A hatalmasokon szeretünk a legjobban nevetni, de minél hatalmasabb valaki, annál kevésbé szereti, ha nevetnek rajta. Nincs ez másképp Lengyelországban sem, ahol a leghatalmasabb ember nem a köztársasági elnök vagy a kormányfő, hanem Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) párt 68 éves alapító elnöke. Hónapok óta rajta nevet az ország. Az interneten epizódonként hárommillióan nézték a Pártelnök füle című sorozatot. A tévék ölni tudnának ilyen nézettségért, de Lengyelországban egyelőre nem akadt csatorna, amely műsorára tűzte volna a humorista Robert Górski sorozatát.
Most, hogy véget ért az első évad, megvonható a mérleg: immár össztársadalmi méretekben folyik a vita a Pártelnök fülének eseményeiről. A szereplőket könnyű megfejteni, Lengyelországban mindenki tudja ki az a fiatalember, aki több folytatásban is hiába próbál bejutni a Pártelnökhöz, miközben többször is elhangzik, hogy voltaképpen ő lenne a köztársasági elnök. A többi főhős is könnyen azonosítható: miniszterek, politikusok, titkárok, titkárnők, nem is annyira titkos barátok. Kormánypártiak és ellenzékiek. Mindenekelőtt pedig a Górski alakította Pártelnök, s vele a dolgozószoba legfontosabb személyisége: a macska.
Kaczynski a valóságban is nagy macskabarát. A politikus eredetileg jogásznak tanult, 1990 előtt ellenzékinek számított, ő a rendszerváltás utáni Lengyelország „nagy politikai varázslója”. Sokáig ikerfivérével Lech Kaczynskival együtt irányították a 2001-ben alapított PiS-t. „Jarek” volt az agy, ő mozgatta, helyezte pozíciókba Lechet. Akkor vélte elérni célját, amikor Lech államelnök lett, ő pedig kormányfő. Példátlan esete volt a világtörténelemnek, hogy ikerpár álljon egy tekintélyes méretű állam élén. Lengyelországban ez volt a helyzet 2006-07-ben. Jaroslaw azonban távozni kényszerült a hatalomból, szétintrikálta saját kormánykoalícióját. Fivére pedig 2010-ben meghalt a szörnyű szmolenszki repülőkatasztrófában.
Öt évvel később Jaroslaw visszatért, és bár mást tolt maga előtt a miniszterelnöki székbe, azóta is vitathatatlanul övé a hatalom. Nem tudni semmilyen szenvedélyéről. Nincsenek ismert kapcsolatai - a macskáján kívül. Egy interjúban azt mondta: nincs bankszámlája, autót sem vezet. Nem gyűjtött vagyont. Nem szeret utazni. A valláshoz való viszonya is felületesnek és haszonelvűnek látszik. Jaroslaw Kaczynski a hatalom szenvedélyes professzionalistája. Ez az egyik közös jellemvonása Orbánnal, viszont Kaczynski cseppet sem vulgáris. Közös bennük a haszonelvű politikai opportunizmus, ahogyan felismerték a kelet-európai vonzódást az erős kéz uralmához, a tradicionalizmushoz. Megtalálták közönségüket, akiknek osztogatnak. Nálunk rezsicsökkentést, ott emelt családi pótlékot. Mind a két politikus szívesen játszik idegenellenes gyűlöletkottákból. Ebben igazi virtuózok.
A Pártelnök fülében ábrázolt helyzetben Lengyelország első számú politikusa, mondhatni ura, nem tölt be állami funkciót. Ő „csupán” a kormánypárt elnöke, s ez a párt a választási rendszernek köszönhetően abszolút többséget élvez a parlamentben. A Pártelnök (akinek a füléhez járulnak az országnagyok) nehezen magyarázható okból uralja a szcénát. Hívei szemében vitathatatlan vezér, akinek muszáj engedelmeskedni, aki megszabhatja a politikát és közbeszédet. Amúgy furcsa, magányos férfiú, aki nagyon keveset tud a mai világról. Járatlan a technikában, nem beszél nyelveket, nem szeret utazni. Egyetlen dolog érdekli: hogyan manipulálja sajátjait és miként álljon bosszút ellenfelein. A kedélyesen megszemélyesített Pártelnök, miként Jaroslaw Kaczynski is, a hatalom megszállottja.
