Sörös csillag

A szociális piacgazdaság legnagyobb dicsőségére a Magyar Távirati Iroda Budapesten, 2017. május 18-án, csütörtökön 19:04-kor -némileg rövidítve - a következő hírt adta ki:

"Üdvözli a Miniszterelnökség, hogy megszületett a részletes írásbeli megállapodás a Heineken Csoport és a Csíki Sört gyártó manufaktúra között a védjegyek használatáról, amellyel a különböző jogvitákat is lezárták a felek. A Miniszterelnökség emlékeztet, hogy a felek még március végén abban egyeztek meg, hogy részletes írásbeli megállapodást kötnek egymással a védjegyek használatáról és a jogviták békés rendezéséről. A Csíki Sör gyártója arról tájékoztatta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az írásbeli megegyezést mindkét fél aláírta, ennek értelmében a Csíki Sör márkanevet csakis az erdélyi cég használhatja. A Miniszterelnökség az aláírt megállapodást a kis erdélyi magyar cég nagy sikerének nevezte. Hozzátették, hogy a magyar kormány továbbra is minden segítséget megad a határon túli magyar vállalkozások számára. Március 24-én Lázár János és a hódmezővásárhelyi önkormányzati testület is ellátogatott a Csíki Sör Manufaktúra csíkszentsimoni gyárába, a magyar kormány pedig mindkét felet megegyezésre biztatta. A miniszter a gyárlátogatás után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány segít a bajba került magyar vállalkozásoknak, a hatalmukkal visszaélő multinacionális vállalatokkal szemben pedig fel fog lépni. Március 27-én a Csíki Sör Manufaktúra bejelentette: megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia képviselőivel, ennek részeként a felek minden peres ügyet megszüntettek egymás ellen."

Az írásban rögzített egyezséggel kemény, a kormány stratégiai szövetségesével, a Heinekennel vívott négy hónapos küzdelem után végre megpihenhetünk. A kabinetet is vezérlő politikai és erkölcsi okokból frászt adtuk meg magunkat neki, még a bojkottot is megfontoltuk a pultnál a kancelláriaminiszter felszólítása után. Orbán Viktor kormányfő szellemi, Lázár János és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes taktikai irányításával módszeresen megvédtük a nemzeti érdeket, európai visszhangot keltve felszólamlottunk, hogy kufárkodásra ne lehessen felhasználni az önkényuralmi jelképet, hiszen a hatalom felvilágosító kampánya nyomán teljesen egyértelművé vált, miután Hollandiában sincs horogkereszt, itt a tiltott jelképek kereskedelmi forgalmazása mögött egy ideológia, egy rendszer népszerűsítése a cél. A szuverenitását védő magyar nép szerencséjére, s mert avatottakra voksolt 2010-ben, majd 2014-ben is, a fenn említett két úr legott saját nevével súlyosbított törvényjavaslatot tett a Heineken-anomália parlamenti törvénybe iktatására, s hogy Brüsszel se szólhasson semmit, oda is elküldte elképzeléseit, miként is óhajtja erősíteni a szociális piacgazdaságot.

Az MTI közleményétől megnyugodtunk, ez a kormány rajta tartja kezét a valóság ütőerén, viszont egyetlen szóval sem említi az önkényuralom tiltott jelképét.

Visszanyert lelki békénket így most már csak egyetlen önmarcangoló kérdés borzolja: most akkor mi is van, mi is lesz a Heineken eddig bennünket tévútra vezérlő vörös csillagával?

Szerző
Friss Róbert

Korunk tévékomédiája

Hálásan megköszönte volna Poquelin Keresztelő Szent János, alias Moliere, ha annak idején bárki javasolja neki azt a komédia ötletet, amelyet ma nálunk az elpittyedt kormány igyekszik eljátszani kiábrándult közönségének. Rálelt a messzi távolban, még az Óperenciás tengeren is túl, arra a gonosz lelkű dollármilliárdosra, aki galádul szembefordulva szülőföldje (nem édes hazája) vezetésével, eltörölné teljesen ezt a tejjel, mézzel folyó Kánaánt. Addig nem nyugszik, amíg eltakarodni nem látja ezt a garnitúrát. 

És hogy mindenki kellő utálattal nézzen szembe a poklok urával, még törvényt is készülnek megszavaztatni rangos parlamentjükkel arról, hogy száműzze örökre a bitorlót, a nevét foglalja átokba. Annak ellenére, hogy akadnak, akik tudatlanságból elhiszik, ez a gonosztevő - talán akaratlanul is - cselekedett valami csekély jót is, amikor néhány ezer közép-európai ifjút kikupáltatott, tudást táplált beléjük. Ravaszul, álcázás gyanánt. 

