azbeszt;

2017-05-25 08:11:00

Menekülők

„Bizonyossággal határos valószínűséggel” állapították meg a szakértők, hogy az azbesztgyárból kikerülő azbesztrostok hozhatták létre a Heves megyei Lőrincin és Zagyvaszántón jelenleg és egykor élő emberek megbetegedését, mivel más azbesztforrás a környéken nem azonosítható - számolt be róla lapunk.

A Népszava évek óta követi az említett települések azbeszt okozta, gyógyíthatatlan mellhártyadaganatban szenvedő lakóinak megpróbáltatásait. Közülük többen pert indítottak az állam ellen. A betegség lappangási ideje 20-30 év is lehet, így amikor megbetegedtek, a gyár még állami tulajdonban volt. 2014 nyarán még nyolcan indítottak kártérítési pert, s noha állapotukra tekintettel gyorsított eljárást rendeltek el, közülük már csak egy van életben.

Három év kellett tehát hozzá, hogy megállapítsák a nyilvánvalót, bár azt is olyan jogi bikkfanyelven, hogy azért mégse kétséget kizáró legyen, hanem csak „bizonyossággal határos valószínűségű”. Ami ugye nem tény, tehát kicsúszhat az állam a felelősség viselése alól.

Hogy pontosan hány emberéletet követelt a gyilkos azbeszt a környéken, talán sohasem derül ki. Az viszont igen, hogy az államnak – kormányokon átívelően – nem akarózik helytállni olyasmikért, ami pedig lényegében az ő dolga.

Nem is kell nagyon messzire menni, csak a januári veronai busztragédiáig. Rátolni a felelősséget a pedagógusokra, az nagyon megy, meg konzultációt tartani a sofőrökről. Most pedig jogszabályokat akarnak módosítani, hogy a KLIK-nek ne legyen kártérítési felelőssége hasonló szerencsétlenségek esetén. Úri passziókra ömlenek a milliárdok, de az áldozatokra nem akar jutni.

Amikor sok éve agyhártyagyulladás-járvány tört ki a kalocsai laktanyában, azzal védekeztek az illetékesek, hogy az nem járvány, csak „esethalmozódás”.

És az efféle esetek azóta is csak halmozódnak.