A kabaré alaphelyzete egyszerű. A Pártelnök dolgozószobájában ülve fogadja az ország nagyjait. Jelentenek neki, időnként várják útmutatását, utasításait. Ő mosolyogva, többnyire türelmesen hallgatja meg, majd alázza porrá őket. Zsarnok, kegyetlen és korlátlan despota. De emberei sem nagyobb jellemek, vagy a politikusasszonyok, akik körülveszik. Érzékelteti velük, hogy megveti őket, lecserélhetők és csak arra vannak, hogy az akaratát teljesítsék. Amikor a külügyminiszter beoldalog, hogy bocsánatot kérjen a brüsszeli kudarcért, mert az Európai Tanács újraválasztotta „Donaldot” (Tuskot), az irodában tudja meg, hogy ez nem vereség, hanem nagy győzelem volt. A zsarnokságban ugyanis az igazságot is a despota nevezi ki. A Pártelnök lengyel társadalomhoz való viszonyát jellemezi, hogy az egyik részben egy nagy papírlapra felírja a felhasználható gyűlölet-jelszavakat, amelyekkel a soros ellenségeket megjelöli. A már felhasználtakat áthúzza, s újakat ró fel.
Kegyetlenül vicces műsort készített Robert Górski, a "Morális nyugtalanság kabaréja" alkotója. Vicceset, mert nevetni lehet rajta, s keserűt, mert elgondolkoztató, hogy immár másfél éve milyen kezekben van egy nagy és sikeres ország kormányzása. Abban senki sem kételkedik a nézők közül (beleértve a szatíra célpontjait), hogy a folytatásos internetes kabaré alig túlozva ábrázolja a lengyel politikát és részben a lengyel társadalmat, amely ezt a politikai elitet a maga nyakába ültette.
Lengyelország politikailag és kulturálisan majdnem annyira megosztott, mint Magyarország. Itt is, ott is mind a két fél tragédiaként éli meg, ha a másik tábor kerekedik felül. A hatalomba jutott párt pedig nem különös esélyként kezeli a választási győzelem adta lehetőséget, hanem történelmi jóvátételként, esélyként a jogos bosszúra. Sőt, olyan isteni adományként, amelyet örökre meg kell őrizni, hiszen ezzel tartozik a Nemzetnek. A Nemzet pedig, mint tudjuk, nem kerülhet ellenzékbe. A lengyel társadalmi viszonyok – legalábbis ez a látszat – valamivel barátságosabbak a hazaiaknál, de a tendenciák hasonlóak. A kormányzó csoport újkonzervatív, nacionalista frazeológiát használva, történelmi-vallási hivatkozásokkal, idegenellenes szellemben próbálja átalakítani a társadalmat. Egyetlen célja hatalmának tartós megőrzése, ezért harcol olyan elszántan a jogállam, a demokrácia ellen. Mindkét országban szívesen használnak populista fordulatokat, uszítanak az idegenek, a szomszéd nemzetek ellen, s állítják be ellenségként a fejőstehén Brüsszelt, illetve a politikai korrektség rendszerét. Ezek azok a pontok, ahol a PiS és a Fidesz találkozik.
Az utóbbi időben a lengyelek elkezdték latolgatni, mennyiben van a szatírának hatása a valóságra. Elterjedt a hír, hogy Andrzej Duda köztársasági elnök azért állt elő egy alkotmányügyi népszavazás-ötlettel, mert elege lett abból, hogy semmibe vett figuraként ábrázolja a sorozat, ahol a nagy hatalmú titkárnő még a nevét sem képes megjegyezni. Egy lengyel újságíró kollégám azt mondta, hogy ő azért nem nézi már a sorozatot, mert (szerinte hamisan) „humanizálja” Kaczynski alakját azzal, hogy környezetét aljasnak, ostobának állítja be. A sorozat azonban olyan találóan és leleplezően ábrázolja a PiS vezető politikusait, hogy az semmiképpen sem növeli az irántuk táplált közbizalmat. Górski külsőre nem hasonlít Kaczynskira, de találóan utánozza grimaszait, kézmozdulatait, ügyesen él fordulataival. Ha nem is szeretteti meg, de elég emberinek mutatja. A PiS pedig azt közvetítette a sajtónak, hogy Kaczynski jól szórakozott a róla szóló filmeken.
A Pártelnöknek van humora, sugallta az udvar. Ha humora túl sok nincs is, de azt tudja, jobb nem támadni a szatírára, mert az csak rosszul üthet vissza. Egy lengyel szociológusnő kérdésemre azt mondta, bízik benne, hogy a sorozat sikere jót tesz a társadalomnak. Az emberek - állította - felismerik, hogy manipulálják őket, s hogy a társadalmat rossz irányba vezetik. És ez nem jósol hosszú életet a kormánynak.
