Michelisz hatodik lett Mogyoródon

Publikálás dátuma
2017.05.13 19:24
Az első helyet megszerző brit Robert Huff, a ALL-INKL.COM Münnich Motorsport pilótája. MTI Fotó: Marjai János
Fotó: /
Michelisz Norbert hatodikként fejezte be a túraautó-világbajnokság mogyoródi versenyhétvégéjének szombati időmérőjét, így a vasárnapi nyitófutamon - a fordított rajtsorrend szabálya értelmében - az ötödik, a fő viadalon pedig a hatodik helyről rajtolhat.

 A Honda pilótája - aki a második szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult - biztonsági autózással kezdte a sorozat harmadik állomásának időmérőjét, és a hetedik legjobb idővel került a második szakaszba. Itt az utolsó másodpercekben úgy tűnt, ott lesz a legjobb öt pilótát felvonultató utolsó etapban, ám végül egy helyet hátracsúszva hatodik lett. "Reménykedtem egy kis esőben, hiszen a nedves második szabadedzésen nagyon versenyképesek voltunk. Nem tudom, mennyi maradt a körömben a második szakaszban, egy kicsi megcsúszásom volt, ott talán néhány századmásodperc maradhatott benne, de így is közel tökéletesnek éreztem" - értékelt Michelisz, aki tavaly is hatodikként zárta az időmérőt.

Hozzátette, az első szabadedzés technikai problémái miatt - az olajnyomással akadtak gondok az autójában - reggel kevés kört futott, ezek a tapasztalatok hiányozhattak a kvalifikációban. Elmondta, az időmérő első szakaszában próbált biztonsági köröket futni, becélozni a hetedik-tizedik helyet, ez sikerült is. "Arra számítottam a hétvége előtt, hogy a nyolcvan kilós súlybüntetéssel is ott tudunk lenni a Q3-ban, ez nem sikerült. Jó rajttal mindkét futamon harcban lehetek az első helyek valamelyikéért, bár nehéz lesz, örülnék az esőnek. Így is az a cél, hogy holnap fontos pontokat szerezzek a bajnokság szempontjából, és legalább egyszer a dobogón végezzek" - hangsúlyozta a magyar versenyző.

Robert Huff, a Citroën pole pozícióban zárt brit pilótája a sajtótájékoztatón kiemelte, szeret Budapesten versenyezni, mert olyan hangulat van a mogyoródi aszfaltcsíkon, amelyet máshol nagyon nehéz utánozni. Michelisz csapattársaival, a vb-pontversenyben éllovas portugál Tiago Monteiróval, illetve a japán Micsigami Rjóval elsőként végzett a csapatidőfutamban a Volvo pilótahármasát megelőzve.

Az első helyet megszerző brit Robert Huff, a ALL-INKL.COM Münnich Motorsport pilótája. MTI Fotó: Marjai János

Az első helyet megszerző brit Robert Huff, a ALL-INKL.COM Münnich Motorsport pilótája. MTI Fotó: Marjai János

A Zengő Motorsport magyar pilótája, Nagy Dániel az utolsó, 16., míg csapattársa, a francia Aurélien Panis - a korábbi Forma-1-es pilóta, Olivier Panis fia - a 14. időt autózta az időmérő első szakaszában, így egyikük sem jutott a kvalifikáció második körébe. Vasárnap a nyitófutamot 12.35-től, a fő versenyt 13.45-től rendezik Mogyoródon.

