halál;azbesztper;felperesek;

2017-05-29 18:23:00

Azbesztper - Valamennyi felperes belehalt

Elhunyt a Fővárosi Törvényszéken futó azbesztper utolsó felperese is - értesült lapunk. Az 58 éves Paziczki Katalint hétfő reggel győzte le az azbeszt okozta mellhártyadaganat, más néven mezotelióma. Gyermekkorától kezdve a Heves megyei Lőrinci és Zagyvaszántó határában található, "halálgyárként" elhíresült eternitüzem közelében élt, 2004-ben költözött el az egy-két kilométerrel arrébb fekvő Petőfibányára. A gyárból - amelyet épp 2004-ben zártak be végleg - szakértői vizsgálatok szerint több útvonalon is kijutott a mérgező azbeszt, egyenesen a lakókörnyezetbe.

Lőrincin és Zagyvaszántón kiugróan magas a daganatos megbetegedések száma. A sok beteg közül 2014 nyarán nyolcan úgy döntöttek, kártérítési pert indítanak az állam ellen (a betegség lappangási ideje 20-30 év is lehet, így amikor megbetegedtek, a gyár még állami tulajdonban volt). Ma már egyikük sem él, holott állapotukra tekintettel gyorsított eljárást rendeltek el. Az ÁNTSZ komplex szakmai vizsgálatot indított, de a bizonyító erejű eredmények késnek, júniusra ígérik őket. A bíróság is júniusban hirdethet ítéletet.

Paziczki Katalinnál 2013-ban diagnosztizálták a mellhártya-daganatot. Noha rendszeresen járt tüdőszűrésre, a vizsgálatok már csak akkor mutatták ki a betegséget, amikor szinte elviselhetetlen mellkasi és hátfájdalmakkal felkeresett egy szakorvost. A kemoterápia nem segített, tüdejében folyadék halmozódott fel, amit egy idő után már lecsapolni sem tudtak, mert megkocsonyásodott. Ügyét jogutódlás útján lánya viszi tovább.