Újabb négymilliárd a vizes vb-re?

Publikálás dátuma
2017.05.09. 11:35
A Duna Aréna a fő helyszín FOTÓ: Hárs Kata/Népszava
A Trinity International Communications Kft.-t bízta meg a nyári vizes világbajnokság kommunikációjával az esemény szervezésén dolgozó Bp2017 Nonprofit Kft. – tudta meg a Magyar Nemzet.

Értesüléseik szerint az elmúlt két hétben a kormánymédiában egyre gyakrabban feltűnő hirdetéseket már a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel baráti kapcsolatot ápoló Kuna Tibor tulajdonában álló ügynökség szervezte. A Trinity megbízását Borsa Miklós, a Bp2017 Kft. szóvivője is megerősítette a lapunak.

Mindez azért érdekes, mert a szerződés megkötéséről egyelőre semmi nem jelent meg például a Közbeszerzési Értesítőben. A látszólagos ellentmondást Borsa azzal magyarázta, hogy a céget a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül lebonyolított közbeszerzésen választották ki, az ilyen megállapodásokat pedig csak negyedévente teszik közé. Ennek megfelelően valamikor júniusban várható, hogy megjelennek a tender részletei.

Egyelőre csak a hazai kampány kezdődött meg, a nemzetközi promóció még várat magára. A Magyar Nemzet április közepén írt arról, hogy számos, a vizes vb-hez köthető projekt késésben van, a nemzetközi hirdetések teljes hiányára pedig szinte mindenki panaszkodott. Állítólag már a jegyek értékesítésének decemberi kezdete környékére terveztek egy kampányt, ami szakértők szerint még bőven időben lett volna. Ehhez képest a szűk két héttel ezelőtti hazai rajt és a még mindig a jövő homályába vesző külföldi reklámok valóban jelentős késésnek tűnnek.

A vb „kommunikációjához kapcsolódó komplex rendezvényszervezési feladatokra” a kétmilliárd forintos megbízást is Kuna Tibor nyerte el, igaz, egy másik cégével, a Young and Partners Kft.-vel. A szerződés keretében pedig egy eseményt valóban szerveztek március 19-én: a Széchenyi fürdőben 113-an szelfiztek egyszerre egy medencében, egy korábban nem létező kategóriában rekordot felállítva ezzel. A rendezvény azonban finoman szólva sem kapott hatalmas publicitást, és nem is követte túl sok hasonló figyelemfelkeltő esemény. Borsa Miklós szerint néhány flash mobra sor került azóta, mással azonban látszólag nem népszerűsítette a világbajnokságot a Y&P.

Természetesen kérdezték a Bp2017 Kft.-t arról, hogy a Trinity milyen összegű megbízást kapott a cégtől, eddig azonban nem érkezett válasz. Korábban belső pletykák négymilliárdos kommunikációs kampányról szóltak, nem egyértelmű azonban, hogy ebben benne van-e a Young and Partners kétmilliárdja, vagy csak a hazai és nemzetközi közvetlen kommunikációra szánnának ennyit. Ha utóbbi, akkor viszont az úszó-vb hivatalosan is átlépte a százmilliárdos költségvetést. A végső számla 130 milliárd is lehet, erre már Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is tett utalást.

Szerző

Újabb milliárdos hitelt vesz fel Pécs lámpacserére

Majdnem 1.3 milliárd forint hitelt vesz fel Pécs közvilágítás-korszerűsítésre, és összesen több mint 1,8 milliárd forintot kell tíz év alatt visszafizetnie a K&H-nak. Nem mindennapi a konstrukció, ugyanis a bank nemcsak a finanszírozója, hanem kivitelezője is a projektnek, ami még idén elindul. A hitelfelvételhez elvileg még szükség van a kormány beleegyezésére, de nem valószínű, hogy előzetes rábólintás nélkül indult volna neki az önkormányzat a közbeszerzésnek – írja a Szabad Pécs.

12 337 darab lámpatest cseréjére kerül sor. A jelenlegi állomány 147 darabbal bővül. A nyertes ajánlattevő feladata a régi világítótestek leszerelése, az újak beszerzése, üzembe helyezése, valamint a tervezés.

