rendező, Szőcs Géza – költő, Szörényi Levente – zenész, Tandori Dezső – író, Törőcsik Mari – színész, Udvaros Dorottya – színész, Vitray Tamás – újságíró, Zerkovitz Béla – zeneszerző, Todor Zsivkov – bolgár kommunista párt vezetője

Infó:

Király István - Napló 1956-1989

Magvető, 1100 oldal, 9990 Ft

FACEBOOK:

Kritikai és filológiai megjegyzéseket várnak

Újra veszélyessé válhat a művészet

Publikálás dátuma
2017.05.08. 07:46
Az életmű-töredékét és az új műveket láthatják az érdeklődők a mostani kiállításon
Ézsiás István, akinek a szoborparkját elvitették Veszprémből, nehogy megbomoljon tőle a hagyományos és a modern egyensúlya, most Budapesten állít ki.

A konstruktív gondolatok vágnak arányos rendet, szigorú harmóniát azokban az önmagukban rideg anyagokban, amelyeket Ézsiás István festő és szobrászművész közelről, és nem csupán művészete tárgyaként, alapanyagaként ismer.

A budapesti Stefánia palota Café Galériájában Ézsiás István életmű-töredékét és új műveit láthatják az érdeklődők. A konstruktivista, vagy ha úgy tetszik geometriai- esetleg neogeometriai absztrakt láttán felidéződnek Apollianire szavai, aki szerint „a mértan az a képzőművészetnek, ami a nyelvtan az irodalomnak.”

A képzőművészetnek is megvan persze a maga nyelvtana, s bizonyos mértékig együtt halad, változik az írott nyelvvel. Balázs Géza nyelvművelő szerint a digitális világ beköszöntésével a nyelv valamilyen szinten visszatér az írásbeliség forrásához a képíráshoz, gondoljunk csak az sms-ekben, mms-ekben megjelenő emotikonokra, vagy azoknak mozgó, dinamikus formáira. A digitális képírás újra találkozik a képzőművészettel.

Ézsiás István a modern, térbeli írásbeliségnek a képviselője. Gyakran maga az anyag inspirálja őt, máskor a megfontolt, ábrázolásra méltónak tartott gondolatot, víziót vágja ki a rideg fémből, üvegből vagy a barátságosabb fából. Beszéli az anyagok nyelvét, sőt új szókincsekkel gyarapítja azokat. Térkonstrukciói, térplasztikái mind-mind sajátos térbeli írásjelek. Az egykoron kicsit fellengzősen a Dunántúl Athénjének nevezett Pápán töltötte életkorának legfogékonyabb éveit. Itt találkozott azzal a pápai alkotóval, A. Tóth Sándorral, aki a képaukciók és a műelemzések ma is nagyon magasra tartott képzőművésze, de méltatlan módon még mindig nincs állandó kiállítása az országban. A. Tóth Sándort csak Tihanyi Lajossal, Farkas Istvánnal vagy Czóbel Bélával illik együtt emlegetni. Pápán szabadiskolát is nyitott, de az ő egész személyisége önmagában is egy szabadiskola volt. Ő vezette be Ézsiás Istvánt a XX. századot jellemző különböző stílusirányzatokba a pápai képzőművészeti körben. Ézsiás a diplomaszerzés után volt restaurátor, színházi grafikus, kiállítás-menedzser, műcsarnokvezető. Az Amerigo Tóth mellett eltöltött hónapok erősítették meg benne, hogy a szobrászatot választja fő hivatásának. A kilencvenes években csatlakozott a hazai és a nemzetközi MADI-mozgalomhoz.

Erről a korszakáról úgy fogalmaz Almási Miklós művészettörténész: „A 90-es éve elejére kikristályosodott Ézsiás István egyéni arculatú plasztikai világa, amelynek lényegi, döntő vonása az volt, hogy a végtelenségig letisztultak a formái, egyértelműbbé vált mondanivalója, amelyet változatos anyagokban és eszköztárral elevenített meg.” Lantos Ferenc festőművész így írt róla: „sokkal egyetemesebb igazságokat fogalmaz meg, semmint hogy saját magával, saját bújával-bajával vagy akár örömeivel foglalkozna.”

Szomorú valóság, hogy a francia-magyar két tannyelvű veszprémi középiskola területén kialakított szoborparkját – ahol a sajátja mellett többek között Kossuth-díjas kortárs alkotók műveit állították ki – elvitették a helyszínről, mert az iskola igazgatója félt, hogy jelenlétükben megbomlik a „hagyományos és a modern egyensúlya.”

Kultúraszervező
Ézsiás István munkásságában fontosak az általa szervezett, vezetett alkotótáborok, ipari műhelyek. Kiemelkedik közülük a Veszprémi Nemzetközi Művésztelep, az Ajkai Alumínium Szimpozion, a Bakonyi Faszobrász Művésztelep, a Győri Acélszobrász Művésztelep, s az általa alapított Kőkapui Nemzetközi Művésztelep is. 2003-ban Kőkapun Európa-szoborparkot alakított ki.


