Népszava Anno;

Soros György és Erdély elcsatolása

Funar szerint Erdély elcsatolására készülnek románellenes szervezetek közöttük a Soros Alapítvány

Budapesti kormányzati tényezők, az irredenták és az RMDSZ szélsőséges vezetői polgárháború kirobbantása révén Erdély Magyarországhoz csatolására törekszenek — fejtegette Gheorghe Funar kolozsvári polgármester, a román Nemzeti Egységpárt elnökjelöltje a „22” című hetilap legújabb számában megjelent interjújában.

Az Erdély elcsatolására irányuló szándék szavai szerint 801 Románia területén működő románellenes szervezet létében ölt testet, s közöttük a 801. a Soros Alapítvány. Magyarország csapatokat vont össze a határ mentén, a polgárháború kitörésére várva, s az RMDSZ kéz a kézben együttmunkálkodik a magyar kormányzattal — hangoztatta ezúttal is Funar, aki szerint mindezt már az RMDSZ és a romániai ifjúsági szervezetek megszervezésének módja is bizonyítja. Fegyvereik vannak, s fiatalok ezrei távoztak Magyarországra, ahol katonai kiképző- táborokban a polgárháborúra készítik fel őket — mondta.

Kijelentette, hogy a román hírszerző szolgálatnak növelni fogja költségvetését és megháromszorozza személyi állományát.

Népszava 1992. szeptember 25.