Cannes;Andy Vajna;Cannes-i Filmfesztivál;

2017-05-24 13:25:00

Andy Vajna így nosztalgiázott Cannes-ról

Sokat köszönhet a cannes-i fesztiválnak Andy Vajna, ahol az 1970-es években járt először s ahova azóta minden évben ellátogat - írta honlapján a filmügyi kormánybiztos a seregszemle 70. évfordulója alkalmából.

"A 70-es évek elején jártam először a cannes-i filmfesztiválon, azóta egyszer sem hagytam ki. Cannes-nak sokat köszönhetek, itt ismertem meg Mario Kassart, akivel elindítottuk közös filmes vállalkozásunkat, a Carolcót" - emlékezett vissza Andy Vajna, aki akkoriban Hong Kongban élt és a Panasia Films Limited nevű vállalkozása beindításával foglalkozott. Cannes-ba azért utazott, hogy filmforgalmazási jogokat vásároljon az ázsiai piacra.

"Teljesen felkészületlen voltam, senkit nem ismertem, még szállást sem foglaltam. A véletlennek köszönhető, hogy a repülőn találkoztam Irvin Shapiro amerikai producerrel, filmforgalmazóval, akinek volt egy plusz szobafoglalása, amit felajánlott nekem, így végül a Carlton Hotelben tudtam megszállni, ami a legjobb helynek számított" - mondta a producer.

Shapiro mutatta be Vajnát több külföldi filmforgalmazónak, és később így ismerte meg későbbi partnerét, Mario Kassart is, akivel eleinte filmjogok megvásárlásában dolgozott együtt, majd 1976-ban együtt alapították meg a Carolcót és közösen több sikeres filmet is, köztük a Rambo és a Zenedoboz című alkotást készítették.

Az utóbbi években Andy Vajna kormánybiztosként elsősorban a magyar filmek külföldi értékesítésével foglalkozik a cannes-i fesztiválon. Idén a közép-európai országok közül Magyarország vezeti a listát a meghívott filmek számát tekintve: három magyar alkotás és egy magyar részvételű koprodukció szerepel a hivatalos válogatásában.