Mentők - A kormány "hitegette" az alulfizetett dolgozókat

Publikálás dátuma
2017.05.15. 18:17

A napirend elfogadása után az interpellációkkal folytatta munkáját az Országgyűlés hétfőn. A képviselők többek között a mentősök béremeléséről tettek fel kérdéseket. Szakács László MSZP-s képviselő azt tette szóvá, a kormány hitegette az alulfizetett dolgozókat, hogy "brutálisan" növelik a bérüket, azonban ez nem így lett, s szerinte nem is lesz így.

Mint mondta: azt látják, az ígéretek szerte foszlanak. A mentősök nagyjából az egyötödét kapják annak az emelésnek, amit megígértek nekik. Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy vannak olyan megyék, ahol nem tudnak rohamkocsit működtetni. A szocialista képviselő azt kérdezte: miért nem fizetik ki a mentősöknek megígért emelést, s nem érzi-e a miniszter a felelősségét.

Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere válaszában azt mondta, minden megyében van mentős, rohamkocsi, s minden rohamkocsihoz tartozik kórház - rögzítette, hozzátéve: az Országos Mentőszolgálat működésének fejlesztésében, a mentődolgozók méltó megbecsülésében "éppen a napokban léptünk egyet előre", s ez nem az első lépés, és nem is az utolsó. Kifejtette: a kormány jövő évben plusz tíz százalékot tesz hozzá az egészségügyi béremeléshez, így három év alatt 67 százalékkal nő átlagosan a mentőknél dolgozók bére. A 10 százalékos emelésre 4 milliárdos pluszforrást terveztek be - tette hozzá. A 2019-ben az esedékes emeléssel a növekmény mintegy 80 százalék lesz - jelezte a miniszter.

Balog Zoltán védekezésül a szocialistákat vette elő, amikor azt mondta: jövőre a költségvetésben 100 milliárddal irányoznak elő többet az egészségügyre, s mentésre közel 40 milliárdot fordítanak. 2010-ben, a szocialisták távozásakor ez az összeg 22,5 milliárd volt. Hozzátette: 2006-10 között a szocialisták 5,7 százalékkal csökkentették az Országos Mentőszolgálat támogatását, míg 2010 óta 76 százalékot tettek ehhez hozzá - támadta be az MSZP-t újfent Balog, majd azzal dicsekedett, hogy 2010 óta 23 új mentőállomás épült, 37 százaléka a mentőállomásoknak megújult, s közel 500 új mentőautó állt forgalomba, ami a futó mentőautók 60 százaléka. 

Szakács László reagálásában azt kérdezte, ha mindent megkapnak a mentősök, miért lesz tüntetés? Az ellenzéki képviselő a választ nem fogadta el, a parlament 108 igen, 29 nem és 1 tartózkodó szavazattal jóváhagyta Balog Zoltán válaszát.

Mint lapunk beszámolt róla, szombaton rendkívüli közös elnökségi ülésen tárgyalt a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ), valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) a május végére tervezett demonstráció részleteiről.

Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke lapunknak elmondta: levelet írtak Csató Gábor főigazgatónak, amelyben azt kérték, hogy mielőbb üljön le egyeztetni az érdek-képviselőkkel. A céljuk, hogy a szolgálatnál dolgozók megkapják a korábban már májustól ígért 60 százalékos béremelést. Kusper hozzátette, úgy tudták, hogy ezt az összeget az ágazati béremelésen felül kapták volna a dolgozók, ezért lepte meg őket annyira, amikor a humánminiszter „csak” tíz százalékos többletről, és azt is csak januárra időzítve beszélt.  Ezért tart demonstrációt két érintett szakszervezet május 31-én az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt.

Szerző
Frissítve: 2017.05.15. 18:38

"Orbán veréséről ötleteltek" - A KDNP kiosztotta a Jobbikot

Publikálás dátuma
2017.05.15. 17:20
Korábbi felvétel. FOTÓ: Molnár Ádám
A jobbikos politikusokról, a 2018-as költségvetésről, a kormány politikájáról és az egységes monitoring- és informatikai rendszerről (EMIR) volt szó hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A KDNP-s Hollik István a Jobbikot vádolta agresszióval, több képviselőjüket is fenyegetéssel vádolva. Az MSZP az igazságtalanság és a korrupció költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, az LMP pedig kijelentette, hogy mindenkit átvernek, aki a közszolgálatban, a gyárban, termelő üzemben, szolgáltatásban dolgozik.

