női labdarúgás;

2017-05-09 20:45:00

Előny az MTK-nál

Az MTK került előnybe a női magyar labdarúgó-bajnokság első osztályában, a Jet-Sol Ligában a döntőben, miután 1-0-ra nyert az FTC vendégeként. A visszavágót egy hét múlva rendezik. Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is a kék-fehérek és a zöld-fehérek jutottak el a végjátékig.

A döntő első felvonásán mindkét csapat nagyjából ugyanannyit birtokolta a labdát, itt is, ott is voltak helyzetek, gól azonban az első félidőben nem született. A szünetet követően a második játékrész valamivel élénkebb volt, a Ferencváros került mezőnyfölénybe, ám a vendégek kapusa, Szőcs Réka bravúros védéseket mutatott be.

A 86. percben dőlt el a találkozó: a Ferencváros eladott labdájából indultak meg a vendégek, Nagy Lilla lövése kipattant a hazai hálóőrről, Samu Annáról, és Nagy másodszor nem hibázott (0-1).

Dörnyei Balázs, az FTC edzője a mérkőzést követően úgy nyilatkozott: „Meg fogom kérdezni a lányoktól, miért voltak ennyire dekoncentráltak és feszültek a második félidőben. Változtatni nem kell, dolgoznunk azonban igen, hogy a jövő héten nyerni tudjunk.”

Szabados György az MTK trénere: „ilyen mérkőzést képzeltem el. A védekezésünk rendben volt. A Fradi erősebb csapat, mint mi, de szerencsére befejeztünk egy olyan támadást, amelyből gól született, igazából ez történt.”

A visszavágót jövő hétfőn rendezik 16 órától, melyet az M4 Sport élőben közvetít.