kormány;szovjet emlékmű;

Ráég a szovjet emlékműállítás a kormányra

"Értetlenül állunk a testület döntése előtt". Így reagált a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (SZORAKÉSZ) egyik illetékese miután kiderült, az V. kerületi önkormányzat megakadályozta, hogy a Szabadság téren állítsák fel a szovjet megszállás áldozatainak emlékművét. Nem tudják – tette hozzá –, hogy az önkormányzat miért változtatta meg a szóbeli egyeztetéseken elhangzott álláspontját, amely egyértelműen támogatta, hogy a Szabadság téren hozzák létre az emlékművet.

A kerület döntése – mint arról már írtunk – valóban váratlan és meglepő volt az előzmények ismeretében. Az emlékmű létrehozását a fideszes Menczer Erzsébet, a SZORAKÉSZ elnöke kezdeményezte. A kormány által létrehozott Gulág Emlékbizottság egyedi elbírálás alapján csaknem félmilliárd forinttal támogatta, hogy obeliszket emeljenek. Mindezek után az emlékmű felállítását elutasító kerületi határozat előterjesztője a szintén fideszes Szentgyörvölgyi Péter, a kerület polgármestere volt. A javaslatot a kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt megszavazták.

"Egyelőre várakozó állásponton vagyunk. Valószínűleg kezdeményezni fogjuk, hogy a képviselő-testület újra vegye napirendre az ügyet. Meggyőződésük szerint a tulajdonosi hozzájárulás elutasításakor az önkormányzat nem vette figyelembe az összes körülményt. Ennek az obeliszknek nem máshol, hanem a Szabadság téren van a helye.” – fogalmaztak a SZORAKÉSZ-nél. Annyi biztos, hogy másik helyszínen az emlékmű szimbolikája nem ugyanaz. Az eredeti elképzelés szerint a fekete gránitból készülő obeliszk – amely a sasos-arkangyalos német megszállási szobor szomszédságába kerülne – egyfajta ellenpontja lenne a Szabadság tér szemközti oldalán lévő (fehér színű, ugyanolyan magas) szovjet hősi emlékműnek.

Balog Zoltán korábban még sürgette az emlékmű felállítását, ma már inkább hallgat

Az V. kerület műszaki okokra hivatkozva utasította el a tervet, de a lapunk birtokában lévő szakanyagok ezt nem támasztják alá. A polgármester nem reagált kérdéseinkre.

A hivatalos verziónál sokkal valószínűbb, hogy az emlékmű politikailag vált kényelmetlenné a kormány számára. Kóbor Csilla, az emlékműprojekt vezetője az önkormányzatnak írt egyik levelében állítja, hogy már Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztették az obeliszk „novemberi átadási időpontját”. Közben a kormányban nyilván felmérték, hogy a megvalósítás milyen rossz hatással lenne a putyini Oroszországgal ápolt fideszes kapcsolatokra.

Lázár Jánost hiába kerestük kérdéseinkkel: a Miniszterelnökség a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát jelölte meg illetékesnek. A Rogán-féle kabinetiroda szűkszavúan csak annyit közölt, hogy „önkormányzati döntésekbe nem szólunk bele”. A kínos zavarodottság jele, hogy még Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere sem válaszolt lapunknak. Pedig neki munkaköri kötelessége lenne, hogy kommentálja a történteket: elvégre az ő elnökletével alakult meg a majdnem félmilliárdos támogatást megítélő Gulág Emlékbizottság, és ő volt az, aki azt szerette volna, ha a Menczer-féle emlékmű már idén februárra elkészül.