Hollik István az Országgyűlésben úgy fogalmazott, hogy szerinte a Jobbik előző munkahete semmi másról nem szólt, mint a fenyegetésről, a gyűlölködésről és az erőszakról. "Hétfőn Szilágyi György országgyűlési képviselő hőzöngött, fenyegetett erőszakkal egy államtitkárt, kedden a párt hatvani elnöke, Rákócziné Lózs Csilla "ötletelt" a miniszterelnök megveréséről, csütörtökön Lukács László György országgyűlési képviselő magyarázta minősíthetetlen stílusban Szilágyi György fenyegetőzését. Pénteken Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármesterének munkatársaival folytatott beszélgetései kerültek nyilvánosságra.

A KDNP-s politikus szerint "hiába a cicás szelfik a cukiság paraván mögül mindig kilóg az agresszió". Hollik István szerint a Jobbik gazdája "mosdatlan, agresszív és fenyegető" stílusát követi. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint nem egy egyedi esetekről van szó, hónapról hónapra találni egy-egy ügyet. De mit várunk egy olyan párttól, amelynek identitása a Kurucinfóhoz kötődik. Az előző ciklus mélypontja, Zagyva György Gyula volt - emlékeztetett, megjegyezve: "radikális kutyából nem lesz mérsékelt szalonna".

Költségvetés

Tóth Bertalan MTI Fotók: Balogh Zoltán

Tóth Bertalan MTI Fotók: Balogh Zoltán

Tóth Bertalan (MSZP) szerint a Fidesz által benyújtott költségvetés az igazságtalanság és a korrupció költségvetése. Az ellenzéki politikus közölte, az igazságtalanságokat meg kell szüntetni, a vagyoni különbségeket csökkenteni kell. A szocialisták ezért mondják "tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok" - hangoztatta. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, érthetetlen, hogy az MSZP miért söpri a szőnyeg alá az eredményeket, majd azt firtatta, milyen igazságtétel várható azoktól, akik Rolex-órát és óriási terepjárót titkolnak el.

Schmuck Erzsébet (LMP) is bírálta jövő évi költségvetést, szerinte az a munkából élők átverését jelenti. Azzal mindenkit átvernek, aki a közszolgálatban, a gyárban, termelő üzemben, szolgáltatásban dolgozik - tette hozzá. Elmondta, az ő bérük alig változott az elmúlt években, de Paks II.-re, stadionokra, az államtitkárok hadára és értelmetlen gigaberuházásokra van pénz. Közölte, a személyi jövedelemadó sávos csökkentésére, adómentes minimálbérre és a havi egymillió forint felett keresők plusz adóztatására lenne szükség. Dömötör Csaba válaszában megerősítette, hogy a 2018-as büdzsé a munkából élők költségvetése lesz, a cél a teljes foglalkoztatottság. Azt is fontosnak tartják, hogy meg is érje dolgozni, így folytatódnak a béremelések - mutatott rá. A munkából élők támogatása becsületbeli ügy a kormány számára - hangoztatta.

Orbán látogatása Bözsi néninél

Vona Gábor (Jobbik) tragikusnak és megrázónak tartotta azt a közelmúltban nyilvánosságra hozott videót, amely Orbán Viktor miniszterelnök egy nyugdíjas asszonynál tett látogatásáról szól. Szerinte ha a kormányfő találkozik egy húsvér emberrel, előjön belőle "a Döbrögi-mentalitás", "a földesúri cinizmus", "a kegygyakorló". Az sugárzik a videóból, hogy a kormánypártiak nem tisztelik a szüleink, nagyszüleink generációját - fogalmazott. 

Vona Gábor

Vona Gábor

Ne a választások előtt szeressék a nyugdíjasokat, mert az hiteltelen. Ne Gyurcsányhoz és Bajnaihoz mérjék magukat, mert az szánalmas - szólított fel, majd azt mondta, "egy év múlva lehet pakolni". 

Dömötör Csaba rögzítette, idén is volt nyugdíjemelés és jövőre is lesz, a fiatalokat pedig otthonteremtési programmal, családi adókedvezménnyel és béremelési programokkal segíti. Az államtitkár azt mondta, azért nem értenek egyet a Jobbikkal, mert a párt "hátat fordított saját magának", az a probléma, hogy pár tanácsadó és a főszponzor kilúgoz egy nemzeti pártot. 
    