Szerző
2017.05.13 19:24

Babosék az Australian Open döntőjében

Publikálás dátuma
2019.01.23 08:27

Fotó: babostimea.hu/ Luke Hemer/Tennis Australia
Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic győzött a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének elődöntőjében
A címvédő, 2. kiemelt Babosék ellenfele az amerikai Jennifer Brady és Alison Riske volt, akiket - a verseny honlapja szerint - két szettben győztek le kedden, 1 óra 21 perc alatt.
„Nagyon-nagyon örülök, szerintem magas színvonalú mérkőzést játszottunk! Ők is hasonló stílusban teniszeztek, mint mi. Ma mi voltunk a jobbak! Örülök ennek, hiszen az egész mérkőzés alatt nagy volt rajtunk a nyomás, többször is nehéz helyzetbe kerültünk. De mindig szépen vissza tudtunk jönni. Nagyon várjuk a pénteket, az újabb Grand Slam-döntőt! Természetesen készülök már a fináléra és már az azt követő versenyekre is”
- olvasható a magyar teniszező honlapján.
Eredmény: női páros, elődöntő: ------------------------------------- Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)- Jennifer Brady, Alison Riske (amerikai) 6:4, 6:2.
2019.01.23 08:27

Babos Tímea útban a címvédés felé

Publikálás dátuma
2019.01.22 19:04
Babos Tímea és Fucsovics Márton párosának nem sok esélye volt a 2. fordulóban rendezett mérkőzésen
Fotó: AFP/ RITCHIE TONGO
A magyar éljátékos női párosban Kristina Mladenovic oldalán bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe, Fucsovics Mártonnal viszont nem folytathatja vegyes párosban.
Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic címvédőként győzött a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének negyeddöntőjében. Babosék ellenfele az amerikai Raquel Atawo és a szlovén Katarina Srebotnik volt, akiket két szettben 6:4, 7:5-re győztek le. Babos és Mladenovic a legjobb négy között az amerikai Jennifer Brady és Alison Riske duóval találkozik.
A soproni játékos sikerét követően Fucsovics Márton oldalán szenvedett vereséget a vegyes párosok versenyének nyolcaddöntőjében. A magyar duó két szettben, 6:3, 6:2-re maradt alul a Nicole Melichar, Bruno Soares második helyen kiemelt amerikai, brazil kettőssel szemben. A mérkőzés mindössze 48 percig tartott.
Az uraknál a papírformának megfelelően az elődöntőbe jutott a 2009-ben győztes Rafael Nadal. A másodikként rangsorolt spanyol teniszező ellenfele az amerikai Frances Tiafoe volt a negyeddöntőben, és három játszmában, magabiztosan nyert.
A 17-szeres Grand Slam-tornagyőztes, aki harmincadszor jutott GS-elődöntőbe, a 14. helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasszal csap majd össze a fináléért. A húszéves görög játékos a spanyol Roberto Bautista Agutot győzte le, ezzel pályafutása során először elődöntőbe jutott GS-tornán. Cicipasz, aki egy fordulóval korábban a címvédő Roger Federert búcsúztatta, négy szettben bizonyult jobbnak ellenfelénél. Szerdán kialakul majd a másik elődöntő párosítása is, a ranglistavezető Novak Djokovic a japán Kei Nisirkorival meccsel, míg a kanadai Milos Raonic a francia Lucas Pouille ellenfele lesz.
Cicipaszhoz hasonlóan a nőknél először szerepelhet a legjobb négy között GS-viadalon Danielle Collins. A 25 éves amerikai három játszmában győzte le az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát. Ellenfele a nyolcadik helyen kiemelt Petra Kvitova lesz. A fölső ágon még a negyeddöntőnél járnak: az egyéniben 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams szerdán a hetedik helyen kiemelt Karolina Pliskovával meccsel, míg a tavalyi US Open-győztes Naomi Osaka a hatodik helyen rangsorolt Elina Svitolina ellen küzd meg ez elődöntőbe jutásért.

Bombaerős németek

Alexander Zverev vezetésével a legerősebb összeállításában fogadja a német csapat a magyar férfi teniszválogatottat jövő héten a frankfurti Davis-kupa-selejtezőn. A február 1-jén és 2-án sorra kerülő összecsapáson a világranglistán negyedik, 21 éves Zverev mellett Philipp Kohlschreibert, Jan-Lennard Struffot, Peter Gojowczykot és a legfőképp párosban erős Tim Pützöt jelölte a csapatba Michael Kohlmann kapitány. A párharc győztese részt vehet novemberben a 18 csapatos DK-döntőben.

2019.01.22 19:04
Frissítve: 2019.01.22 20:50