NB I;futball;

2017-05-20 07:51:00

A kispestiek első esélye

A labdarúgó NB I mai, utolsó előtti fordulójában eldőlhet a bajnoki cím sorsa és a kiesés kérdése is.

Egy éve ilyenkor merőben más volt a helyzet. A Ferencváros még azelőtt megnyerte az élvonalbeli futballbajnokságot, hogy igazán kitavaszodott volna (április 2-án – a szerk.), a zöld-fehérek mögött pedig többek között az az MTK Budapest és Debrecen tülekedett a nemzetközi kupaindulást érő pozíciókért, amelyek ezúttal a kiesés elkerüléséért küzdenek.

Dibusz Dénes kapus, FTC

„A Videoton jól szerepel, a bajnoki címért küzdenek, úgyhogy biztosan nagyon nehéz dolgunk lesz, de szeretnénk kicsit belerondítani nekik a bajnoki címért folyó versenyfutásba.”

És akkor még nem ejtettünk szót a tavaly szolidan teljesítő Budapest Honvédról. Az előző kiírást amolyan „színtelen, szagtalan”, feledhető produktummal nyolcadikként záró kispesti klub a jelenlegi, tavaszi idényben nyújtott teljesítménynek – például 5 hazai sikerének –köszönhetően makacsul megragadt a tabella élén, a 32. fordulóban pedig akár bajnokká is avanzsálhat.

Ahhoz, hogy a Honvéd Debrecenből hazafelé tartó csapatbuszán még Budapest határa előtt pukkanhassanak a pezsgők, az kell, hogy a Nagyerdei Stadionban nyerjen a fővárosi csapat, este pedig a Videoton felcsúti – átmeneti – otthonában győzzön a dobogós helyének megőrzésére hajtó Ferencváros az utóbbi fordulók legjobb formájában lévő csapatainak találkozóján. A cívisvárosban azonban nem csak a Honvéd számára van tétje a találkozónak.

„Három csapat továbbra is mögöttünk van (és természetesen a már kiesett Gyirmót – a szerk.), a következő játéknapon pedig hazai pályán fogadjuk a kispestieket. Debrecenben bárkire veszélyesen lehetünk, így természetesen az a célunk, hogy a listavezető ellen is győzzünk. Igaz, hogy a tavaszi szezonban vendégként kikaptunk a Honvédtól, ám ezúttal ellenük szeretnénk eldönteni a bennmaradás kérdését” – nyilatkozta a Népszavának a Ferencváros–DVSC mérkőzés után Osváth Attila, a hajdúságiak kölcsönjátékosa.

Az osztályváltás elkerülése szempontjából kulcsfontosságú párharcot rendeznek a Hungária körúton is, ahol az MTK a Diósgyőrt fogadja. Az Új Hidegkuti-stadionban vereség esetén bármelyik csapat nehéz helyzetbe kerülne, a pillanatnyilag 11. helyezett kék-fehérek azonban egy újabb betlivel ki is eshetnek. Igaz, ehhez a másik „veszélyeztetett” borsodi csapat, a Mezőkövesd győzelme is szükségeltetik.

Ilyen véghajrá közepette mondja még valaki, hogy nem izgalmas a magyar bajnokság?

A 32. forduló programja

Újpest–Haladás 18.00

Szusza Ferenc Stadion

Debrecen–Budapest Honvéd 18.00

Debrecen, Nagyerdei Stadion (tv.: M4 Sport)

MTK Budapest–DVTK 18.00

Új Hidegkuti Nándor Stadion

Mezőkövesd–Paks 18.00

Mezőkövesd, Városi Stadion

Gyirmót–Vasas 18.00

Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion

Videoton–FTC 20.30

Felcsút, Pancho Aréna (tv.: M4)