Infó:

A kiállítás május 18-ig látható Budapesten, a Stefánia palotában

Szerző

Újra veszélyessé válhat a művészet

Publikálás dátuma
2017.05.08. 07:46
Az életmű-töredékét és az új műveket láthatják az érdeklődők a mostani kiállításon
Ézsiás István, akinek a szoborparkját elvitették Veszprémből, nehogy megbomoljon tőle a hagyományos és a modern egyensúlya, most Budapesten állít ki.

A konstruktív gondolatok vágnak arányos rendet, szigorú harmóniát azokban az önmagukban rideg anyagokban, amelyeket Ézsiás István festő és szobrászművész közelről, és nem csupán művészete tárgyaként, alapanyagaként ismer.

A budapesti Stefánia palota Café Galériájában Ézsiás István életmű-töredékét és új műveit láthatják az érdeklődők. A konstruktivista, vagy ha úgy tetszik geometriai- esetleg neogeometriai absztrakt láttán felidéződnek Apollianire szavai, aki szerint „a mértan az a képzőművészetnek, ami a nyelvtan az irodalomnak.”

A képzőművészetnek is megvan persze a maga nyelvtana, s bizonyos mértékig együtt halad, változik az írott nyelvvel. Balázs Géza nyelvművelő szerint a digitális világ beköszöntésével a nyelv valamilyen szinten visszatér az írásbeliség forrásához a képíráshoz, gondoljunk csak az sms-ekben, mms-ekben megjelenő emotikonokra, vagy azoknak mozgó, dinamikus formáira. A digitális képírás újra találkozik a képzőművészettel.

Ézsiás István a modern, térbeli írásbeliségnek a képviselője. Gyakran maga az anyag inspirálja őt, máskor a megfontolt, ábrázolásra méltónak tartott gondolatot, víziót vágja ki a rideg fémből, üvegből vagy a barátságosabb fából. Beszéli az anyagok nyelvét, sőt új szókincsekkel gyarapítja azokat. Térkonstrukciói, térplasztikái mind-mind sajátos térbeli írásjelek. Az egykoron kicsit fellengzősen a Dunántúl Athénjének nevezett Pápán töltötte életkorának legfogékonyabb éveit. Itt találkozott azzal a pápai alkotóval, A. Tóth Sándorral, aki a képaukciók és a műelemzések ma is nagyon magasra tartott képzőművésze, de méltatlan módon még mindig nincs állandó kiállítása az országban. A. Tóth Sándort csak Tihanyi Lajossal, Farkas Istvánnal vagy Czóbel Bélával illik együtt emlegetni. Pápán szabadiskolát is nyitott, de az ő egész személyisége önmagában is egy szabadiskola volt. Ő vezette be Ézsiás Istvánt a XX. századot jellemző különböző stílusirányzatokba a pápai képzőművészeti körben. Ézsiás a diplomaszerzés után volt restaurátor, színházi grafikus, kiállítás-menedzser, műcsarnokvezető. Az Amerigo Tóth mellett eltöltött hónapok erősítették meg benne, hogy a szobrászatot választja fő hivatásának. A kilencvenes években csatlakozott a hazai és a nemzetközi MADI-mozgalomhoz.

Erről a korszakáról úgy fogalmaz Almási Miklós művészettörténész: „A 90-es éve elejére kikristályosodott Ézsiás István egyéni arculatú plasztikai világa, amelynek lényegi, döntő vonása az volt, hogy a végtelenségig letisztultak a formái, egyértelműbbé vált mondanivalója, amelyet változatos anyagokban és eszköztárral elevenített meg.” Lantos Ferenc festőművész így írt róla: „sokkal egyetemesebb igazságokat fogalmaz meg, semmint hogy saját magával, saját bújával-bajával vagy akár örömeivel foglalkozna.”

Szomorú valóság, hogy a francia-magyar két tannyelvű veszprémi középiskola területén kialakított szoborparkját – ahol a sajátja mellett többek között Kossuth-díjas kortárs alkotók műveit állították ki – elvitették a helyszínről, mert az iskola igazgatója félt, hogy jelenlétükben megbomlik a „hagyományos és a modern egyensúlya.”

Kultúraszervező
Ézsiás István munkásságában fontosak az általa szervezett, vezetett alkotótáborok, ipari műhelyek. Kiemelkedik közülük a Veszprémi Nemzetközi Művésztelep, az Ajkai Alumínium Szimpozion, a Bakonyi Faszobrász Művésztelep, a Győri Acélszobrász Művésztelep, s az általa alapított Kőkapui Nemzetközi Művésztelep is. 2003-ban Kőkapun Európa-szoborparkot alakított ki.


Infó:

A kiállítás május 18-ig látható Budapesten, a Stefánia palotában

Szerző