korrupciós ügyek;"árnyékügyészség";

2017-05-26 20:20:00

Korrupcióellenes árnyékügyészség alakult - Lesznek vádiratok is

„A rendszerváltozás utáni, majdani antikorrupciós ügyészség csírája” - így nevezte Juhász Péter az Együtt elnöke a pénteken megalakult Közérdek-védelmi Központot. 

A Juhász mellett Jávor Benedek, a Párbeszéd Európai Parlamenti képviselője, Vágó Gábor a Korrupcióellenes Szövetség (Kellesz) titkára által alapított szervezet feladata a hazai korrupciós esetek feltárása és bejelentése mellett az ügyek folyamatos jogi nyomon követése lesz: figyelik, hogyan haladnak az ügyek a hatóságoknál, amennyiben hibát észlelnek a jogszabályokban és a hatóságok működésében, korrekciójukra közpolitikai javaslatot tesznek.

„Egyfajta korrupcióellenes árnyékügyészség leszünk” - fogalmazott Jávor Benedek. A civil szervezetek, újságírók, politikusok már számos közpénzlopást felderítettek, azonban jellemző, hogy az ilyen botrányok néhány hét alatt lecsengenek, elhalnak. Juhász Péter szerint ugyanis a „fideszes rablók” ma egyértelműen arra játszanak, hogy mire egy hatalomváltás eljöhet, addigra ezek a korrupciós ügyek elévülnek. Ha viszont egy ügyben egyszer nyomozás indult, úgy a Közérdek-védelmi Központ beadványai, jogorvoslati kérelmei nyomán újrakezdődik az elévülés. Pontosan ezért az ügyek jogi nyomon követésére fognak koncentrálni.

Vágó Gábor úgy fogalmazott: a ma közpénzekből jogtalanul gazdagodóknak „tudniuk kell, hogy amint lesz politikai váltás, a felelősségre vonás azonnal elkezdődik.”

A konkrét ügyeket Máriás Leonárd újságíró fogja feltárni, illetve a jogászként eddig is számos korrupciós ügyet végigvitt, volt országgyűlési képviselő, Szilágyi Péter. A tervek szerint éves jelentésben fognak beszámolni az elvégzett munkáról, ami Vágó Gábor szerint arra is kiváló lesz, hogy megmutassák: egy minimális forrásokból működő civil szervezet is mennyi esetet tud feltárni az ügyészséghez képest.

A központ büdzséje egyelőre valóban igen kicsi: a Jávor Benedek parlamenti képviselői irodájának, a Majtényi László – a volt államfőjelölt szimpatizánsként maga is eljött a sajtótájékoztatóra – által életre hívott Igazmondó Alapítvány és a szintén Jávor Benedek alapította Zöld Műhely segítségéből működik. Bár lakossági adományokra is számítanak, ám Juhász Péter hozzátette: várják a nagy cégek segítségét, főleg azokét, amelyek a központosított korrupciós rendszer áldozatai, amelyeket fideszes oligarchák megzsarolnak, vagy amelyeket kiszorítanak a piacról mert nem hajlandóak visszaosztani a pénzt.

Az alapítók hangsúlyozták: várják minden korrupcióellenes küzdelemben érdekelt civil és politikai szervezetek részvételét, mivel ez egy szakmai testület és nem politikai. „Ha egy nap a KDNP úgy dönt, hogy a korrupcióellenes küzdelem élharcosa akar lenni, őket is szeretettel várjuk. Valószínűleg komoly tudással rendelkeznek e téren” - humorizált Jávor Benedek. Vágó Gábor viszont azt is hozzátette, hogy kulcsmomentum lenne, ha olyan emberek is előállnának, akik közelről látták a korrupció működését, ahogy a sajtótájékoztatón is részt vett Horváth András ex-NAV ellenőr tette évekkel ezelőtt amikor leleplezte, hogy az adóhatóságon belül hogyan kendőzik el a hatalomhoz kötődők zűrös adóügyeit. Vágó szerinte a napokban minden hatósági vád alól felmentett Horváth András az élő példa arra, hogy nem kell félni a tisztesség útját választani.

Juhász Péter: lesznek vádiratok

Korrupcióellenes aktivisták régi problémája, hogy Magyarországon korrupciós botrányok nagyon nehezen ütik meg a társadalom ingerküszöbét. A Közérdek-védelmi Központ miben lehet más, mint az eddigi kezdeményezések?

- A fő cél most nem az, hogy nagyobb nyilvánosságot vagy több médiamegjelenést adjunk egy-egy ügynek, hanem hogy szakmai, jogi eljárást folytassunk, hogy végig vigyük az ilyen ügyeket, ne engedjük őket elfeledni, elévülni, hanem felszínen tartsuk addig, amíg újra független igazságszolgáltatás lesz Magyarországon. És akkor lefolytathatóak lesznek ezek a korrupcióellenes eljárások.

Árnyékügyészséget” említettek. Lesz vádirat is?

- Bizonyos esetekben igen. A Rogán-ügyekben tapasztaltam, hogy sokszor már a papírokból bizonyítható lenne a visszaélés ám az ügyészség nem emel vádat. Elő fogjuk készíteni az ilyen iratokat, úgy, hogy abban a pillanatban, hogy az ügyészség éléről el lehet távolítani a nyíltan a Fidesz érdekeit szolgáló Polt Pétert, azonnal benyújthassuk az ilyen ügyeket és valós vádemelés szülessen.

Civilek és pártpolitikusok együttműködését említette. Nincs ebben ellentmondás? A magyar korrupció sok esetben éppen a pártfinanszírozáshoz kötődik.

- Már régen nem a pártfinanszírozás játssza a fő szerepet a korrupcióban. Tény, hogy a pártfinanszírozás kapcsán jöttek létre azok a feltételek, amelyek lehetővé tették a lenyúlást. Anélkül, hogy az előző garnitúrát mentegetném: a fő probléma ma már az uniós százmilliárdok szervezett lenyúlása, ami viszont Orbán Viktor zsebébe kerül. Ő nem egy párt, viszont a leggazdagabb magyar. Különböző oligarchákat nevez ki, akik az ő zsebébe csorgatják vissza az ellopott pénzt.

Önök, politikusok meddig maradnak a Közérdek-védelmi Központ mögött? Egyszer önök is kormányközelbe kerülhetnek.

- 2018-ban kormányváltás lesz és akkor a mai ellenzék kerül kormányra. Úgy gondolom, hogy egy ilyen központnak az akkor éppen hatalmon lévő politikusokra is éppen úgy figyelnie kell.