Bölcs ötlettel két úriembert is megbíztak azzal, hogy vezényelje az elriasztó akciót. Az egyikük vonzó operettfigura, szerelemre áhítozó menyecskék álomalakja, ha időnként fölbukkan a képernyőn, megdobogtatja ártatlan szívüket, őt látják az éjszaka sötétjében. Ráadásul cifra szavai, dúsgazdag és változatos előadásmódja, varázsa alól nincs, aki szabadulhatna, ezt hallgatná reggeltől napestig, tanulná a tarka ajnározást. Nem kevésbé vonzó a másik sem, aki olyan képzelőerővel adja elő a mondókáját, hogy annál nincs különb regény. Fordulatos, szellemes, lenyűgöző. Meglepő, hogy eddig nem kérte föl egyetlen társaság se, szerényen és finoman ragaszkodik a politikához. Így lett sztárrá ő is a maga nemében.

Hanem azért, amikor ez motoszkál a fejemben, nagy néha szomorú mellékgondolatok is fölbukkannak. Kétségem semmi, bármilyen tehetséges is ez a két leleménnyel kiszemelt, biztos-e, hogy az igazi nagyfőnök jó helyen kapiskált, amidőn ezt a harcmodort tette meg vezérelvül és gyakorlatként? A Féltekének, de kivált Európának is akadnak olyan szögletei, ahol a politika cseles és kellemetlen dilemmákat tűz napirendre, több-kevesebb leleménnyel meg is oldják őket, de hogy az igazi jóra leljenek rá, előtte sokat töprengenek, igyekeznek megtalálni a legkevésbé fájdalmasakat, és remények szerint a legelegánsabbakat. Amelyekkel sikerülhet elkerülni a szóvá tett kétbalkezes ötleteket, a demokráciával valahogyan hadilábon állókat. Bírálgatnak, kételkednek abban, hogy az Európa-gondolat minden nyerseséget elvisel. Valahogyan nem tudnak hozzászokni ahhoz se, hogy négy kis pöszme azt hiszi, joga van minduntalan ráncba szedni a szám szerint náluk hatszor többet is, szabályokat faragni, mert hitük szerint ők az igazság kizárólagos letéteményesei. Kevesebb rögeszme több rokonszenvet ébreszthet. Lassan farag le az idő valamennyi ebből a kiváltságosnak hitt négyből is, ők se szeretnének foltosak lenni. Nem azért fogadtak be bennünket barátságosan, hogy mindenki mást rendszeresen kioktatni igyekezzünk. 
Zsémbes állapot. Jobb volna időben fölébredni.

Kormányfőcserét – most!

Ez itt nem a „monnyonle”-műfaj újabb opusza. Ha politikai knock out is az Európai Parlament döntése, Orbán nem fog lemondani. Hatalmi és anyagi céljai mellett küldetést is érez: hiszi, hogy Magyarországnak arrafelé kell mennie, amerre ő taszigálja.

Tudom, miniszterelnököt választással illik cserélni, az meg nem most van. 2018-ban nem is csupán személycserére volna szükség, nem is csak kormányváltásra, hanem újabb rendszerváltásra, a kül- és belpolitikai, társadalmi, közjogi, gazdasági, sőt morális-kulturális viszonyok újraszervezésére. De a gyors személycsere legalább azt megakadályozhatná, hogy valami végzetes történjen. Már eddig is zsákutcában nyomultunk egyre beljebb, mindennel szemben, ami Európát jelenti. De mostantól nemcsak megúszható közlekedési kihágásokról van szó. Már látszik: az út végén fal van. És mi teljes sebességgel rohanunk a fal felé, hogy ripityára törjük magunkat. Ott ül a kocsiban tízmillió ember, a gyerekeink is. Később alapos szerviz kell majd, valószínűleg új motor is, az össze-vissza kanyaroktól, az agresszív vezetéstől és az esztelen robogástól felfordult gyomrú utasok nyugtatása, gyógyítása. De előbb az életmentő fékezés. Aki eléri a fékpedált, taposson rá, és szállítsa ki a vezetőt!