Kósa Lajos (Fidesz) elmondta, uniós vizsgálat szerint 18 milliárd forintot kell fizetni egy 2003-2008 közötti korrupciógyanús közbeszerzésért. Az uniós fejlesztési program informatikai adatait kezelő EMIR programot játszotta ki a szocialista kormány a Welt 2000 Kft.-nek - mondta. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára ráerősítve erre azt mondta, bár a szocialisták kormányzása hét éve véget ért, a Magyarországot Brüsszelből sújtó büntetések szinte mindegyike 2010 előtti korrupciós ügyekhez köthető, majd azt firtatta, hogyan, milyen forrásból szeretnék a szocialisták visszafizetni ezt a 18 milliárd forintos kárt.

Amiről döntöttek a képviselők
A napirend elfogadása előtt 125 igen, 27 nem szavazattal határoztak a képviselők arról, hogy harminc órás időkeretben tárgyalják a jövő évi költségvetést. A büdzsé megalapozásáról szóló javaslatot 5 órás időkeretben tárgyalják, amit 125 igen és 28 nem szavazattal fogadtak el.  Az egyes adótörvényekről szóló javaslat szintén 5 órás időkeretben kerül napirendre, a képviselők 124 igen, 29 nem szavazattal fogadták el. A magyar vidék és társadalom felemelkedéséhez szükséges lépéseket taglaló javaslatról módosított időkeretben tárgyalnak, a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP a rendelkezésre álló idő megduplázását kérte. A kezdeményezést 130 igen és 26 nem szavazattal elfogadták. 

Szerző

Orbán Viktor a Keletet méltatta Pekingben

Publikálás dátuma
2017.05.15. 16:53
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
A globalizáció régi modellje véget ért, "a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé", és a világ egy tekintélyes részének elege lett abból, hogy fejlett országok kioktatják például emberi jogokból, piacgazdaságból - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben a közmédiának adott, kínai hivatalos látogatását összegző nyilatkozatában.

A kormányfő szerint korszakhatárhoz érkeztünk, elvesztette lendületét a globalizáció régi modellje, amely arra épült, hogy a pénz, a profit, a technológiai tudás Nyugaton van, és onnan áramlik "a szegényebb, kevésbé fejlett keleti országokba". Az elmúlt évtizedekben - különösen a legutóbbiban - ez megváltozott: a gazdaság húzóereje nem Nyugaton, hanem Keleten van, pontosabban "a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé", és "igazából legnagyobb mennyiségben pénz ma Ázsiában halmozódik fel", amely "azután megindul visszafelé, Nyugatra" - fejtette ki.

Orbán Viktor szerint a világ egy tekintélyes részének elege lett a régi globalizációs formából, mert az két részre osztotta a világot: tanárokra és diákokra, és egyre bántóbb volt, hogy néhány fejlett ország állandóan kioktatta emberi jogokból, demokráciából, fejlődésből, piacgazdaságból a világ nagyobbik részét.  Kína ezért megindított "egy más irányú mozgást" - ezt hívják úgy: Egy övezet, egy út - amely egymás elfogadására épül, "nincs tanár, nincs diák", mindenkinek joga van - idézte a kínai elnököt - saját társadalmi berendezkedéséhez, kultúrájához.

Korábban Orbán pekingi útjával kapcsolatban már felhívtuk az olvasók figyelmét, hogy ezzel a miniszterelnök ismét bebizonyította: a magyar kormány külpolitikáját már nem az értékek, hanem sokkal inkább a – vélt vagy valós – gazdasági érdekek határozzák meg. Orbán Viktor szombaton ugyanis azon a pekingi Tienanmen téren koszorúzta meg a Népi Hősök Emlékművét, ahol a hadsereg 1989-ben vérbe fojtotta a hatalom elleni diáklázadást. Az áldozatok pontos számát máig nem lehet tudni, becslések szerint több ezren vesztették életüket a vérengzésben.

Annak idején a liberális pártként induló Fidesz is tiltakozott a kommunista hatalom brutális fellépése ellen. 2010 előtt, amikor még ellenzékben volt, a Fidesz többször keményen bírálta Kínát az emberi jogok megsértése miatt. Kormányra kerülése után a mai kormánypárt éles fordulatot vett, a rendőrség a kínai elnyomás ellen fellépő tibeti tüntetőket vegzálta Budapesten.

Orbán más országok esetében sem igyekszik számon kérni az emberi jogok súlyos megsértését: a „magyar-török kétoldalú kapcsolatok helyzetét” áttekintve Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is tárgyalt

Sőt: a kormányfő vasárnap saját Facebook-oldalán posztolt is egy képet Erdogan, Putyin orosz elnök, Alekszander Lukasenka fehérorosz elnök és kijelölt utóda, a fia társaságában.

Szerző