A tárgyalás a szlovák és a magyar beadvány ismertetésével kezdődött. A felperesek 2015 decemberében fordultak a luxembourgi székhelyű törvényszékhez a 120 ezer menedékkérő áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése dacára fogadtak el néhány hónappal korábban.
A magyar kormányt Fehér Miklós Zoltán, az igazságügyi minisztérium főosztályvezetője képviselte, aki elmondta, hogy a keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a teljes tanácsi határozat vagy legalább azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia, 988-at Görögországból és 306-ot Olaszországból. Hozzátette, az érvek sokasága már önmagában is jelzi, hogy "milyen ingatag jogi talapzaton áll" a kérdéses rendelet, amelyet úgy fogadtak el, hogy a "legelemibb eljárási szabályok sem lettek figyelembe véve".
Fehér kijelentette, Magyarország elismeri és teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamok közötti szolidaritás elvét a bevándorlási válság vonatkozásában, de nem tud azonosulni azzal az állásponttal, hogy a terhek megosztásának a menedékkérők áthelyezése lenne az egyetlen módja. Mint mondta, az Európai Bizottságot eredetileg az a cél vezette, hogy hatékony módot találjanak a migrációs nyomás enyhítésére, ez ugyanakkor később mintha másodlagossá vált volna, és az áthelyezések "erőltetése" fontosabb lett, mint a tényleges megoldás.
A főosztályvezető szerint a kvótarendszer természeténél fogva "nyilvánvalóan alkalmatlan" volt a helyzet kezelésére. Ezt az is bizonyítja, hogy másfél év alatt mindössze nagyjából 18 ezer embert helyeztek át a tagországok között - vélekedett.
Fehér azt is sérelmezte, hogy Magyarország nem kívánt a mechanizmus kedvezményezettjévé válni, mert azzal elvi alapon nem ért egyet, így azonban az országra az egyértelmű szükséghelyzet ellenére is terheket róttak.
Az Európai Unió Tanácsának képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy Magyarország egyfajta különleges státusra tart igényt: a kvótarendszernek nem kívánt a kedvezményezettje lenni, hogy ne váljon úgynevezett frontországgá, de a döntés nyomán fellépő kötelezettségeinek sem akar eleget tenni. Rámutatott, hogy Magyarország szükséghelyzetben részben vagy akár egészben is mentesülhetett volna kötelezettségeinek teljesítése alól, mint Svédország vagy Ausztria, a jog azonban nem ismeri el azt a fajta megoldást, amelyet a magyar hatóságok választottak.
Hangsúlyozta, hogy bár valóban rendkívül magas volt a határátlépések és a beadott menekültügyi kérelmek száma Magyarországon, ténylegesen azonban mindössze 545 ember kapott menedékjogot az országban 2015-ben, tavaly pedig 440.
A szakértő úgy vélekedett, hogy igenis kedvező hatása van a menedékkérők elosztását célzó mechanizmusnak, annak ellenére, hogy bizonyos tagállamok egyetlen helyet sem ajánlottak fel a menedékkérők számára. Hozzátette, ha a többi tagország is a magyar példát követte volna, akkor valóban haszontalan lenne a rendszer.
Kiemelte emellett, hogy az uniós belügyminiszterek egy precedens nélküli válsághelyzet idején fogadták el a kvótarendszer létrehozásáról szóló határozatot 2015 őszén. Az Európai Unió Bíróságának döntése történelmi jelentőségű lehet, ugyanis segít értelmezni a szolidaritás elvét - fogalmazott.
A felperesek oldalán beavatkozó Lengyelország képviselője elsősorban a menedékkérők elosztása jelentette biztonsági kockázatokat hangsúlyozta.
A tanácsi határozatot támogatva az Európai Bizottság, Görögország, Olaszország, Franciaország, Németország, Svédország, Belgium és Luxemburg avatkozott be a perbe. Németország képviselője azt közölte, hogy teljes mértékben egyetért a tagországok kormányait képviselő tanáccsal, és úgy vélte, hogy nem kellene helyt adni a kérelemnek. Az olasz felszólaló fontosnak tartotta kiemelni, hogy a határozatot legitim módon fogadta el a belügyi tanács, illetve leszögezte, hogy a bíróság ítélete a jövőbeli menekültügyi politika számára is irányt mutathat.