Előfizetés

Helyben járás

A mögöttünk hagyott hét esztendő - unortodoxiával átitatott - gazdaságpolitikáját nem a társadalmi jólét igénye hatja át. Sokkal inkább hajaz ez egy olyan álomvilág kommunikációjára, amely a Fidesz-hívők milliós serege számára kívánja folyamatosan eladni a saját lábán is megállni tudó nemzetállam vízióját. Az önmagát a magyar társadalommal azonosító kormányzat és holdudvara - mint hiszik - állandó csaták közepette kénytelen Európával elfogadtatni valós és vélt eredményeit. Az aligha róható fel egy öntelt politikai körnek, hogy nem azt kürtölik világgá, miképpen képesek arra a bűvészmutatványra, hogy miközben az ország arányaiban az Európai Unió legmagasabb támogatásainak egyikéhez jut, aközben regionális versenytársaihoz képest folyamatosan lassul a leszakadás mérséklésének tempója. A jó szándékú bírálatok, intelmek, kritikák a NER-nél többnyire süket fülekre találnak. Így történt ez a világ legjelentősebb hitelminősítője, a Fitch Ratings legfrissebb országértékelésekor is.

Azon nincs mit csodálkozni: az intézmény változatlanul hagyta a még közgazdász körökben is némi fejtörést jelentő "BBB-" besorolást, hiszen alig egy esztendeje emelték ki minősítésünket a bóvli kategóriából a befektetésre ajánlottak közé, negatív kilátásokkal. Mindez azt tükrözi, hogy tavaly óta a Fitch-nél továbbra sem találtak pozitív jövőképet a magyar gazdaságpolitikában. Arról, hogy mi is hiányzik a hitelminősítők számára, elég annyit megjegyeznünk, hogy amíg a magyar gazdaságnak meg kell elégednie azzal, hogy osztályzatunk alig jobb a bóvlinál, ugyanakkor a nem kevés gonddal küszködő, ugyancsak gyakorta unióellenes magatartást tanúsító Lengyelországban ezekben a napokban igazán örülhetnek. A másik mérvadó hitelminősítő, a Moody's ugyanis stabilra javította - a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról az “A2” szintű lengyel államadós-osztályzat kilátását. Döntésüket a költségvetési és politikai kockázatok enyhülésével indokolták. Ez az, amire Orbánéknak egy darabig várniuk kell!

A Fitch saját módszertanát követve, félévente nyilvánosságra hozza véleményét egy-egy ország hiteladósságának minőségéről, és mindig a helyszínen is vizsgálódik. Kormányzati tényezőkkel, pénzintézetek vezetőivel és a legjelentősebb helyi gazdaságkutatókkal, elemzőkkel is konzultálnak arról, hogy a minősítettek mennyire képesek élni a gazdasági környezet nyújtotta lehetőségekkel. Magyarországgal nincs könnyű dolguk. Ha figyelmen kívül hagyják is a kormánypártok és a különböző politikai áramlatok lózungjait, akkor is tényként könyvelhetik el: annak ellenére, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, mégis a közösség fő céljaitól igen gyakran eltérő unortodox gazdaságpolitika valósulgat meg ezen a tájon. Úgy vélik: ha a konfliktusok jelentősen felerősödnének, akkor az a közép-és hosszabb távú gazdasági kilátásokat érdemben ronthatja. Pedig Széchenyitől tudjuk: "Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk." A NER ezeket a "köveket" inkább torlaszok építéséhez használja.

Minden mindig leszivárog

Egykori főnököm, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Kosáry Domokos mondta egyszer: bármi szar történik odafent, az leszivárog. A hülyeség, az oktondiság, a hazudozás, az arrogancia, a kivagyiság. Igen, durvul a közélet, de mind ott kezdődik, a kormányzatban, a parlamentben, azután folytatódik a kormányhivatalokban, az önkormányzatokban, aztán megjelenik az egyszerű ügyintézők stílusában, a végén már a diákok sem fogják tudni, hogyan beszéljenek a tanáraikkal, de hát kiről is vennének példát? Talán Kövér tanár úrról?

