CÖF, Demjén - Kiadta az MVM a támogatási listát, ámuljon!

Publikálás dátuma
2017.05.15 15:11
Népszava fotó
Az még a félszabad országokban is ritkán fordul elő, hogy voltaképpen az állam ilyen nyíltan pénzeljen egy gongót, és még ráadásul le is bukjon, mint ahogy ez történt a CÖF és a száz százalékig a magyar állam tulajdonában lévő MVM esetében - írja az Átlátszó, amely korábban azt is megvilágította, mi fán is terem az a "gongó": az általában szabadnak csak némi ráhagyással nevezhető államokban felbukkanó jelenség neve,  a kormányzat által szervezett civil szervezet (government-organised non-governmental organisation), azaz GONGO.

Mint a portál által közreadott listából kiderül, a közös zsebből kihúzott pénzből a kormány/Orbán mellett harcosan kiálló CÖF mellett ( ők állnak az élen) 45 millió forintnyi támogatást kapott például a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amelynek Lévai Anikó az egyik „jószolgálati nagykövete”, 10 milliót a szegénység ellen - ahogy az Átlátszó találóan fogalmaz - unortodox eszközökkel harcoló miniszterelnöki tanácsadó, Hegedűs Zsuzsa alapítványa, a Minden Gyerek Lakjon Jól, 35 millió jutott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, melynek alapítói közt a miniszterelnök és felesége mellett ott találjuk Kövér Lászlót is.

Ehhez képest a politikailag kevésbé beágyazott segítő szervezeteknek jellemzően néhány százezer forint jut. Még a Böjte Csaba által vezetett gyerekmentő misszió, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány is mindössze 850 ezer forintot kapott az MVM CSR-keretéből – igaz, ugyanebben az évben 6,5 millió jutott a szatmári katolikus püspökség óvodájának játszóterére, és tény, hogy évről évre 1-1 millióval támogatnak három, lovas terápiával foglalkozó civil szervezetet. De az a néhány kisebb, beteg gyerekeket segítő szervezet, amelyik be tudott kerülni a cég támogatottjai közé, jellemzően százezer-ötszázezer forinthoz jutott.

Demjén Ferenc művészeti tevékenységét viszont 63 millió forinttal szponzorálta az MVM három év alatt három koncertje támogatása révén, de jutott 10 millió az EDDA-nak, és 7,5 millió Keresztes Ildikó koncertjére. Évente 23 millió megy a Prima Primissimára, kiemelt támogatott a Szépművészeti Múzeum és a VeszprémFest.

A teljes cikk, a támogatási listával, itt olvasható. 

lásd még: Mesék a CÖF-ös félmilliárdról

Szerző

122 milliót csaltak ki a Mazsihisztől ismeretlenek

Publikálás dátuma
2019.02.23 19:56
MTI Fotó: Kallos Bea
Annyit tudni csak, hogy magyar számlán landolt a pénz. Feljelentést tettek, és egy belső vizsgálat nyomán kirúgtak két munkatársat.
Csalók vették rá a Mazsihisz munkatársait, hogy egy másik bankszámlaszámra utalják a budapesti Rumbach Sebestyén utca zsinagóga felújítására szánt pénz egy részét - írja a hvg.hu. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége még február elején jelentetett meg egy közleményt honlapján arról, hogy
"súlyos pénzügyi – mintegy 122 millió forint értékű – bűncselekmény sértettjeként ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon".
Az ügy a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítását végző fővállalkozó egyik számlájának kifizetésével kapcsolatos. Az izraeli sajtóban megjelent hírek szerint a csalást januárban követték el, a telefonos és e-mail-es megtévesztés pedig arra irányult, hogy a csalók két Mazsihisz-munkatársnál elérjék, hogy az általuk kezelt bankszámlára utaljanak. A hvg.hu úgy tudja:
egy hazai bankszámlaszámról van szó, és a csalók a hiteleshez megtévesztésig hasonlító igazolással erősítették meg a "megváltozott számlaszámot".
A Mazsihisz vezetése a bűncselekmény miatt nem csupán feljelentést tett, de azonnali belső vizsgálatot is elrendelt. Két dolgozótól váltak meg, akik egyike vezető beosztásban volt. A lapok által idézett jelentés szerint bár a Mazsihisz áldozata volt a csalásnak, a munkatársak hibát követtek el.
A Rumbach-zsinagóga felújítása az esettől függetlenül zavartalanul halad tovább.
Frissítve: 2019.02.23 20:02

Kisorsolták az ötös lottó nyerőszámait

Publikálás dátuma
2019.02.23 19:47
Illusztráció/Népszava
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
Nyerőszámok: 11 (tizenegy) 27 (huszonhét) 46 (negyvenhat) 48 (negyvennyolc) 87 (nyolcvanhét) Joker: 600945
Szerző