Egyszerű történet

Annak idején, a várva-várt találkozón, szemben ülve Donald Trumppal, talán kissé elmélázott Szemerkényi Réka az Ovális Iroda elegáns szőnyegének mintázatán, és ez okozta a vesztét.

Miközben áhítattal szemlélte az Elnököt és környezetét, a nagykövet tolmácsolta a magyar miniszterelnök jókívánságait és együttműködési készségét, majd lelkesülten ecsetelte, hogy mennyire üdvözítő a világ, és azon belül az amerikai és a magyar nemzet számára Trump győzelme, milyen kedvezően alakulhatnak a kapcsolataik most, hogy immár ilyen hatalmas, új erő feszül a lejáratódott globális-liberális világrenddel szembe. És némi cinkos összekacsintással tette hozzá: „Végre eljött az ideje annak is, hogy a magyar politika erőteljesen és eredményesen szálljon szembe a régi világrend reprezentánsaival, például Soros György nemzetközi hírű spekuláns üzletember erőszakosan globalizáló világhálózatával. A leszámolásnak a magyar kormány majd megtalálja a legmegfelelőbb módozatait, de a Budapesten működő Central Europian University, Soros kedves gyermeke semmiképpen sem kerülheti el már régóta megérdemelt sorsát.”

- Soros és a CEU? - ismételte magában Trump hangtalanul egyik kedvenc ellenlábasa nevét. - Egy amerikai egyetemet persze nem hagyhatunk majd veszni - gondolta - , de az nem árt, ha idegenek mégiscsak borsot törnek Soros orra alá. Vigyék el ők a balhét, szívassák meg egy kicsit. És az sem baj, ha az Európai Unió berkeiben némi zavar támad emiatt.

Mindezen lehetőségektől szertelen jókedve kerekedett Trumpnak. Már azt sem bánta, hogy megint egy ostoba nő (ráadásul nem is szőke) rabolja az idejét, és leereszkedően, biztató szavakat mondott a magyarországi politikai szándékokat illetően. Kérte, tolmácsolják elismerését a magyar miniszterelnöknek, amiért az országában már ilyen erőteljesek a magyar illiberális állam körvonalai.

Szemerkényi Réka szárnyakat kapva repülte át az óceánt és számolt be főnökének az Elnök áldásáról. Amikor a CEU létét is megcélzó, új magyar felsőoktatási törvény nyomán felforrt a magyar és a nemzetközi közélet és az amerikai szövetségi hivatalnokok egymás után fejezték ki rosszallásukat, a magyar miniszterelnök dühös lett: - És még azt mondják, hogy a nőknek jobb a pszichológiai érzékük, képesek fogni a másik embertől érkező árulkodó jeleket! Valóban szükség lenne a Gender Studies felülvizsgálatára!

És a nőnek megint röpülnie kellett. Ezúttal nem vissza Amerikába. De azért a magyar miniszterelnök igazából nem is volt olyan dühös. Hiszen ilyenformán, megint Európa színpadára léphetett, két alkalommal is. És ezek mindig bizsergető, izgalmas fellépések voltak a számára. Hisz annyira élvezte a bátor, vita-kész, hazáját védő államférfi szerepét. Amikor a második fellépésről, pártcsaládja összejöveteléről tartott hazafelé, még mindig tele jótékony adrenalintöltettel, elégedetten dőlt hátra. „Ezek az európai elitek kezdik végre megtanulni, egy tehetséges ember kezében mit is jelent a politika művészete” – gondolta, de nem sok ideje volt az ábrándozásra. Még ki kellett dolgoznia az alkotmánybírósági döntést, melynek nyomán átalakítják majd a törvényt, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.