Fidesz;párbeszéd;családpolitika;

2017-05-14 13:50:00

"Kirekesztő a Fidesz családdefiníciója"

A Párbeszéd elnökségi tagja szerint kirekesztő, megbélyegző és önkényes a Fidesz-kormányzat családdefiníciója.

Vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Hegyesi Beáta azt követelte, hogy kapjanak törvényi védelmet a mindinkább terjedő, egyéb családformák is. Hangsúlyozta: az alaptörvény egy férfi és egy nő házasságát, illetve a szülő-gyerek kapcsolatot tekinti a család alapjának, így az élettársi kapcsolatban élők, özvegyek, árvák vagy az egynemű párok kiestek e körből.

A Párbeszéd szerint mindenkinek joga van eldönteni, hogy milyen családformában él, hogyan neveli a gyermekeit - fogalmazott, hozzátéve, sokan például nem önszántukból válnak egyedülálló szülővé. 

A kormányzat nem hajlandó figyelembe venni azt, hogy milyen jelentős változások voltak a családszerkezetben - tette hozzá Hegyesi Beáta, utalva arra, hogy ma a családok ötöde egyszülős, ezek 62 százaléka szegénységben él, miközben 2008 óta egy fillérrel sem emelték a családi pótlékot, ami így reálértéke negyedét elveszítette.