Lehet követni - Művészek kiállása a civilek mellett (videó)

Publikálás dátuma
2017.05.19. 07:49
Forrás: Csákányi Eszter /Facebook
 Csákányi Eszter, Hajós András, Dragomán György és Kiss Tibor videóban mondják el, miért fontosak a civil szervezetek. Az Amnesty International Magyarország kisfilmjeiben Hajós arról beszél, hogy a civilek hősök, Dragomán szerint a civilek olyanok helyett beszélnek, akiknek nincs hangjuk.

Csákányi Eszter fontosnak tartja, hogy az emberek vállalják a gondolataikat és merjenek bátrak lenni, mert ezzel lehet változást elérni. Kiss Tibor pedig úgy gondolja, hogy a civilek a társadalom lelkiismerete. Elindult egy petíció is, amelyben művészek és közéleti személyiségek szólítják fel az országgyűlési képviselőket, ne szavazzák meg a civil törvényt. Szerintük ezek a szervezetek “olyanokat támogatnak, akiket a magyar állam magára hagyott.”

Szerző

A gyereknél is fontosabb a toxo

“Minél többet használta az idegen nyelvet, annál inkább megértette, hogy teljesen más dolgokat mond, mint amit a saját nyelvén mondana, nemcsak hogy másképp fejezi ki magát, és keresi a megfelelő szavakat, mondatait is az aktuális szókincséhez igazítja, és ez az új nyelv arra kényszeríti, hogy másképp gondolkozzon.” Ez a nyelvi idegenség az egyik alapvető élménye a szlovák, Torinóban élő Ivana Dobrakovová női elbeszélőinek.

A hét novellából álló könyv, amely a Noran Libro kiadó Európa női szemmel sorozatában jelent meg, olyan nőket beszéltet, akik külföldi környezetben, magányosan vagy rosszul funkcionáló párkapcsolatban élnek, ami a másik nyelvének nem teljes ismeretéből, így a félreértésből következik. Mindannyiukra jellemző a pszichés zavarodottság, ami nagyrészt az idegen nyelvi és kulturális környezet tapasztalatából fakad. Nőiségüket más fénytörésben látják és nehezen élik meg, az identitásválság a nyelvi kifejezés mellett ebben jelenik meg a legerősebben. Önazonosságuk is megtörik, amire jó példa a Visszatérés Torinóból című novella, amelyben a női elbeszélő saját magát egy rémalakban kettőzi meg. Újra és újra összefut vele, az üldözöttség érzése szinte az őrületig viszi, végül csak az otthoni környezetben derül ki, ki az, akinek az elbeszélő szerint még élnie sem kellene.

Az egyik legtraumatikusabb tapasztalat a kötetben mégsem az idegen környezet, hanem az anyaság. A címadó novella, a végén tragédiát sejtető Toxo azt beszéli el, hogy a magzatra végzetes toxoplazmózis nevű fertőzéstől való félelem hogyan teszi monomániássá az elbeszélőt. Egészen addig, hogy a tisztaság és nem a születendő gyerek lesz a legfontosabb.

Luther bárányai

Publikálás dátuma
2017.05.19. 07:47
A herrnhuti protestánsok keresztelője a XVIII. század közepén készült tusrajzon
A berlini kiállítás Svédország, Tanzánia, Dél-Korea, és az USA példáján keresztül mutatja meg, hogy miként formálták az evangélikus tanok a különböző kultúrákat, és hogyan alakult át maga a vallás is a befogadó népeknek köszönhetően.

A dísztelen, kőfalú termet elárasztja a napfény. Középen három delavár indián térdel. Nagy, kerek edény fölé hajolnak, lehajtott fejükre vizet önt egy német misszionárius. A XVIII. század közepén készült tusrajzon a rituálét két tucat őslakos figyeli: jobbra állnak a nők, balra a férfiak. A herrnhuti protestánsok keresztelője után az új bárányokat jegyzékbe vették: ívesen kanyargó betűkkel írták nevüket, házastársuk nevét, etnikumukat, és a szertartás dátumát a pirosvonalas füzetbe. Az 1749-ből fennmaradt lista utolsó oszlopába a halálozás napja került. Ha nem is élték sokkal túl a keresztelő napját, lelkük a többi rendes protestánsé között talált békére.

Luther-lázban ég Németország: idén októberben lesz 500 éve, hogy a teológus Wittenbergben kihirdette 95 tételét. A berlini Martin-Gropius-Bau áprilisban nyílt kiállítása háromezer négyzetméteren ünnepli a reformáció évét. A „Der Luthereffekt” (A Luther-hatás) a kötelező történelmi bevezető után Svédország, Tanzánia, Dél-Korea, és az USA példáján keresztül mutatja meg, hogy miként formálták az evangélikus tanok a különböző kultúrákat, és hogyan alakult át maga a vallás is a befogadó népeknek köszönhetően.

Ám nem a protestantizmus diadalmenete, hanem roppant árnyalt erkölcsi és ideológiai kérdésfelvetések láncolata húzódik végig a termeken. A vallásukat áldásként megélő, csillogó szemű tanzániai fiataloktól 3 méterre Selma Lagerlöf arra emlékszik, hogyan zsarolta kislánykorában édesanyja a kereszt jelében, mellette pedig Ingmar Bergman idézi fel a bűnbocsánatért elszenvedett apai ütéseket.

És amint az egyszeri katolikus múzeumlátogató felkerekedik, hogy megtalálja a frappáns választ, amit akkor keresett, amikor hetedikben, egy budapesti református gimnáziumban a joviálisan mosolyogva kötekedő osztálytársa szemére vetette, hogy „Ti égettétek meg Husz Jánost!”, hamar rájön: igaz a közhely: a keresztény felekezetek tanításai közötti különbség jóval kevésbé fontos, mint az, ami összeköti őket. Nem csak azért volt fontos a reformáció időszaka, mert lehetővé tette a krisztusi tanok újraértelmezését (és útjukra indította az akkoriban mindenkinél rokonszenvesebbnek bizonyuló kvékereket és a baptistákat), hanem mert emberi arcot adott a hűvös, márványtestű vallásnak. Így lehet az európai sötétszőke, szürke szemű, halványbőrű Jézusból Tanzániában – Németország után a világ második legevangélikusabb országában – a fából faragott pásztorjáték malacai között fekvő fekete kisfiú, Kim Ki-chang tusfestményein pedig tudós, aki a Csoszon-dinasztia alatt élt és harmadnapra feltámadt.

Luther-kép megrendelésre
Ha önmarketingről volt szó, nem sokat szerénykedett Luther Márton, a kiugrott Ágoston-rendi szerzetes. Miután feleségül vette Katharina von Borát, az egykori apácát, 1529-ben duplaportrét rendelt festő barátjától, Lucas Cranachtól. Hogy világossá tegye, milyen mélyen elutasítja a cölibátust, rögtön egy egész sorozatot készíttetett saját és felesége arcképéből. Bár a papi nőtlenség a propaganda ellenére is még mindig tartja magát a római katolikusoknál, máig a cranach-i Luther-kép él legélénkebben a köztudatban.

 

Info:

Luther-hatás

Martin-Gropius-Bau, Berlin

Nyitva: november 5-ig

Témák
Luther Márton