Ausztria;Sebastian Kurz;

2017-05-13 07:37:00

Kiugrana a koalícióból a néppárt

„Előrehozott választásokra van szükség, nincs értelme a koalíció folytatásának” – jelentette ki váratlan pénteki sajtóértekezletén Sebastian Kurz. A 30 éves osztrák külügyminiszter lesz minden valószínűség szerint a néppárt következő vezetője, ám hivatalosan vasárnap döntenek az ÖVP új elnökének személyéről. Kurz így pénteken szigorúan a saját nevében beszélt.

Jelenleg szociáldemokrata-néppárti koalíció vezeti az országot, az eddigi alkancellár, a néppártot is vezető Reinhold Mitterlehner szerdán mondott le összes tisztségéről. A szociáldemokrata kancellár, Christian Kern szerdán a koalíció folytatását ajánlotta a néppártnak és Sebastian Kurznak. A törvényhozási ciklus – törés nélkül – 2018 végéig tart.

Hogy a külügyminiszter legyen a néppárt új vezetője, arról már csütörtökön elvben megegyeztek Alpbachban a párt irányítói. Kurz azonban feltételeket szab, s ezt a pénteki sajtóértekezleten is jelezte. Azt mondta, hogy az ÖVP korszerűsítéséhez tettre kész, értelmes emberekre van szükség, függetlenül attól, hogy melyik tartományból jönnek illetve, hogy tagok-e a vállalkozók és a vidék lakosságának nagy részét tömörítő pártban. Pénteki fellépésére azért volt szükség, hogy a nagykoalíciós várakozásoknak elejét vegye. Úgy hírlik, az SPÖ kisebbségi kormányként is kész lenne Ausztriát irányítani, ha ehhez elnyerné a parlamenti ellenzéki pártok támogatását.