Adóssors

Az amerikaiak unalmas beszélgetőpartnerek. Baráti körben az olajválságig a férfiak kedvenc témája az volt, kinek nagyobb hengerűrtartalmú az autója, majd az ingatlanvásárlásra felvett hitelek nagyságára terelődött a szó. A kérkedésnek azonban az Egyesült Államokból kiinduló, 2008-2009-es gazdasági világválság véget vetett. Megfigyelhetjük: a krízis óta a háztartások és a bankok egyaránt óvatosabbá váltak világszerte, az elmúlt nyolc és fél évben csak igen lassan áll helyre a korábban megszokott rend. Ha egy vetélkedőben feltennék azt a kérdést, hogy napjainkban a családok Európa melyik országában adósodtak el a legnagyobb mértékben, akkor ennek az uniós statisztikákban aligha találhatnánk nyomát. A helyes megfejtés ugyanis Norvégia. Általános tapasztalat ugyanis, hogy minél magasabb egy ország életszínvonala, lakói annál több hitelt vesznek fel. Így nem meglepő, hogy a magyar hiteladósok a rangsor alsó harmadának a felső felében helyezkednek el.

Ahhoz, hogy felzárkózzon hitelállományunk - korántsem Norvégiához, az túl merész álom lenne, csak Közép-Európa átlagához -, minden egyes magyar lakosnak több mint 300 ezer forinttal nagyobb kölcsönt kellene felvennie. A lakossági hitelállomány nagyságáról szóló statisztikai adatok azonban, valljuk be, torzak. Különös módon ugyanis ide számítják be az állami földek eladásakor felvett hiteleket is. Mint ismert, az Orbán-kormány sajátos agrárpolitikájának két kulcseleme van: egyfelől egy szűk - jórészt mamelukokból álló - kör földhöz juttatása, másfelől pedig (igaz, csak a kinyilatkoztatások szintjén elhangzó) mezőgazdasági nagyüzemellenesség. A csókosok aztán jelentős kedvezménnyel kaptak a föld mellé százmilliárdokra rúgó hitelt, melyet mint "önálló vállalkozókét" a háztartási statisztikák rögzítenek.

Mindez azonban hidegen hagyja azokat a hiteladósokat, akik késedelmesen - nagyobb részt egyáltalán - nem tudnak fizetni. Közel ezermilliárd forinttal tartoznak. Jó részüknek nincs jövedelme, ráadásul a jelzálogként befogadott ingatlana is értékesíthetetlen. Sőt a szegény embert - a szó eredeti értelmében - az ág is húzza. Többségüknek más, behajthatatlan tartozása is van.

A NER válaszút elé érkezett. Ha feladja bankellenes retorikáját és a pénzintézeti kölcsönök visszafizetését - jogszabállyal megerősítve - előbbre sorolja az önkormányzatiaknál, ezzel talán a hitelintézetek helyzetén némileg javít, de érdemi változást aligha ér el. A kormányfő viszont (elvégre egyre inkább látótávolságba kerülnek a jövő évi országgyűlési választások) megtalálta a költségvetés számára a legkevésbé fájdalmas és a gondoskodó állam nimbuszát fényezni hivatott megoldást: a háromgyerekes fiatal nők diákhitelét elengedné, a kétgyermekesekét pedig megfelezné. A trükk lényege: mivel a diákhitelesek többsége a tandíja fedezésére adósodott el, így utólag elkönyvelhetné, ingyen vagy féláron tanult. Számuk ismeretlen, mint az az improvizált támogatottak körében ez megszokott, sőt fizetőképességük sem tartozik a rosszak közé. Ez még szándéknak is vérszegény.