Most a Fidesz van a legközelebb a sofőrüléshez. A kormánytöbbség ciklus közben is tud miniszterelnököt cserélni, választhat saját soraiból mást is, aki 2018-ig kevesebb kockázatot jelent. Igaz, ez veszélyes is lehet számukra. szétzilálhatja a tábort. Nem lehet kilóra összemérni, mekkora a tehertétel, amit az első számú vezető jelent, és milyen súlyúak a maradása melletti érvek. Átéltem már hasonlót, és nemcsak a 2004-es miniszterelnök-váltás idején. Gyurcsány Ferenc Őszöd után maga kért bizalmi szavazást, és később, a pusztító népszavazási vereség nyomán is felmerült távozása. Nagy különbség persze, hogy ezt vele is meg lehetett beszélni. Akkor úgy döntöttünk: a reformer törekvések teljes feladását jelképezné a menesztése. A világválság berobbanásakor pláne úgy éreztük: stabil kormányra van szükség. Nehéz megmondani, mikor volt igazunk, mikor nem.

Van bennem tehát megértés azok iránt, akik lojálisak, bár látják: Orbán a vesztébe rohan. Pontosabban a mi vesztünkbe. Éppen ezért kell most a tisztességből lojálisaknak szembesülniük a kérdéssel:„kihez vagy lojális, Orbánhoz vagy az országhoz? ” Immár papírunk van arról, hogy „egyértelmű kockázatot” jelentünk, a jogállamiságot a kormány részéről „rendszerszintű fenyegetés” éri. „Súlyosan romlott a demokrácia és az alapvető jogok helyzete, a szociális jogok, az alkotmányos rendszer működése.” Ócska hazugság, hogy a „támadás”, Lázár kifejezésével a „vendetta”, azért ér minket, mert nem akarunk illegális bevándorlókat. Az Európai Parlament sokoldalas határozatából mindössze 12 sor foglalkozik a menekültüggyel, és egy árva szó sem illegális bevándorlókkal. És nem is csak a lex CEU, a civileket vegzáló, vagy a menekült gyerekeket is konténerbe záró törvények botrányáról van szó. Hanem az egész életünkről, az Orbán-rendszer minden szennyeséről, az ordenáré plakátkampányoktól az uniós pénzek elsíbolásának gyanújáig. A bajokról, bűnökről „a közpénzek felhasználásával, a szólásszabadsággal, a médiapluralizmussal, a Népszabadság bezárásával,… a roma gyerekek oktatáson belüli szegregációjával, az igazságszolgáltatási rendszerrel és a Lukács Archívum bezárásával kapcsolatban”.”Hetet-havat összehordanak” - így a kormányszóvivő. Ha havat nem is, de hetet tényleg. A hírhedett 7. cikkelyt, amit „atombombaként” jellemeznek.

Nem attól tartok, hogy a bombát, amelyet most még csak kibiztosítottak, végül be is vetik. Ahhoz hosszú procedúra, a kormányfőkből álló Tanács egyhangú szavazata is kell. Persze az sem megnyugtató, hogy ha nem is dobják ránk, de ott matatnak körülötte. Ám van ennél reálisabb veszély is. Minden jel arra mutat, hogy a Brexit után Európa „magja”, a szorosabb együttműködésre hajlandó országok összezárnak, a többiek meg kiszorulnak az Unió peremére, még jobban lemaradnak, gazdasági és politikai kapcsolataik az Unióval lazulnak, irányukban a támogató kedv is elapad. A „mag” és a lepergő „héj” elkülönülése nem a gazdagabb és szegényebb országok, Nyugat és Kelet határvonalán történik, sokkal inkább az érdemi szövetségre való alkalmasság és szándék mentén. A balti államok vagy Szlovénia vígan beférhetnek a magba, mi viszont rohamléptekben távolodunk tőle. Nem kell ahhoz kizáratnunk magunkat, nem kell „Hunxit”, kisodródunk magunktól. Az EP határozat most azt foglalta írásba: efelé tartunk. Azt is írhatták volna: Bye, bye, Hungary, ha így akarod.

Minden nap, amit a korrigálni arcvesztés nélkül képtelen, magát sorozatosan elszámító Orbán kormányzása alatt töltünk, tol a szakadék felé, az Unió lecsúszó peremvidékére. 2018-ban az ellenzék leckéje, hogy megállítsa a vég felé száguldó kocsit. Addig a kormánypártokon múlik. Találjanak egy évre karambolkerülő vezetőt. Ez nem dodzsem, amivel jó vicc nekirohanni mindenkinek. Kormányfőcserét – most!

Szerző
Lendvai Ildikó