A jelenleg érvényben lévő villamosenergia árakat figyelembe véve a fejlesztést követően az éves megtakarítási díj 127 millió 700 ezer forint, a megtérülési idő így a kamatokat is figyelembe véve 14 év – vélik a városházán.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője nem tartja jó ötletnek, hogy hitelből finanszíroznak ekkora beruházást. Szerinte pályázni kellett volna, ha éppen nincsenek is ilyen célra kiírt uniós pályázatok, biztosan lesznek, és azok 100 százalékban finanszírozták volna a fejlesztést. (Ugyanez volt a bajuk a Volvo buszok beszerzésével is. Szerinte ott is pályázni kellett volna és nem hagyományos, hanem elektromos buszokra.)

Kővári János úgy tudja, az előző korszerűsítési ütemmel együtt a város évente így 250 milliót takarít majd meg, míg ha pályáztak volna, akkor 350 millió lehetett volna a megtakarítás. A beruházás megtérülési ideje is sokkal gyorsabb lenne úgy.
A pécsi közgyűlési határozat tartalmaz egy jegyzői megjegyzést is, mely szerint a konstrukció „az önkormányzat működésére nézve kockázatot jelent”.

Orbán Viktor miniszterelnök vejének korábbi cége, az Elios Zrt. nyert két éve a pécsi önkormányzat által, közvilágítás korszerűsítésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráson. Az Elios több magyar városban is nyert akkoriban hasonló munkákat.
Ők 894,7 millió forint plusz áfáért vállalták a munkát. A nyertes ajánlatot az OTP adta. A bank 1 milliárd 45 milliós kölcsönt folyósított, amiért 420,5 millió forintos díjat számolnak fel, ez azonban az elérhető legkedvezőbb hitelkonstrukció, közölték akkor. Az akkor felvett hitel futamideje 15 év.

Szerző

A Gazprom és az állam szponzorálta a Budapest Open tetnisztornát

A világ minden táján óriási esemény és szponzorokat vonzó üzlet egy ATP-tenisztorna, nálunk 2/3-os állami támogatásból sikerült megrendezni. Úgy, hogy az érkező vendégeket egyesével kapták el a közterületesek, mert parkoló híján a bokrokban álltak autóikkal, a kiakadt környékbeliek pedig a rendőrséget hívogatták. A rendező teniszszövetség szerint ezek csak az első év nehézségei, de azért hosszú távon is a közpénzért tartják a markuk. Szerintük igenis volt 6 nagy szponzoruk – ebből egy a Gazprom, plusz 3 közintézmény – számol be a hvg.hu.

Sikerült Budapesten olyan helyen, a III. kerületben található Nemzeti Edzésközpontban (NEK) megrendezni a nemzetközi versenyt, amely erre köztudottan alkalmatlan. Ezért a bő egyhetes rendezvényre először fel kellett építeni a szükséges lelátókat, és minden egyéb létesítményt, majd miután győztest hirdettek, elbontani azokat. Csak ez az oda-vissza mutatvány a kormányhatározat értelmében egyszer bruttó 461 millió forintba került, ez a „felállítás” az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetéséből ment el, az „eredeti állapot helyreállítása” szánt további bruttó 237,5 millió forintot pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium finanszírozta.

Az esemény névadó szponzora az orosz Gazprom volt, néha azonban úgy tűnt, mintha a szponzort nem szerepeltetnék szívesen, például még a sporteseményt végig közvetítő MTI is a legtöbb esetben lehagyta a „Gazprom Hungarian Open” névadóját, és inkább budapesti ATP-tenisztornaként számolt be a meccsekről. Információink szerint a támogatás az utolsó pillanatban dőlt el, az viszont feltűnő volt, hogy a központban, a pályák környezetében csak nagyon kevés szponzorlogót lehetett látni, holott a világon mindenhol ezek jól értékesíthető felületek.

„A Gazprommal egy hosszú folyamat végén sikerült megállapodni, a részletek azonban üzleti titkot képeznek” – Szűcs Lajos, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, aki főállásban a Fidesz országgyűlési képviselője. Tagadta, hogy kevés hirdető lett volna, hiszen a Gazprom és az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett „a teljesség igénye nélkül a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Peugeot, az Emirates, és az m4” is feltűnt a pályák mellett szponzorként – csakhogy ezek közül három közpénzből fenntartott intézmény. „További közel 10” kisebb támogatójuk is volt, de ők a kisebb mértékű hozzájárulás ellenében csak más módon, így standon, műsorfüzetben jelentek meg, illetve jegyeket kaptak a VIP-szektorba.

Szerző