paksi atomerőmű;vezérigazgató;Süli János;

2017-05-23 08:12:00

A veszélyérzet hiánya

A Paksi Atomerőmű vezérigazgató tisztsége a mindenkori kormány felségterülete, ám 2009-ben az akkori baloldali kormány, szakítva az addig gyakorlattal olyan embert nevezett ki az élére, aki egész addigi pályafutását ott töltötte, végigjárta a szakmai ranglétrát. Ideális jelölt volt, de az akkori ingatag politikai helyzetben – mindenki tudta, hogy egy év múlva kormányváltás lesz – a kinevezés elfogadása előtt személyes találkozót kért és kapott Orbán Viktortól. A jelöltet arra biztatta az ellenzék vezére, hogy fogadja el a kinevezést, és a kormányváltás után nem fogják a másik oldal embereként kezelni. Orbán a szakember kezébe nyomott egy cetlit, arra kérve: hívja fel az azon szereplő telefonszámot.

A megadott számon Nyerges Zsolt jelentkezett, és személyes találkozót beszéltek meg Budára a Radóc utca 8. szám alá. A Mahir Zrt. székházában egy óráig várakoztatták a vendéget, majd Nyerges így fogadta a belépőt: „Ki is vagy te, bazd meg?” Nyerges azt tanácsolta a leendő igazgatónak, hogy fogadja el a kinevezést. Rögtön hozzátette, hatalomra kerülésük után „rögtön kibaszunk téged a vezérigazgatói székből”. A vezérigazgatót 2009. március 24-én nevezték ki, és 2010. szeptember 13-án felmentették tisztségéből. Az ígéret, az ígéret. Egy évvel később a vezérigazgató-helyettessé lefokozott szakembernek indoklás nélkül felmondtak az atomerőműben. Három évtized ottani munka után elgondolkozhatott azon, hogy miből fog megélni. Kitalálhatták: Süli Jánosról van szó, akit nemrégiben neveztek ki a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszternek.

A fenti történetet Debreczeni József írta meg Simicska Lajosról szóló könyvében, A „szürke dominanciás”-ban. A leírtak hitelességét erősíti, hogy a szerző szerint Süli Pakson sokaknak elmesélte a vele történteket, így az nem maradt titok. Debreczenit a kötet megjelenése után – közel félév telt el azóta – senki nem kötelezte helyesbítésre és/vagy helyreigazításra, ami ugyancsak azt valószínűsíti: helytállóak az információi.

Ám Süli és a Fidesz kapcsolatának ezzel még koránt sincs vége. Az állás nélkül maradt mérnök gondolt egy merészet – bár rossznyelvek szerint erről egyeztetett a Fidesz főhatalmasságaival –, és 2014-ben Paks polgármesterének jelölte magát. Nem csupán nyert, és maga mögé utasította a Fidesz jelöltjét, egykori kenus világbajnokot, Kozmann Györgyöt, hanem a testületben is többséget szerzett az a lokálpatrióta tömörülés, amelynek Süli is a tagja volt. Polgármesterként könnyen kerülhetett volna abba a helyzetbe, hogy a testületben a többségben lévő fideszes képviselők foglyává válik. Másként alakult.

Ilyen előzmények után érte Süli Jánost a felkérés a tárca nélküli miniszteri posztra. Nem csodálkozom, hogy három évtizedes, az atomerőműben eltöltött szakmai karrierje után élt a lehetőséggel. Ugyanakkor nagyon csodálkozom, hogy elfogadta a felkérést. Emberileg, erkölcsileg és lélektanilag nehéz magyarázatot találni erre. Nem fordul(t) meg a fejében, hogy ugyanúgy bánhatnak vele megbízói, mint tették 2010-ben és 2011-ben? Valóban azt hiszi, hogy ő több és más, mint egy védtelen gyalog a politika nagy sakktábláján? Hiszi, hiheti azt, hogy szakértelme megóvja őt attól, hogy bármikor indoklás nélkül leváltsák? Ha körbenéz ebben az országban, leszűrhet-e olyan tapasztalatot, hogy bármilyenfajta kinevezés – az iskolai igazgatói poszttól a Paksi Atomerőmű vezérigazgatói állásáig bezárólag – a hozzáértésről szól, és nem a politikai lojalitásról? Egyáltalán tudja Süli János, hogy melyik és milyen országban él? A vele történetek után semmit nem sejt abból, hogy a Fidesz átmenet nélkül ejti azokat az embereket, akikre valamikor szükségük volt? Rendelkezik-e egészséges veszélyérzettel? Vagy azt gondolja, hogy a paksi bővítésért személy szerint neki mindent be kell vállalnia?

Több jel ebbe az irányba mutat. Első sajtótájékoztatóján vitára ingerlő kijelentések sokaságát tett. A paksi bővítésről azt gondolja, hogy egy kormányváltás esetén az új kabinet is belátná, az ország energiaellátásának biztosítására nincs más mód, mint a nukleáris energia. Mindezt az atomlobbi embere mondja, akit ebben a vitában nem pártatlan. Európai országok sokasága másként gondolkodik erről, és más szakpolitikát folytat ebben a kérdésben – tegyük hozzá. Fájóbb, hogy Süli már első nyilvános szereplésén a politika vizeire tévedt, és olyasmiket állított, ami még a Fidesz idetartozó propaganda-szövegeit is alulmúlja. Nem lehet népszavazást rendezni a paksi bővítésről, mert az bonyolult szakmai kérdés. Átpolitizált félinformációk alapján döntenének az emberek egy népszavazáson – védi meg álláspontját. Ha ezt elfogadjuk, akkor beszüntethetnénk az országgyűlési választások gyakorlatát is, mert az atomenergia jövőbeli felhasználásánál még bonyolultabb kérdésekről kell döntenünk akkor, amikor pártot és jelöltet választunk. És ezt nem tudjuk másként megtenni – itt muszáj Sülit idézni – mint „átpolitizált félinformációk alapján”. Nem az elegáns érvelés iskolapéldája, hogy aki 2014-ben a Fideszre szavazott, az egyben a paksi bővítésre is áldását adta. Ezek már Kósa Lajos-i mélységek. Pedig Süli mondta.

Maradt egy gyöngyszem a végére. A miniszter szerint, aki akart, tájékozódhatott és véleményt nyilváníthatott a készülő beruházásról. A kijelentést azzal igyekezett hitelesíteni, hogy Paks környékén 41 településen rendeztek fórumot a beruházásról, amelyeken a részt vevők többsége támogatta Paks2-t. Rossz hír, hogy e 41 település mellett az országban további 3200 található, ahol nem rendeztek fórumot. Süli mintája nem reprezentatív. Számszakilag semmiképp. De más szempontból sem. Pakson és a környékén élők érthető módon támogatják a bővítést. Az atomerőmű óriási munkaadója a térségnek, az itteni fizetések hazai viszonylatban jónak számítanak. Az egész térség sorsát fogja megpecsételni, ha egyszer búcsút mondunk az atomenergiának.

Ez egyetlen módon elkerülhető: a bővítéssel. A helyiek támogatása alapvetően ennek szól.