Áder János alig kegyelmez

Publikálás dátuma
2017.05.18. 19:08
FOTÓ: Népszava
Egyetlen elítéltnek adott csak kegyelmet az első negyedévben Áder János államfő - írta a Magyar Hírlap, az Igazságügyi Minisztérium összesítésére hivatkozva.

Az év első három hónapjában 235-en nyújtottak be kegyelmi kérvényt. Az elmúlt 14 évben tavaly kaptak a legtöbben kegyelmet Ádertől, a kérvényt benyújtók 4,44 százaléka, azaz 495 elítéltből 22, ugyanakkor, a negatív rekord is a mostani köztársasági elnökhöz fűződik. 2014-ben mindössze négy elítéltnek kegyelmezett meg, ami a kérelmezők 0,53 százaléka volt. 

Szerző

Schulz szerint hibáztak a választási kampányban

Publikálás dátuma
2017.05.18. 18:50
FOTÓ: Getty Images, Steffi Loos
 A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elkövetett hibákat a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokat felvezető kampány eddigi szakaszában - mondta Martin Schulz pártelnök-kancellárjelölt a Die Zeit című liberális német hetilap csütörtöki számában.

Az Európai Parlament volt elnöke az utóbbi három tartományi (Landtag-) választásból rendre vesztesen kikerült párt helyzetéről közölt összeállításban kiemelte, hogy az év elején, amikor elvállalta a kancellárjelölti feladatokat és 100 százalékos támogatottsággal megválasztották elnöknek - és megjelenésének hatására a párt támogatottsága a történelmi mélypontot jelentő 20-23 százalékos szintről 30 százalék fölé emelkedett - azonnal figyelmeztetett a hirtelen felerősödött személyes népszerűségében, a "Schulz-őrületben" (Schulz-Hype) rejlő veszélyekre. Azonban "nem tudom kizárni, hogy én magam is a hatása alá kerültem" - tette hozzá.

Mint mondta, személyes hibája az is, hogy sokáig nem hallgatott a "megérzésére", amely azt diktálta volna, hogy erőteljesebben mutassa meg a választók előtt az SPD programjának tartalmi elemeit. Helyette inkább annak figyelembe vételével politizált, hogy három tartományban Landtag-választás következik, mindenütt helyi sajátosságokkal.

Ennek a szakasznak most vége, "nincsenek már tartományi választások, amelyekre pártelnökként tekintettel kell lennem, csak a szövetségi politika van", ezért "többször hallgatok majd az intuíciómra". Ez pedig azt jelenti, hogy a "konkrét tartalmi" elemek kerülnek az előtérbe.

Martin Schulz arról is beszélt, hogy az SPD "erős érzelmekkel telt párt", amelyben a hangulat éppen úgy tud "nagyon magasra emelkedni, mint a mélybe zuhanni", de azt is érezni, hogy a szociáldemokraták három vereség után nem adják fel, hanem "küzdeni akarnak".

Az SPD elnöksége várhatóan a május 22-i ülésén fogadja el a választási program tervezetét, amelyet június 25-én egy rendkívüli kongresszuson véglegesítenek majd. A tervezetből eddig kiszivárgott részletek szerint a szociáldemokraták erőteljesen rendpárti programmal készülnek a szeptember 24-i Bundestag-választásra.

A többi között azt ígérik, hogy egy SPD-s vezetésű kormány 15 ezer fővel növeli a rendőrség létszámát és kiterjeszti a videokamerás köztéri biztonsági megfigyelő rendszereket, büntetésük letöltése után haladéktalanul kitoloncolja az országból a súlyos bűncselekményért elítélt külföldieket és a "zéró tolerancia" elvét érvényesíti a szélsőséges, gyűlöletet prédikáló muzulmán hitszónokokkal szemben. A szélsőséges mecsetközösségeket fel is számolja, finanszírozásukat ellehetetleníti - áll a tervezetben, amelyben az is szerepel, hogy jobban meg kell védeni az uniós külső határokat az illegális migrációval szemben, mert "csak így lehet biztosítani a szabad mozgást az EU-n belül" .

Az SPD országos választói támogatottsága a legutóbbi mérések szerint 26-27 százalékos, ami ugyan mintegy 3 százalékponttal meghaladja a Martin Schulz megjelenése előtti szintet, de messze elmarad a márciusi 32-33 százalékos csúcsértéktől és alig haladja meg az előző, 2013-ban tartott Bundestag-választáson elért 25,7 százalékot.

Közben a legnagyobb vetélytárs, az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség folyamatosan erősödik, támogatottsága az év elején regisztrált 30-33 százalékos szintről 36-38 százalékra emelkedett, megközelítve a 2013-ban elért 41,5 százalékot.

Szerző

Európai mentőcsomagot javasol az MSZP - Videó

Publikálás dátuma
2017.05.18. 18:37
Molnár Gyula pártelnök FOTÓ: Vajda József
A Magyar Szocialista Párt közleménye.

Az MSZP hétfőn a Parlament elé terjeszti azt az európai mentőcsomagot, amely a Fidesz-kormány törekvéseivel szemben hazánkat az Európai Unióban tartja.

Az európai mentőcsomag értelmében a Fidesznek fel kell hagynia a civil szervezetek megbélyegzésével, be kell fejeznie a CEU üldözését, és véget kell vetnie az uniós pénzek korlátlan ellopásának.

A helyzet rendkívül súlyos, hiszen az Európai Parlament a Fidesz pártcsaládjába tartozó jobboldali képviselők szavazataival fogadta el az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának előkészítését Magyarországgal szemben.

Magyarország európai jövője érdekében a Fidesznek el kell fogadnia az európai mentőcsomagot. Ha ezt mégsem teszik, akkor a magyar nemzet ellen politizálnak.

Ebben az esetben a 2018-as választás tétje világos: Orbán vagy Európa? Magyarország polgárainak jövőre e kettő közül kell választaniuk.

Szerző
Témák
MSZP EU Parlament