Moldova;Igor Dodon;orosz befolyás;

2017-05-16 07:36:00

Orosz befolyás ellen lázad Moldova

Néhány hónapos viszonylagos nyugalom után újra forrnak az indulatok Európa legszegényebb államában, Moldova Köztársaságban. 

Vasárnap mintegy ötezren vonultak utcára az új választási törvény tervezete ellen tiltakozva, a szervezők pedig jelezték, ha a parlament nem veszi le napirendjéről a tervezetet, május 28-án nagyszabású demonstrációt tartanak. A megmozdulást civil szervezetek és parlamenten kívüli pártok szervezték, de részt vettek ismert ellenzéki képviselők is, köztük a tavaly novemberi elnökválasztás vesztese, Maia Sandu is. A politikusok nem mondtak beszédeket, jelezvén, hogy a civil társadalom tiltakozásáról van szó.

A választási törvény módosítását a szocialisták és demokraták kezdeményezték, mivel ők adják a parlamenti többséget, a törvényhozás olvasatban el is fogadta május első hetében. A civilek azóta többször szerveztek figyelmeztető demonstrációt, mert az egyéni választási rendszert hátrányosnak érzik, és úgy gondolják, hogy az orosz befolyás növekedését hozná az Oroszország nyomásától amúgy is szenvedő volt szovjet köztársaságban. A kormányzó, nyugatbarátnak tartott Demokrata Párt egyéni választási rendszert javasolt, az oroszbarát államfő, Igor Dodon, aki mögött a legnagyobb ellenzéki erő, a Szocialista Párt áll, vegyes választási rendszert szeretne. A parlament a két tervezetet összeolvasztva állította össze az új szabályozást. A civilek szerint ezzel gyakorlatilag bebetonozzák a hatalomba az egymással versengő, korrupciós ügyekkel tele két nagypártot.

Mivel az államfő is támogatja az egyéni kerületes választási rendszert, sokan attól tartanak, hogy ily módon kívánja az orosz befolyást növelni. Ha a Szocialista Párt (amely gyakorlatilag megnyerte a legutóbbi választást is, de önállóan nem tudott kormányt alakítani) által támogatott jelöltek át tudják venni országos és regionális szinten a vezetést, akkor Chisinau a Kreml kiszolgálójává, utasításainak végrehajtójává válik.