Parázs vita előzte meg múlt vasárnap este a francia elnökválasztás eredményhirdetését az ottani közszolgálati televíziók stúdiójában. A vita arról szólt, hogy vajon mennyire felelős a távozó François Hollande elnök az Ötödik Köztársaság bajaiért. A tapasztalt politikusok és bölcs elemzők nagyobb polémia nélkül elfogadták Jean Marie-Colombaninak, a Le Monde visszavonult sztárpublicistájának az álláspontját, amelyben azt fájlalta, hogy Hollande szakított De Gaulle hatalmi rendszerének alapjaival, az államfői hatalom elsőbbségének elvével.
Hollande degradálta az Élysée-palotát, miniszterelnökséggé minősítette vissza, s ahelyett, hogy a nagy elveket hirdette volna meg és kérte volna számon a beosztottain is, maga bajlódott a hétköznapi ügyekkel. Csökkentette a főhatalom értékét, s ezzel szakított valamennyi rangos elődjének – Pompidoutól, Mitterrandon át Chiracig – hagyományával. Ez ugyan nem megbocsáthatatlan vétek, csupán ballépést követett el, mégis elég volt az üdvösség elvesztéséhez.
A helyzetet enyhítette azonban azzal, hogy időben rádöbbent: eladta vele a jogát az újabb államfői mandátum megpályázására, így önként lépett vissza. Ugyanakkor förgeteges diplomáciai kampányba kezdett, néhány hónap alatt fölkereste a világ vezetőit, hogy ne nagyon csorbuljon Franciaország nemzetközi rangja. Ezen belül is igencsak intenzív kétoldalú kapcsolatot épített ki Angela Merkellel, fölelevenítve a hagyományos Párizs-Berlin „tengelyt”.
A távozó elnök nem légüres térben, elvontan cselekedte ezt, hanem utóda érdekeit szem előtt tartva. Macron ugyanis nem a semmiből bukkant elő, Hollande szemelte ki őt a bankvilágból, tette meg közvetlen tanácsadójának, majd miniszterének. Egyelőre feltételezés csupán, de nem volna meglepő, ha idővel kiderülne az is, hogy Macron nem szeszélyből búcsúzott el rövid idő után az Élysée-től és személy szerint Hollande-tól is, aki megadta neki a kétségtelenül csekély egy esztendős „tanulóévet” az államférfiúi jövő fölépítéséhez.
Nem kizárt, hogy direkt így tervezték, az izmosodó veszélyes populista irányzat visszaszorítására – a Le Pen-Putyin-Orbán „Állítsuk meg Brüsszelt” jelszó semlegesítésére –, hogy legyen olyan jelölt, aki maradéktalanul visszaszerezheti az európai integrációs irányzat tekintélyét.
Szemmel látható jelei ennek Hollande búcsúzó gesztusai között a Macron köszöntését kiegészítő „baráti ajándékok”. A meghívás a párizsi De Gaulle szobor május 8-i, győzelem napi közös megkoszorúzására. Ugyancsak e délutánon Hollande a Le Monde-ban szűkszavú nyilatkozatot tett közzé erélyesen cáfolva a Macron „árulását” firtató rágalmakat. Mint mondta, kevés olyan korrekt politikus akad, mint utóda.