Egy társadalom szempontjából létkérdés a nyugalom és a folyamatosság. Nehéz ma megjósolni, mi történik, mondjuk, tíz év múlva, nyilván lehetetlen és nem is érdemes vele foglalkozni, éppen ezért van értéke annak, amit e két dologból addig is megkaphatunk, ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi is történt az elmúlt hónapokban. A kormány szemlátomást zavaros vizeken érzi jól magát, úgy véli, itt megcsillogtathatja a kormányzás képességeit, ezért aztán maga kelti a hullámokat. Nemcsak azért kerülik a sajtót, mert félnek, hanem mert nincs mit mondaniuk. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessük be a bírságot, a miniszterelnök nyeglén azt feleli egy kérdésre, hogy nem olvasta egykori pártalapító társának botrányos cikkét, és közben jönnek az új meg új giga-ötletek, szállnak a milliárdok. Igen, fontos a városfejlesztés, de nem mindegy, milyen áron és milyen felfordulással jár mindez, milyen megszokásokat borít fel már maga ez a sok ötletelés is, a kormányhivatalok költözése vidékre, aztán költözés a Várba, szakmai háttérintézmények felszámolása egy olyan kormányzatban, amelyikben naponta új államtitkárok, helyettes államtitkárok és számtalan miniszteri és miniszterelnöki biztos irányítja a bürokráciát, a minisztériumok olykor képmutató módon vizsgálatot rendelnek el, de ezt senki sem veszi komolyan, a vizsgálatoknak nincs eredményük, minden tisztázatlan, semmi sem megmagyarázott, a kormánytisztviselők csak egymásra mutogatnak, de érdemi, pontos válasz szinte semmire sincs. Mondjuk, milyen jó lenne a sok költözködés helyett egy új Kossuth híd. A reform az nem akkor jó, ha mindenáron mozgolódás van a kormányban, hanem egyszerűsíti az életet. Intézményesítették a szóvivőket, akik már szinte minden hatóságnál, hivatalnál, bíróságnál, ügyészeten megtalálhatók, ők azonban csak betanult szöveget mondanak, kérdésekre nem válaszolnak, legfeljebb annyit, hogy a vizsgálat után visszatérnek az ügyre, de mire visszatérnének az ügyre, már jönnek más ügyek, más arcok, más botrányok. Ez a "na és az újságíróknak mi közük ehhez" tekintet, ez az elhárító magatartás, ez lassan általános lett. Hivatalos intézmények nem válaszolnak a magánemberek kérdéseire, a szolgáltató kioktatja a vásárlót arról, hogy milyen szabályokat kell betartania, várjon 30 napig a válaszra (vajon miért?), és inkább ismerje meg a törvényeket, már Kiss László is elküldi a fenébe a rá várakozó riportert, akivel hetekkel korábban, más ügyekben kedélyesen elcsevegett.

Hát ez a nagy veszély, sóhajtott Kosáry, a leszivárgás.

Minden mindig leszivárog

Egykori főnököm, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Kosáry Domokos mondta egyszer: bármi szar történik odafent, az leszivárog. A hülyeség, az oktondiság, a hazudozás, az arrogancia, a kivagyiság. Igen, durvul a közélet, de mind ott kezdődik, a kormányzatban, a parlamentben, azután folytatódik a kormányhivatalokban, az önkormányzatokban, aztán megjelenik az egyszerű ügyintézők stílusában, a végén már a diákok sem fogják tudni, hogyan beszéljenek a tanáraikkal, de hát kiről is vennének példát? Talán Kövér tanár úrról?

Egy társadalom szempontjából létkérdés a nyugalom és a folyamatosság. Nehéz ma megjósolni, mi történik, mondjuk, tíz év múlva, nyilván lehetetlen és nem is érdemes vele foglalkozni, éppen ezért van értéke annak, amit e két dologból addig is megkaphatunk, ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi is történt az elmúlt hónapokban. A kormány szemlátomást zavaros vizeken érzi jól magát, úgy véli, itt megcsillogtathatja a kormányzás képességeit, ezért aztán maga kelti a hullámokat. Nemcsak azért kerülik a sajtót, mert félnek, hanem mert nincs mit mondaniuk. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessük be a bírságot, a miniszterelnök nyeglén azt feleli egy kérdésre, hogy nem olvasta egykori pártalapító társának botrányos cikkét, és közben jönnek az új meg új giga-ötletek, szállnak a milliárdok. Igen, fontos a városfejlesztés, de nem mindegy, milyen áron és milyen felfordulással jár mindez, milyen megszokásokat borít fel már maga ez a sok ötletelés is, a kormányhivatalok költözése vidékre, aztán költözés a Várba, szakmai háttérintézmények felszámolása egy olyan kormányzatban, amelyikben naponta új államtitkárok, helyettes államtitkárok és számtalan miniszteri és miniszterelnöki biztos irányítja a bürokráciát, a minisztériumok olykor képmutató módon vizsgálatot rendelnek el, de ezt senki sem veszi komolyan, a vizsgálatoknak nincs eredményük, minden tisztázatlan, semmi sem megmagyarázott, a kormánytisztviselők csak egymásra mutogatnak, de érdemi, pontos válasz szinte semmire sincs. Mondjuk, milyen jó lenne a sok költözködés helyett egy új Kossuth híd. A reform az nem akkor jó, ha mindenáron mozgolódás van a kormányban, hanem egyszerűsíti az életet. Intézményesítették a szóvivőket, akik már szinte minden hatóságnál, hivatalnál, bíróságnál, ügyészeten megtalálhatók, ők azonban csak betanult szöveget mondanak, kérdésekre nem válaszolnak, legfeljebb annyit, hogy a vizsgálat után visszatérnek az ügyre, de mire visszatérnének az ügyre, már jönnek más ügyek, más arcok, más botrányok. Ez a "na és az újságíróknak mi közük ehhez" tekintet, ez az elhárító magatartás, ez lassan általános lett. Hivatalos intézmények nem válaszolnak a magánemberek kérdéseire, a szolgáltató kioktatja a vásárlót arról, hogy milyen szabályokat kell betartania, várjon 30 napig a válaszra (vajon miért?), és inkább ismerje meg a törvényeket, már Kiss László is elküldi a fenébe a rá várakozó riportert, akivel hetekkel korábban, más ügyekben kedélyesen elcsevegett.

Hát ez a nagy veszély, sóhajtott Kosáry, a leszivárgás.