Újra Magyarországon a Harlem Globetrotters

Csütörtöktől vasárnapig négy vidéki városban – Győrben, Veszprémben, Szegeden és Debrecenben – láthatja a közönség a világ talán legismertebb kosárlabda-show csapatát, a Harlem Globetrotterst. A kilencven esztendős múltra visszatekintő gárda legutóbb tavaly járt Magyarországon, akkor Budapesten szórakoztatta a nagyérdeműt.

- Évente többször is körbeutazzák a Földet. Az elmúlt esztendőkben Magyarországra is eljutottak néhányszor. Emlékszik valamire az itt töltött néhány napból?

- A bevásárlóközpontok megmaradtak – válaszolta Jonte „Too Tall” Melvin, a Harlem Globetrotters hátvédje, aki 2003-ban végzett a baltimore-i CCBC-n, s aki 157 centiméteres „magasságával” a Harlem GT történetének legalacsonyabb játékosa. – És, hogy annyira kedvesek voltak az emberek. Éppen ezért alig várom, hogy visszamenjünk.

- Korábban volt ideje körülnézni a városban?

- Sajnos, kevesebb, mint kellett volna. Remélem, az idén több szabadidőm lesz, s eljutok majd az Operába is, és persze a Vásárcsarnokot sem hagyom ki, a múltkor is remek magyar ételeket sikerült megkóstolnom.

- A városnézés ezúttal is másodlagos lesz csak, hiszen négy mérkőzés vár a csapatára. Mitől más a Harlemben pályára lépni, mint egy átlagos, bajnoki mérkőzésen?

- A HG-ben játszani olyan, mintha minden nap a világ legjobb csapatában léphetnél pályára, és amellett, hogy elképesztő tudású társakkal vagy egy csapatban, még felszabadult is lehetsz, nem kell görcsölni. Ezért is fér bele, hogy a mérkőzések után nem rohanunk az öltözőbe, odamegyünk a nézőkhöz, autogramokat osztunk, fotózkodunk velük.

- A termete miatt, gondolom, elég behatárolt a szerepe a pályán.

- A legfontosabb feladatom, hogy felpörgessem a társaimat, és persze imádok trükközni. A kedvencem, amikor úgy szerzek kosarat, hogy közben pörgetem a labdát az ujjamon.

- Az interneten azt is olvasni, négypontos-specialista…

- A meccseinken négy egységet ér, ha valaki 30 lábnál, vagyis 18 méternél messzebbről talál a gyűrűbe. Nem egyszerű, de már egészen fiatalon felfigyeltek rá az edzőim, lenyűgöző, hogy a termetemhez képest igencsak messziről is pontosan célzok.

- Gondolom, a nézők is értékelik.

- És ez a legfontosabb! Hiszen azért játszunk, hogy szórakoztassuk őket. Lehet, hogy valaki éppen nincs a legjobb passzban, gond adódik a magánéletében vagy a munkájában, ám amikor eljön a mérkőzésünkre, legalább néhány órára megszabadul a gondjaitól, s önfeledten szórakozhat.

- A mérkőzéseik inkább a show-ról szólnak, a kívülállónak úgy tűnik, kevésbé fontos a végeredmény. Milyen a hangulat az öltözőben, ha nagy ritkán veszítenek?

- Fogalmam sincs: amióta itt játszom, még sohasem kaptunk ki… Egyfolytában nyerünk, s még mosolyogni is van időnk és erőnk.

- Ha nem a Harlemben játszana, hol kosárlabdázna legszívesebben?

- Ezen még sohasem gondolkodtam. Azóta Globetrotter akartam lenni, amióta gyerekkoromban láttam élőben a csapatot. Úgy érzem, arra születtem, hogy a Harlem tagja legyek. Pedig ez nem egyszerű, hiszen nemcsak jó kosarasnak kell lenned, de jó embernek és megfelelő személyiségnek is. Persze a legfontosabb, hogyan bánsz a labdával. Én hatéves koromban kaptam az elsőt, s szó szerint, még az ágyba is magammal vittem. Azóta is jó barátságban vagyunk… Néha eszembe is jut, mi lenne, ha cserélhetnék azzal az ellenféllel, aki engem fog a pályán. Képzelem, mennyire kiakadnék magamtól…

Harlemi labdazsonglőrök

A Harlem Globetrotters 1926-ban Savoy Big Five-ként alakult, a csapat négy évvel később vette fel mai nevét. Az egyik mérkőzésükön 1934-ben már 112-5-re vezettek az aktuális ellenfél ellen, s a nagy különbség hatására a játékosok elkezdtek trükközni és bohóckodni a parketten. Miután a közönség vette a lapot, a következő meccseken, ha az eredmény megengedte, már tudatosan mókáztak. Persze ekkor még fontosabb volt a valódi eredmény: 1948-ban, majd egy évvel később a Harlem kétszer is legyőzte az 1950-es NBA-bajnok Minneapolis Lakerst. Sorozatban 113 meccset nyert meg, ám mégsem csatlakozott a profi bajnoksághoz, hanem a szórakoztatóipar felé fordult az együttes. Az Egyesült Államok mellett előbb Európában, majd Afrikában turnézott – Nyugat-Berlinben 75 ezer néző előtt játszott a csapat, a Róma melletti Castel Gandolfóban pedig XIII. Pius pápát szórakoztatta.

A csapat mára csillagot kapott Hollywoodban, műsora a cirkusz, a színház és a komédia eszközeit ötvözi a kosárlabdával, ám egyúttal túlmutat a szórakoztatáson: a Harlem az amerikai társadalomtörténet szerves része – néhány magas, fekete srác megmutatta, képes segíteni lerombolni a kulturális és faji előítéleteket.